Hogyan próbált segíteni az állam a devizahitelek (svájci frank) kiváltása kapcsám?
Nem vagyok érintett, azt hiszem, 2 olyan segítség volt, ami kevesebb, mint az érintettek felének volt megfelelő.
Mások leadták az érintett ingatlant, így szálltak ki, megint mások külföldön megkeresték a pénzt és kifizették már.
Az a baj, hogy bár kimondták, hogy ez egy hibás termék volt és visszahívták, sőt az AIG is kifizette a bankokat (bakbiztosító), mégis vannak mér most is, akiktől kérik a jogosulatlanul megemelkedett törlesztőt és folynak a kilakoltatások olyanoknál is, akiknek az az egy lakóingatlana van.
Rengeteg lett az öngyilkos és a hajléktalan és a gyerekeket is elvették.
* Mások leadták az érintett ingatlant, így szálltak ki,
ELadták
Köszi szépen
Talán mintha Forintosítást és végtörlesztést mondott volna a Tnő, de mindenki pakolt és nem értettem teljesen az óra végén
Először lehetővé tették a végtörlesztést, amivel az elit megszabadult az elszabadult kamatoktól. Ez a politikusok nagy részének és a gazdagabbaknak jól jött.
Aztán volt egy törvény, amivel az állam belenyúlt a polgári jogi szerződésekbe (jelen esetben a bank és az ügyfél közöttibe) és azt találta mondani, hogy a bankok tiszteségtelenül jártak el, ezért vissza kell fizetniük a hitel egy részét.
Ez a politikai szubkulturában úgy terjedt el, amit különben a vezető is előszeretettel mesélt, hogy egy reggel úgy ébredt, hogy 1000 milliárdot elvesz a bankoktól. Ezzel olyan precedenst teremtett, amit azóta is szív az ország: a bankok ezt követően szinte azonnal duplájára emeltek minden díjat, hogy a veszteséget mérsékeljék.
Az eljárás egyébként botrányos és diktatórikus: a magánszférában az egyik szereplő rovására a másikat előnybe helyezte, elvetette az egymással kötött teljesen legális szerződésüket és hatalmi szóval elvette az egyik féltől a pénze egy részét (belenyúlt a magántulajdonba).
#6: Azért ez nem ilyen egyszerű. Mondok egy analógiát.
Te veszel egy új autót, de nem kötsz rá kaszkót mert spórolni akarsz. Felelőtlenül mész a megengedett sebesség másfélszeresével a jeges úton, összetöröd az autót. Te hibád, miért spóroltál a kaszkón, nem kérdés. De ha az új autódat a házad előtti parkolóban éjszaka rommá veri pár huligán poénból, az azért egészen más helyzet. Remélem érzed a különbséget a kettő között. Attól, hogy a biztosítást te nem kötötted meg, még nem jogosít fel másokat arra hogy szétverjék az autót.
Na most ezen analógia mentén az árfolyam (és ezzel a hitelek) elszabadulása ha nem is teljesen az utóbbi eset, de minimum a kettő között van valahol. Igen, akik felvették a hitelt valóban vállalták a kockázatot. Csakhogy az árfolyam nem magától alakult úgy ahogy, hanem (legalábbis részben) mesterségesen lett manipulálva.
Ejhajj, ilyenkor érzem, hogy öregszem, bár még csak 34 vagyok, de bőven felnőtt voltam amikor ezek történtek, de a ma iskolába járó fiatalok, ekkor még gyerekek.
Hányan vagytok a csoportban vagy osztályban?
Azért mert azért nem volt 20-30 féle intézkedése a kormánynak.
Igazából négy "nagy" intézkedés volt.
1) A Nemzeti Eszközkezelő amely megvásárolja a fizetni nem tudó adós ingatlanát, amelyet ő azután az Eszközkezelőtől tovább bérelhet. Ebből a pénzből a hitel kerül kiegyenlítésére.
Ez még eddig piaci megoldás. Abban az esetben viszont ha nem fedezi ez az összeg a teljes tartozást akkor a bank köteles elengedni a tartozás többi részét. Ez már nem piaci megoldás.
2)
2011 végén a végtörlesztés néhány hónapja alatt fixált árfolyamon az adós, ha volt pénze a hitelét végtörleszthette és a bank nem gördíthetett elé akadályt. Sokan ekkor adták el az ingatlant, le is mentek nagyon az árak, csak hogy szabaduljanak.
Utána évekig nem sok minden történt, legalábbis ekkora horderejű intézkedések.
Az Eszközkezelő persze továbbra is megvásárolta a felajánlott ingatlanokat.
3) Elszámolás
4) Forintosítás.
Ez a kettő egyszerre futott.
Az elszámolás azt jelentette, hogy sok ügyfél esetén a bankok jogtalanul vagy tévesen számoltak költségeket, ezt-azt a havi törlesztőrészletek kapcsán.
Újra kellett számolniuk és visszaadni (megszűnt hitel esetén) az összeget, illetve ennyivel csökkent a még meglévő tartozás.
Hosszú hónapok munkája volt, 2015 tavaszán zárult.
Előtte már 2014 nyarán az állam minden végrehajtást megállított a devizahiteles ügyletekben. (Ezt nem nevezném talán külön intézkedésnek, csak a többi része volt.)
A forintosítás volt az érdekesebb. A svájci frank, a japán jen, az euró és az amerikai dollár hitelek árfolyamát fixálták a pillanatnyi piaci áron és a bankok kötelesek voltak a teljes tartozást ezen az árfolyamon forintra váltani.
Sok kritika érte, hogy az árfolyam nem volt-e túl magas a váltás pillanatában, miért nem korábban, miért nem később.
Ki tudja később nem-e még magasabb lett volna az árfolyam...
Tény, hogy ezzel az utolsóval a devizahitel megszűnt Magyarországon a fogyasztók számára.
Rengeteg bajba került ügyfélnek segítettek.
Viszont így is tömegeknek hatalmas adósságaik maradtak.
A kormány akkor ezt kommunikálta "elmentünk a falig". A magam részéről igazat adok neki, ennél többet már tényleg hogy tudott volna megtenni?
A hitelezők, nyilván a saját érdekeik miatt pereskedtek (minden bank vesztett) illetve nagyon súlyos kritikákat fogalmaztak meg.
Van aki az ő oldalukra állt, akár politikai meggyőződésből (ellenzékiség), akár más miatt, mert a véleménye az volt.
Akin érdemben tudott segíteni nyilván nagyon örült.
Akin nem tudott érdemben segíteni és még sok ember az országban kevesellte az intézkedéseket.
Érdekes, hogy az ellenzék is kevesellte időnként amikor kicsivel korábban még éppen fel volt háborodva, hogy kivéreztetni a bankszektort, belenyúl szerződésekbe, stb...
Utána meg a másik végletből kritizált.
Ezek voltak a nagyobb intézkedések.
Ezek mellett persze, bár ez a jövőre irányult, nem a meglévő hitelekre, végleg kivezette a devizahitelt mint hibás terméket a döntéshozó. Nem lehet már régen felvenni, csak forintalapú hitelt.
Ezekre keress rá a neten, rengeteg mindent fogsz találni, inkább a bőség zavara lesz.
És kicsit nehéz megtisztítani a politikai véleményektől a témát. (Lásd, itt feljebb is.)
Emellett még kisebb intézkedések lehet, hogy voltak, őszintén szólva én sem emlékszem mindenre.
Ja igen, sokszor hosszú kilakoltatási moratóriumok. Mondjuk ez is hatalmas dolog annak aki érintett. De ez nem tartós megoldás, mint ahogy a neve is mutatja.
# Köszönöm mindenkinek a segítséget, találtam olyat hogy árfolyamgát valószínűleg azt fogom választani
15-en vagyunk azért is próbáltam gyorsan lestoppolni témát
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!