Lépjek vagy ne lépjek? Illetve ti léptek?
Átlátek az állami magánnyugdíj rendszerbe? Én nem tudom mit csináljak, pályakezdő vagyok...most akkor már eltörölték, hogy kötelező tagnak lennem vagy sem?
Mik az ellene, mellette érvek, hogy maradtok a magánba?
Attól, hogy kötelező, attól még öngondoskodás. Te döntöd el kire bízod a pénzedet, és hogy milyen portfólióba fekteted.
Azért kötelező csak, mert az embernek magától nincs annyi esze, hogy megtakarítson. Sőt, inkább más pénzéből (hitel) is olyan dolgokat vesz, amire nincs is igazából szüksége.
Azt hiszem az első írta, hogy még szinte pályakezdő.... és visszalép. Ezzel én is így vagyok, én is visszalépek.
Csak annak kell nyilatkozni, aki maradni akar a magánban.
Bocs az offért!!
Vannak érvek ezen az oldalon is meg azon is. Nem is tudom ki írta (bocs) hogy az embereknek "nincs annyi eszük" hogy félretegyenek, és fejvesztve vesznek fel hitelt. Nagyon egyet tudok érteni. Az "öngondoskodást" nem kötelező nagyban elkezdeni, elég ha az ember félretesz havi 3-4 ezer forintot, ha tud, akkor többet. És nem mindenféle fölösleges dolgokat venni pl. a közértben. Én pl. rosszul vagyok attól, amikor látom hogy az emberek mi mindent vesznek, azzal a kijelentéssel, hogy "majd úgy is jó lesz", "a szomszédnak is ilyen van" stb. ilyen közhelyek. Ha az ember meggondoltan és tudatosan vásárol és él, akkor már meg van az alapja az öngondoskodásnak.
Ahogy főzésnél is meg kell tervezni, hogy mit mikor mivel kell csinálni---ugyanígy van az életben is.
Kedves kérdező és a többiek!
Hogy értitek azt, hogy öngondoskodás? Nekem teljesen más a véleményem.Hisz a MNYP kötelező volt annak idején minden pályakezdőnek! És ha kötelező mióta öngondoskodás?
És persze most belenyúlnak! De mibe is nyúlnak bele? Hát azt a nyugdíjjárulékot így is úgy is fizetned kell, nem értem sok ember felháborodását!! És számoljatok egy kicsit utána kinek éri meg maradni: ha mindig minimálbérre voltál bejelentve akkor a jövőbeni nyugdíjadból éhen is halhtsz, hisz attól még az állami nyugdíj is több! Ha br. 300e fölött van a fizud és tuti sose leszel munkanélküli akkor már sztem megérheti a magánba maradni! Viszont az öngondoskodás az, amikor én sajátmagnak megtakarítok egy olyan formában amibe senki nem nyúlhat bele! Én döntöm el mennyit fizetek havonta, hova és mennyi ideig! Szóval sztem havi 10eft-ból jó nyugdíjt generálni nem lehet! Mindenki úgy döntsön, hogy ne legyen saját pénze ellensége! Amit a magánba fizetett eddig az ember az visszakerül az államiba, a reálhozamot pedig mindenki kiveheti ha van! Vagyis mit vesz el állam SEMMIT! Én azt javaslom, hogy aki kiveszi a reálhozamot(ha van neki) mindenképp indítson el egy olyan megtakarítást amibe senki sem szólhat bele!
Jó hosszúra sikerült bocsi, de ha van kérdése valakinek írjon p-t,
Előző v-ok
Szóval a válaszom: Vissza az államiba+öngondoskosás és ez mindenkit érint akár magán akár állami.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!