Követeléskezelő által 4-éve megvásárolt nem teljesítő hitelnél elévül a követelés?
Egy hitel, amit 2008-ban vettek fel,és 2017 tavaszán lett eladva a követeléskezelőnek mikor évül el?
Évente egyszer jön -nem ajánlottan,-sima levélben egy egyenlegközlő. A hitel maga 2012 február óta nincs fizetve!
A követelés az átvétel óta nem volt fizetve, megkezdve sem!😀
Egy másik fontos törvény a 2014 márciusában hatályba lépett új Ptk., amely jó néhány újdonságot hozott a gazdasági élet szereplői számára. A követeléskezeléssel kapcsolatosan például az elévülés szabályainak szigorítása számottevő. Az egyik jelentős változás az, hogy az elévülést a korábbiakkal ellentétben nem szakítja meg a követelés teljesítésére irányuló felszólító levél. A másik lényegi különbség, a cégvezetők és a tulajdonosok felelősségi körének szélesítése volt, amelynek következményeképpen a tulajdonosok kockázatos üzleti döntéseikért saját vagyonukkal felelnek és így akár ellenük is kezdeményezhető fizetési meghagyás a cég tartozása miatt.
Köszönöm,amíg a banknál voltam volt fizetési felszólítás 2016 őszig kb. A Követeléskezelőtől nem jött.
"Az elévülés nem jogvesztő hatályú, ami azt jelenti, hogy a követés (tartozásunk) kifizetésére irányuló kérés, felszólítás ez idő letelte után is jogosan történik meg, mivel az elévülés nem szünteti meg a követelést, pusztán annak bírósági úton történő érvényesíthetőségét (behajthatóságát) zárja ki."
Nem hiszem, hogy túl sok jogász jár ide ingyenes jogi tanácsot osztogatni, úgyhogy nem vennék mérget arra, hogy ha itt bármilyen választ is kapsz, az 100%-ig megbízható.
Ez csak annyit jelentene számodra, hogy bírósági úton nem hajthatják be rajtad!
De!
A követelés kezelőknek vannak finom módszerei is, nem fognak megtámadni.
Egy udvarias úr vagy hölgy vagy felváltva mindkettő meg fog jelenni a munkahelyeden, akár minden nap, és udvariasan felszólít a tartozásod rendezésére. Mert ez akkor is tartozás!
Hidd el, a munkahelyeden ezt előbb-utóbb meg fogják unni, a közvetlen főnököd mindenképp, hogy állandóan a portára kell mászkálnia miattad.
Előbb-utóbb lapátra tesznek.
Ha munkahelyet váltasz, ŐK ezt tudni fogják!
Arról nem is beszélve, ha egy fizetési meghagyásról lecsúszol...
Adós fizess!
Köszönöm a válaszokat!
2017 márciusában eladott követelésről,akkor küldött levelet a követeléskezelő,hogy átvett.
Ingatlan alapú jelzáloghitel ez!
Azután csak sima egyenleg értesítő jött.
2020 év végén személyesen kerestek,nem voltam otthon, egy sima levelet hagytak a postaládában, a tartozás rendezés lehetséges lehetőségeiről.
Vissza írtam év elején, hogy jöhetnek,de előtte értesítsenek.
Felhívtak,hogy nem érnek rá jönni,én küldjek ajánlatot levélben nekik.
Megírtam,hogy egyedül élek, szociális járadékot kapok 2002-óta, 27-ezer ft és pár ezer ft lakástámogatást.
Küldtem az igazolásokat.
Egy ugyanilyen esetben a bíróság kimondta 2020 tavaszán,hogy a fogyasztó nem volt anno hitellel finanszírozható.
Ezt is mellékelte, elküldtem postán,de én sem ajánlottan.
A bankkal együttműködtem,3 áthidaló hitellel is még segítettek,de így is csak 4-évig tudtam fizetni!
Hogy miből törlesztettem, az eleje óta ,magából a hitelből,és jártam a bank nyakára,ha elfogyott a pénz,akkor ajánlottak állandóan könnyítést,3 módosítás volt is,így 4-éven keresztül fizettem 2012-ig!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!