Aki lakáshitelt vesz fel (minimál önerő mellett) az teljesen legatyásítja magát? Nem marad sok tartalék pénze?
Ezen gondolkozom, hogy ezt majd én is hogy csináljam. Most van kb 5 millió forintom és a városunkban 20 millióért már van 3 szobás panel, vagy 2 szobás kisebb tégla lakás. Ugye a lakás árán felül más dolgok is vannak. Az illeték 4% (20 milliónál 800 ezer), ügyvédi költség (50-200 ezer?), meg még be is kellene bútorozni a lakást és esetleg egy festés is gyorsan ráfér, de akkor még semmi felújítás nem történt, gondolom a festés+bútorok is fél/1/2 millió összesen. Mások akik egyből lakást vesznek amint összegyűlik az önerőre való azok hogy oldják meg ezeket az egyéb lakás árán felül felmerülő költségeket? Illetve a másik nagy kérdésem, hogy nem érzitek teljesen legatyásítva magatokat, tartalék, félretett pénz nélkül? (Mi lenne, ha hirtelen munkanélküliek vagy betegek lennétek?) Én ezért úgy szeretném, hogy miután megvettem a lakást, felvettem a hitelt és költöttem a fentebbi lakás árán kívüli egyéb dolgokra is, még maradna 1-2 millió forintom tartalékba. Ez hülyeség?
Nem sietek lakást venni, mert meg van oldva olcsón a lakhatásom és így most tudok félretenni olyan évi 1,5 millió forintot.
28/F
Én 31 evesen vettem lakast, kb 15M önrész, a maradék hitel.
Barátoktól kértem kolcson 5M-t a felújításra, ezt 1 éven belül törlesztettem.
1. Lehet hogy te különösen jómódú emberek közt élsz, de itt a vidéki városban ahol lakom, alkalmazottként szerintem benne vagyok ezzel a felső 10%-ban, hogy el tudok tenni havonta ~130 ezret. Pesten lehet a 300-400 ezres fizu az átlag, de itt tömegek élnek havi 130-150 ezres fizetésből. Nyilván akarok még ennél is többet az élettől, de eddig is akartam, ezért is tartok itt ahol most.
2. Akkor gondolom vállalkozó vagy, vagy nagyon jól kereső alkalmazott, ha 1 éven belül a megélhetéseden felül pluszba előteremtettél 5 milliót.
3. Köszönöm szépen! Én is valami ilyesmit képzeltem el
3 dolgon gondolkozz el.
1- Ha most olcsó lakhatás mellett 1,5M Ft-ot tudsz félretenni, akkor 15M Ft hitelnek a havi részletetit, a nagy lakás rezsijét, a megélhetést fizetve tudsz-e majd vésztartalékot képezni egy esetleges munkanélküli helyzetre, vagy betegségre?
2- A lakás kb mennyiért adható ki, ha esetleg úgy alakul az életed, hogy nem tudod fizetni a részleteket? Fedezné a bérleti díj a havi részleteket? Meg tudnád oldani a lakhatásodat ilyen helyzetre is?
3- Egyedülálló fiatalként miért van szükséged 3 szobás lakásra? Szerintem vegyél inkább egy kisebb lakást kisebb hitellel, rövidebb futamidővel és ha sikerül a hitelt kifizetni, ezt követően vegyél nagyobbat, ha még mindig úgy gondolod, szükséges.
Az ügyfeleim zöme nem egyedül vág bele 15M hitelbe, hanem párban, sokan babaváró kölcsönnel, támogatott hitellel,, CSOK-kal illetve aki mégis egyedül vesz ekkora hitellel lakást, annak 3-400E Ft a nettója és van vésztartaléka és elgondolása arra, mi van, ha változnak a körülményei, a helyzete.
Én jobban legatyásodtam a 180ezres albérlettől, mint az 50ezres lakáshitel törlesztőtől, tehát abszolút nem.
Illetékre kértem 12 havi részletfizetést, plusz eleve nem volt gané állapotban a lakás. Festeni kellett, és a visszajáró kaucióból még a parketta is belefért. Nyilván a fürdő+konyha nagyobb projekt, de olyan lakást választottam, aminél ki lehet húzni azzal ami van. Majd ha kellő tartalék mellett lesz pénz arra is, akkor megcsinálom.
Én borzasztó boldogan toltam be az önerőmet a banknak, régóta vártam rá, szóval legatyásodást abszolút nem éreztem, 10 évig fix a törlesztőm, utána szeretnék végtörleszteni, reméljük összejön, de ha nem, akkor is a jó részét be fogom tolni.
Persze felújításnál beköltözés előtt engem is elragadott a hév, hogy mennyi mindent kellene megcsinálni, de ekkor jöttek a barátok, akik mindenhez is értenek, ezért nagyon nagy változást sikerült elérni anyagköltségen.
Nyílászáró felújítás, parkettázás, festés, szegőlecek, ilyesmi.
Az albérletem üresen vettem ki annak idején, és teljesen bebútoroztam az évek során, tehát viszonylag új, saját ízlés szerint megvásárolt bútorokkal költöztem (kivéve ugye konyha) át a saját lakásba.
10 év után biztonságban érzem magam, illeték is végül hamarabb kerül kifizetésre, így én csak bentebb vagyok minden tekintetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!