Miért utasították el a hitelkérelmemet?
Bementem valamelyik nap a bankba ahol a számlám van, és ott mondták hogy a rendszer a fizetésem alapján kikalkulált nekem egy személyi kölcsönt, amit elvileg minden probléma nélkül meg kellene kapjak. Mondtam hogy oké. Ehhez képest ma felhívtak hogy elutasították a kérelmet, mert valami adóslistán vagyok...Ez azért érdekes, mert ahogy befejeztem a középiskolát elköltöztem Magyarországról, és tavaly nyáron jöttem vissza, azóta pedig nem vettem fel hitelt (nem is tudtam volna, mert most lesz meg nyár végén az egy év folyamatos munkaviszony, és 25 éves sem vagyok még).
3 dolog van, amiről szeretném kérdezni hogy lehet-e a kölcsönöm elutasításának oka:
- az egyik egy tavalyi közlekedési bírság (részegen lekapcsoltak biciklivel hajnalban valahol az Alagútnál) - 30.000 forintra büntettek, de részletfizetést kértem, azonban már egy év eltelt és még csak egy részletet fizettem be:S
- a másik hogy egyik kinti tartózkodásom picit elhúzódott, és az alatt az egy hónapos telefonszámla-tartozásom odáig fajult hogy a T-Mobile felbontotta a szerződésem, és 380ezer forintot követelt. Az összeg átkerült a Credit Controll nevű behajtócéghez, ahol most már 9. hónapja törlesztek becsülettel, havi 40 ezer forintos részletekben.
- a harmadik az angol diákhitelem, amit még nem kezdtem el visszafizetni. Létezik hogy a Student Finance nyúlt utánam?
Másra nem tudok gondolni, nincs hitelem, és kezes sem vagyok sehol. Előre is köszönöm a válaszokat.
"nincs hitelem"
3 cég felé van tartozásod, szerinted akkor mit takar a hitel szó?
Egyébként szerintem a második miatt nem kaptad meg.
"Ennek a hitelnek a bírálata már nálad el kellett volna buknia."
Hát ezt nem értem én sem...Mit nézett a rendszer az előzetes kalkulációnál, ha nem ezt?
"Közlekedési bírságod mára már minimum fél millióra rúg. Esélyed sincs bárlistásként hitelre."
Azért kétlem, hogy 30.000 forintból egy év alatt félmillió lett. Nincs az a kamat ami ezt lehetővé teszi.
Köszönöm szépen a választ mindenkinek. El fogom küldeni azt a lapot, és megnézem miért vagyok BAR listán.
Igen, a T is kérte tuti a pénzt, velük is lehetett volna egyezkedni, részletfizetést kérni ilyesmi. De ugytudom ők akkor adják át a dolgot behajtónak ha már több hónapja nem intéztél semmit az ügyben..3 felszólitás után azthiszem.
És ha behajtónál vagy akkor igen bar-listás vagy. És a behajtónál ha fizeted rendesen akkor is barlistán maradsz, amig ki nem fizeted. Amugymeg a közlekedési birság is bőven elegendő, én a helyedbe örülnék ha nem ültetnek le érte, vagy közmunka mert aki nem fizeti ki azt arra küldik vagy csücsül 1 hónapot. Akár 20 00 ftért is leültetnek ha nem fizteted ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!