Ha van egy üzlet, ahol kizárólag cégek vásárolhatnak, de én magánszemélyként bemondom a neten talált cég nevét adószámát stb. és úgy vásárolok nagy tételben, akkor a cégnek lehet baja belőle?
Nem elég bemondani. Be kell mutatni valamilyen cégpapírt. Alapító okirat vagy aláírási címpéldány. Vagy igazolni az adószámot a NAV-hoz való bejelentővel.
Vagy szerződést kell kötni és az alapján mehetnek majd a későbbi vásárlások.
Ha kell neked onnan valami, kérd meg egy ismerősödet, hogy segítsen, akinek van cége. Vagy kérd meg a munkahelyedet.
Ha kiderül, akkor visszaélésnek számít.
Egyszer a rendőrség azzal keresett meg minket, hogy egy magánszemély valamilyen utazási kedvezményt vett igénybe a cégünk nevében.
Nekünk semmi közünk nem volt hozzá, sose dolgozott itt.
Rendőrségi ügy lett belőle.
hmmmmm.... elég nagy szívásnak hangzik.
Ahhoz hogy ne legyen gond értesítenem kéne a céget akiknek a nevére vásároltam és átadnom a kapott számlákat? (ha meg vannak még)
Nem a számla a lényeg. Nekik nem kell az a számla, hiszen igazából nem vásároltak semmit, tehát ők azt nem fogják bevezetni a könyvelésükbe, mintha vásároltak volna.
Eljártál egy olyan cég nevében, amihez semmi közöd, ez visszaélés.
Semmit. Ne csinálj többet ilyet.
Ha elmész a céghez, akkor lehet, hogy ők maguk fognak feljelenteni. Legalábbis én ezt tenném.
Az a vicc az egészben, hogy a végén megadták magánszemélyként is a kedvezményt. Semmi értelme nem volt a cégnév bemondásának....
Milyen esélye van, hogy ez kiderülhet?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!