Forgalmazónak vagy viszonteladónak számítunk?
Férjem 40 órás munka mellett váltotta ki az egyéni vállalkozói igazolványát (alanyi adómentesség keretein belül), és így 2012 óta csomagküldő internetes kereskedelem keretein belül (webshop) foglalkozunk étrendkiegészítők eladásával. Nem raktározunk, hanem úgy történik, hogy miután bejön a megrendelés, a rendelt terméket beszerezzük a nagykereskedelemtől majd postázzuk azt a vevő számára, tehát mi nem állítunk elő ilyen termékeket.
Pár hete tudtuk meg hogy 2012-ben hoztak valami törvényt, hogy aki élelmiszert gyárt és forgalmaz (ez fontos: FORGALMAZ) annak felügyeleti díjat kell fizetnie és aki eddig nem tette meg, annak visszamenőleg bevallást kell készítenie.
Most mi itt állunk, hogy mi forgalmazónak számítunk e? Ahogy írtam nagykerből szerezzük be a terméket, szerintünk mi viszonteladók vagyunk.
A NÉBIH annyit mondott, hogy ha adtunk el ilyet elmúlt években akkor meg kell csinálni....de ahogy írtam szerintem mi nem forgalmazók vagyunk, a felügyeleti díj pedig őket érinti.
Akkor most mik vagyunk? Forgalmazók vagy viszonteladók?
A bevételünk amúgy tök minimális, biztos, hogy nem jönne ki rá felügyeleti díj, csak hát nem szeretnénk büntetést azért mert eddig nem készítettünk semmit.
update:
mindenkinek kell felügyeleti díjat fizetni 2012 óta, aki élelmiszerrel foglalkozik, az étrend kiegészítő is annak számít. NÉBIH oldalon utólag meglehet csinálni a bevallásokat visszamenőleg. Aki csak végfelhasználóknak ad el annak évi 20 ezer forintot kell fizetni.
Jelen esetben nálunk most 2x20ezer forintot be kell fizetnünk plusz majd valami késedelmi pótlékot is ráfognak rakni, még nem tudni mennyit.
Kivételek fel vannak sorolva amit megjegyeztem, az az őstermelők de van valami jövedelem határ hogy az alatt.
A legjobb, hogy erről mi semmi értesítést nem kaptunk...no comment illetve annyi, hogy honnan kellett volna nekünk ezt tudni?
Nem.
Akik elsődlegesen végső felhasználóknak értékesítenek, azok választhatnak, hogy vagy tételesen bevallanak és fizetnek, vagy az évi 20 ezer forint átalányt fizetnek (2014.02.15-től)
Eldöntheted, hogy neked mi a kedvezőbb: a tételes bevallás, vagy az átalány.
Senki nem kapott értesítést a felügyeleti díjról.
Mint ahogy az EKAER-ről, vagy a termékdíjról, vagy a kötelező online pénztárgép használatról, vagy az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetési kötelezettségről sem.
Vagy fizetsz egy könyvelőt, aki jó esetben felhívja ilyenekre a figyelmed, vagy figyeled a híradásokat. Anno elég nagy hírverése volt a felügyeleti díj bevezetésének is.
igen 2014-től! Majd 2015-ben mikor bevallom a 2014-et akkor választhatom majd azt.
De ez nem vonatkozik 2012re és 2013ra amire még a 20ezer forint van. És mivel mi most vallottuk be utólag így azt még be kell fizetnünk. Csak "fájdalmasan érint", hogy egybe fizetünk be 2x20ezret plusz a késedelem mert ugye 2 évvel el voltunk maradva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!