A Cetelemnél nem szokás tájékoztató levelet küldeni a futamidő végén a hitel lezárásáról?
Figyelt kérdés
Történt, hogy tavaly augusztus körül áruhitelt igényeltem (veszélytelen összeget, kb. 36000 forintot 10 hónapos 0% THM-es konstrukcióban). Anno egy LCD tv-t szintén úgy vettem, hogy felét leszurkoltam, másik felére szintén 0% THM-es konstrukció volt, csak ott 30 hónap volt a futamidő, és a Credigen bankon keresztül volt igényelve. Ez utóbbit csak azért írom le, mert teljesen véletlenül pont együtt járt le a két hitel :) Szóval a Cetelem felé fizettem vagy 3600 forintot 10 hónapig, a Credigen felé meg 2400 forintot 30 hónapig... A Credigentől -ahogy máskor is, más bankoknál is lenni szokott minden fajta hitelkonstrukció esetében- az utolsó csekk feladását követően kb. 2 hét múlva kaptam is egy levelet (ahogy kell), amiben megköszönték, hogy őket választottam, stb. Továbbá közölték, hogy a hitelem lezárult, és az ezzel kapcsolatos adatokat továbbították a KHR felé. Ezzel szemben a Cetelemtől az utolsó csekk feladása után 3-4 héttel jött egy levél, de abban is csak -a már 2-3 havonta szokásosnak mondható- reklámanyag volt a Cetelem hitelkonstrukcióival kapcsolatban. Én úgy vélem, hogy a hitelszerződés lejártával a fent is említett módon (persze teljesülés esetén) járna a tájékoztató levél! Például, most fogalmam sincs, hogy mit, mikor továbbítottak teszem azt a KHR felé, ha továbbítottak valamit egyáltalán! Ha nem, akkor az rám nézve még aggályos is lehet, hiszen a KHR-ben elvileg látható a szerződés lejáratának dátuma, így, ha most igényelnék bármelyik bankban olyan szolgáltatást, ami KHR ellenőrzéssel jár, akkor mit mondanának? Végül is, amire kíváncsi vagyok: mulasztott e esetemben a Cetelem? (Egyébként a 10 darab csekkvég itt van előttem az asztalon, szóval rendben vagyok, de nem szeretném, ha ebből bármi fajta keverés-kavarás lenne.) Üdv.2012. aug. 26. 21:58
1/3 anonim válasza:
Én annak idején nem kaptam semmiféle levelet a Cetelemtől mikor lejárt az áruhitelem.Kaptam én is a szokásos hitelajánlókat,de további csekket nem,szerintem hamarosan meg fognak keresni hitelkártya ajánlattal,nálam ez volt.
Biztos,hogy minden rendben van,különben már jelentkeztek volna,de esetleg hívd fel őket és kérdezd meg,elég korrekt az ügyfélszolgálatuk.
2/3 A kérdező kommentje:
Köszi!
2012. aug. 28. 01:44
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!