Dunacorp Faktorház Zrt. folyton hívogat, miért?

Figyelt kérdés

Egy ideje megesik, hogy hívogatnak a 06208810124-es telefonszámról. Nem mutatkoznak be, nem mondják meg hogy honnan keresnek. Az SMS-kből tudtam meg, hogy végül honnan. Ami érdekes, mivel valami jogvédelem miatt nem mondhatják meg, amíg nem erősítem meg a születésidátumom és anyukám leánykori nevét. Persze azt tudják, hogy hogy hívnak engem, a születésidátumomat is, de viszont anyukámnak csak a keresztnevét tudják.

Azt se tudják megmondani, hogy milyen ügyben keresnek. Első alkalommal azt mondták hogy valamim elkeveredett, de azóta se derült ki ez ügyben semmi. Azóta már nem is mondanak semmit. Attól félek, hogy valami pénzt akarnak velem behajtattni, pedig sose volt közöm ehhez a Dunacorp-hoz. És eddig soha nem is tartoztam egy banknak sem pénzzel.

Tegnap és ma is felhívott egy nő és nagyon mérges voltam. Ismét megerősítést kért tőlem, amit nem adtam meg. Folyton kérdezgettem, hogy kik és mihez kell az adataim, de megint csak ki tért a kérdéseim alól.(Szerintem ha valaki ügyet intéz, kötelező megmondani, hogy honnan és mi az oka, amiért zaklatnak) Az a nő nagyon ocsmányul beszélt velem és erőszakos volt. Nem hinném, hogy teljesen megbízható ez a hely, mivel akkor nem úgy beszélnének a másikkal, mint a kutyával.

Mai hívás után is küldtek nekem egy üzenetet, mivel hogy kommunikáció hiányában, abba a stádiumba kerültem, hogy személyesen fognak megkeresni.

Utánuk néztem, sokan rossz véleményen vannak róluk, sokan hazugságnak tartják az egészet, rengeteg embernél teszik meg ugyanazt, mint velem.

Mit kéne tennem? Kamu az egész vagy tényleg félnem kéne? És azon kívül, hogy letiltom a számukat, még mit tudnék tenni, hogy leszálljanak rólam?



2021. okt. 27. 10:51
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

"Azóta már nem is mondanak semmit. Attól félek, hogy valami pénzt akarnak velem behajtattni, pedig sose volt közöm ehhez a Dunacorp-hoz."


Nem is kellett hogy közöd legyen ez egy faktoring cég.

Ha bárhol volt bármiféle tartozásod, bármilyen cégnek, attól ez a faktoring cég megvásárolhatta és onnantól nekik tartozol, ők követelik a tartozást.



"Utánuk néztem, sokan rossz véleményen vannak róluk, sokan hazugságnak tartják az egészet, rengeteg embernél teszik meg ugyanazt, mint velem."


Mert az a munkájuk hogy bebukott hitelfelvevőket zaklatnak egész nap. Ezek után csodálkozol hogy nem szeretik őket? Bukott hiteles emberek szavára nem adnék ilyen szempontból.



A kérdés, hogy biztos hogy soha semmilyen tartozásod nem volt sehol amit követelhetnek?


Banki hitel? áruhitel? be nem fizetett közmű, telefonszámla, bármilyen szolgáltatás, szó szerint akármi.

2021. okt. 27. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Kezességet vállaltál-e?
2021. okt. 27. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 Gyuluss86 válasza:
Szia.Csak az első hozzászólásra füznék pár dolgot.Én mint asdós.Igen az voltam.Tudom.Kb a 3-szorosát fizettem ki az egésznem és mai napig nem hagynak béké.Na most ehhez füzök egy két dolgot.1. két állásomból miattuk rúgtak ki mert nem bírtak magukkal.2. Nem hajlandók többszöri kérésre semm papírt küldeni hogy épp hogy áll a tertozás(teszem azt a befizett összegekről sem).3. undorító módon és megtévesztőleg szerzik be az infókat..(sajnos jóhiszemüleg belefutottam).Ez egy szemét banda.Csak addig van nagy arcuk amig követelőznek,de fordítva semmi.Jobb ha ügyvédhez fordulsz.Különben fizetheted a semmit életed végéig.
2023. jan. 31. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!