Végrehajtói inkasszó érkezett a bankszámlámra, mit jelent a "sorbaállítás utolsó napja: 23.05.06.", addig érvényes? Azt követően újra be kell nyújtania a bankhoz, vagy mit jelent ez tulajdonképpen?
Valóban változott ez is, ez elkerülte a figyelmem. Így a mentes rész 130e lett:
"2023 januártól korlátlanul végrehajtható az az összeg, amely meghaladja a 200 ezer forintot. A 60 ezer forint és a 200 ezer forint közötti rész 50 százaléka vonható végrehajtás alá. " ( = 130 000 HUF a mentes rész)
Persze, ettől a 13-as válasz, amire reagáltam, a jövedelemletiltásról szólt, aminek semmi köze ehhez a témához.
HA valóban változott idén, akkor 130e. Idéztem a kiszámítás módját. (Tavaly 71250 volt, ez biztos.)
Egyébként a legtisztább, ha felhívod a bankod ügyfélszolgálatát és elmondják.
21-es!
Kicsit kevered a szezont a fazonnal.
A végrehajtás alól mentes összeg fixen a 60 ezer forint. Pont. Ez kell minimum, hogy a számlán maradjon és rendelkezni tudjon felette a bankszámla tulajdonosa, ha nem gyerektartás, vagy szüléssel járó költség behajtására folyik az eljárás.
Abban az esetben, ha a bankszámlán lévő összeg nem haladja meg a 200 ezer forintot, aminek a bankszámlán kell maradnia egy változó összeg, ezért nem is értem, hogy hogyan hoztad össze fixen a 130 ezer forintot.
Vagyis értem (70 ezer + 60 ezer), csak nem helytálló. Mivel a törvény erre vonatkozó rendelkezése esetenként változó összeget eredményez, ezért nem állíthatod fixen, hogy 130 ezer a mentes rész.
A mentes rész fixen 60 ezer forint.
Ne keverd a végrehajtás alól mentes összeg fogalmát, a végrehajtás alá vonhatóság korlátozásával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!