Átváltott a Diakhitel státuszom folyósíthatóra, van esély, hogy hamarabb fognak utalni, mint március 12.?
Kaptam korábban egy emailt, hogy változás következik be a folyósítás szempontjából, viszont konkrétum nincs a levélben.
Tud valaki valamit erről?
Az új eljárással lehetővé válik az, hogy amennyiben a központi adatbázisban az Ön aktív – adott tanulmányi félévre beiratkozott/bejelentkezett – hallgatói jogviszonya már szerepel (tehát intézménye az Ön beiratkozása után erről információt szolgáltatott a FIR felé), úgy az Ön diákhitelét akár napokon belül folyósítsuk. Ezzel a megoldással akár már a tanulmányi félévek első hónapjaiban is a beiratkozás után néhány nappal pénzhez juthat (a 2020/21-es tanulmányi év II. tanulmányi félévének első folyósítására 2021. márciusában kerül sor).
➡Ezzel a változással tehát értelemszerűen ❗megszűnik❗ az a gyakorlat, hogy az adott félév első folyósítása mindig az adott félév 2. tanulmányi hónapjának 15. napja. ◀Ehelyett a folyósítás a hallgatói jogviszony igazolás után néhány munkanapon belül megtörténik.❗❗❗
Ezt a választ kaptam, szóval akkor marad a jövő hét. :/
"Tájékoztatjuk, hogy a tavaszi félév első folyósítása 2021. március 12. napjára várható, abban az esetben, ha a FIR-ből történő lekérdezés során Társaságunk aktív jogviszonyt kap eredményül.
A Diákhitel Központnál bevezetett változásoknak köszönhetően a következő félévektől már szeptember és február hónapban is várható utalás. "
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!