Jogosan kéri a bank a kamatokat?
Kiskorú voltam amikor megörököltem a nagymamámtól a házat.A bank több éven át az Ő nevére küldte a megkereséseket a tartozással kapcsolatban.Az állam által meghirdetett adósságrendező programról is ezért maradtunk le, mert nem küldtek az Én nevemre nyomtatványt csak az elhunyt nagymamáméra.
Az érdekelne, hogy lehet kiskorú gyermeknél a banknak kamatokat számolni a tőketartozásra?
lehet.
itt inkább az a kérdés, hogy ki volt a gyámod, mert neki kellett volna a dolgot rendberakni.
Tartozást maximum az örökség értékeben lehet örökölni. Ebből viszont következik, hogyha az örökség nagyobb, mint a tartozás, és azt az örökséget te elfogadod, akkor azzal együtt jön a tartozás is, amit ki kell fizetned.
A bank egyébként nem tudja, hogy ki él, és ki hal, szóval ha nem jelentitek be neki, akkor nem is fog nektek nyomtatványt küldeni. Ha bejelentettétek, az más kérdés, akkor a bankhoz kell fordulni a panasszal, mert ők cseszték el.
Köszi a választ!
Már a közjegyző is bejelentette, csak a nevet nem írták át. A gyámom éveken át levelezett velük (személyesen is kérte).
Két hitel volt, az egyik rendeben van, mert azon a gyámom neve szerepel, viszont a másikon a nagymamámé.Ezért érdekelne , hogy jogosan követelik-e a kamatot, mert a tőkét kitudnám fizetni.
ha jól értem, a nagymamád haláláról nem értesítettétek a bankot, aki éveken át hiába várt a törlesztésetekre, nem fizettetek neki egy vasat sem?
ha így van, akkor a bank követelése jogos.
Ha azonban, bejelentettétek a banknak az öröklés tényét, és ennek ellenére nem került a te, vagy a gyámod nevére a hitel, akkor az a bank sara.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!