Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Banki ügyek, kamat, hitel » OTP Lakástakarék tapasztalatok...

OTP Lakástakarék tapasztalatok? Jól van ez nekünk így?

Figyelt kérdés
Kb. olyan 5 és fél éve vettünk fel lakáshitelt az otp-től, és olyan hitelt kötöttünk, ami otp lakástakarék megkötését írta elő. Mi elfogadtuk. 5 év volt a futamidő. Ugye ez lejárt és nemrég kaptunk egy levelet, melyben a kiutalási időszakról tájékoztattak bennünket. Aztán később jött egy levél hogy három hónap lesz a kiutalási időszak és hogy kb. 500e körül fognak utalni. Én csak azt nem értem, hogy a szerződéses összeg, olyan 1700000ft volt, nekünk meg a részletező listán, ami még a tájékoztató volt szerepelt ez az összeg, valamint, hogy a megtakarítás 500e körül, az állami támogatás olyan 300e körül. A vége olyan 1000000 körül van. Tehát én a legrosszabb esetben is, bár nem értem ezt az egészet, olyan 700e körüli utalásra számítottam, hiszen becsülettel fizettük öt évig. Erre a második levélben, amiben a három hónapot írják és kiutalás összegét, az szerepel, hogy 500e körüli összeget utalnak, mert ilyen meg olyan költséget levonnak. Én már nem értem az egészet. Alapjában úgy érzem, hogy jól be lettünk akkor csapva. Tudom, hogy az ilyen dolgok mindig kicsit becsapóak, na de ennyire. Így mire majd beutalják a hitelünkbe lesz vagy 300e belőle így. Úgyhogy ha úgy vesszük majd még felszámolnak a hitelnél is mindenféle beszámolási költséget és a végén 0-át fog érni az egész. De akkor mi értelme volt? Talán csak az, hogy a legelején kifizettük a 12e ft számlanyitási költséget és öt évig fennt tartottuk a lakástakarékot. Még megvárom majd mennyi lesz beleutalva és hogy mennyi lesz a törlesztőrészletünk, de ha így állnak majd hozzá, még a beforgatás után több lesz a törlesztőnk mint előtt a végén. Én már ezek után csak erre tudok gondolni. Hova tudok fordulni ingyenesen ahol ezt nekem részletesen elmagyarázza valaki, hogy van ez? Meg kb mi várható a mi esetünkben? Akár priviben is.
2012. aug. 7. 09:15
 1/6 anonim ***** válasza:
Ez kevés infó. Ha úgy tűnik, hogy csak a megtakarítást fizetik ki, akkor vagy nem igazoljátok a lakáscélú felhasználást, ami esetetekben ugye valószínűtlen, vagy mondjuk kiderült, hogy más szerződést is kötöttetek ugyanazon kedvezményezett nevére, ezért (az egyik szerződésen, mondjuk ezen) elestetek az eddig jóváírt állami támogatástól.
2012. aug. 7. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Másik szerződés nincs kötve, ez 100%. Lakáscélúság is igazolt, ugyanis a házhitelhez lett felvéve, illetve feltétele volt a lakástakarék. Nem is kellett nyilatkoznunk a felhasználásról, visszaküldeni a válaszlapot, mivel ugye még mikor kötöttük a lakáshitelt és lakástakarékot, a kedvezményezett az otp bank volt, tehát ugye mennek a dolgok automatikusan. A házat fizettük, azóta is abban lakunk. Nem tudom mi lehet. Várok még válaszokat.
2012. aug. 7. 10:48
 3/6 A kérdező kommentje:
Időközben megnéztem pontosan a papírt, mert amit ide leírtam azt a párom mondta. De nem jól nézte. Látszik rajta, hogy olyan 550e körül van a gyűjtésünk, és kb 150e az állami támogatás, tehát olyan 700e körül utalnak nemsokára a hitelünkbe bele. Vajon akkor fog csökkenni a törlesztőrészletünk? Jó lenne.
2012. aug. 9. 13:21
 4/6 anonim ***** válasza:
igen, valszeg fog csökkenni valamennyivel. Csodákra ne számíts!
2012. aug. 9. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
ja, de most olvasom... még az is lehet, hogy nőni fog a törlesztőtök, de ha minden igaz, akkor ezt elmondták megkötéskor, úgyhogy erre számítotok is.. Vagy nem?
2012. aug. 9. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Időközben megkaptuk a levelet. 6 ezer forinttal fogunk többet fizetni. Hát ha így belegondolok jól megjártuk. De mindegy. Csak legyen egészségünk, erőnk, munkahelyünk,hogy még kb 11 évig kitartsunk. De nem tudom lett e volna jobb lehetőség. Azt mondták ez a legjobb. Meg hát a hitelfelvétel is nagyon gyorsan zajlott, mert muszáj volt költözni. :( Ez van. De akinek van ideje a házvásárláskor az alaposan tanulmányozzon át mindent. Végül is még talán nekünk is vállalható, jobb még mindig mint a devizahitel. De remélem a lejárat vége tényleg a lejárat vége lesz!
2012. aug. 13. 14:19

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!