Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Adózás, könyvelés » Egészségügyi hozzájárulással...

Egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos a kérdésem. Elfelejthetik a tartozást? Évek múlva eszébe juthat a NAV-nak, hogy kifizettesse? Bővebben lent.

Figyelt kérdés

Párom után kb két évig nem fizetett a munkavállaló a TB felé, ezért amikor bejelentkezett a NAV-nál, hogy maga után szeretné fizetni, azt mondták, hogy rendben, de majd utólag ki kell fizetnie a tartozást kamatokkal együtt.


Ez idén májusban volt, épp az SZJA bevallások idején, ezért gondoltam, hogy majdcsak küldik már a papírt, ha lemegy a munka zöme a hivatalban, de még azóta se jött semmi.

Az ügyintéző azt mondta, hogy kb 160ezer Ft. plusz kamat lesz, de majd küldik a papírt, addig is fizessük a havi 6810 Ft-ot, erre adtak három csekket. Mivel határozat még mindig nincs, elég nagy a bizonytalanságunk. Jó lenne tudni, hogy esetleg "elfelejtették", ez lenne a jó, de félek, hogy nem így van, és majd egyszer, lehet, hogy évek múlva kiküldenek egy többszázezres tartozásról szóló papírt? :(

Járt már valaki így? mármint úgy értem, hogy eltekintettek a tarozástól, esetleg azért, mert azóta rendesen van fizetve? Egyébként az első csekken befizettünk 50ezer ft-ot, mert párom azt mondta, ezzel csökken majd a nagy összeg. Hát én nem tudom, félek, hogy az elúszott (vagy jó előre ki lett fizetve 6810 Ft-jával a havi járandóság), mert mi van, ha a nagy összegű tartozást nem is arra a számlaszámra kellene utalni, mint amire a havi 6810-et? Ezzel kapcsolatban van valakinek tapasztalata?

Jövő hónapban úgyis be kell menni csekkért, mert elfogyott, akkor úgyis megtudjuk, hogy mi a helyzet, bár nem tudom rá merjünk-e kérdezni, hogy állnak hozzá...

Elnézést, hogy ilyen hosszan írtam, de talán így érthetőbb a történetünk.

Köszönöm, ha válaszoltok.



2014. aug. 7. 11:18
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:

Nem kell kijelentkeznie, mert a munkáltató bejelentésével kijelentette.

Ezért írták szeptembertől a bal oldalra a "-" előjelű tételeket szeptembertől.

Amikor bejelentkezett, egész évre előírták a 6.810.- forintokat (az utolsó előírás 2015.01.12)

Most amikor a munkáltató bejelentette, a bejelentés időpontjától kezdve törölték az előírásokat. De a NAV nem kitörli az előírt tételeket, hanem minuszolja.


Az EBEVben a Biztosítotti bejelentések lekérdezése - Biztosítotti adatok biztosított részére részben le tudod kérdezni, hogy ki, mikor, milyen dátummal jelentette be (és ki) Egy nagy ketyvasznak tűnik először és keresgélned kell a dátumokat, mert nem időrendben vannak.


Az átvezettetést természetesen ettől függetlenül megcsinálhatod.

Az eü.szolg.járadék elmaradást nem fogja a munkáltatótól követelni a NAV első körben.

Ha nem tudjátok pár hónapon belül kifizetni, kérjetek rá részletfizetést.

A munkáltatót csak a későbbiekben szólítaná fel a NAV, hogy tiltsa le az elmaradást. (de jobb, ha ti magatok rendezitek, nem a munkáltató)


Szeptember közepétől.végétől pedig az EBEVben a járulékadat kivonatban meg tudod nézni, hogy mennyivel jelentette be a munkáltató augusztusra (azután a további hónapokat is, mindig a következő hónapközepe-vége felé)

2014. aug. 12. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 A kérdező kommentje:

Szia!

Megkérdeztem párom, Neki egy szót nem szóltak a bejelentésről, nem is tudnánk, ha most nincs ez a "nyomozgatás". :( Valószínűleg azért jelentették be most hirtelen, mert párszor morgolódott a kollégáknál, hogy most mennyit kell majd fieztnie amiatt, hogy nem volt bejelentve, gondolom ezért most gyorsan megcsinálták. Na nem ez a baj, hanem az, hogy ha ez a cég ilyen trehányan kezeli a dolgokat, - hogy minnél kevesebbet kelljen fieztnie a munkavállalók után - akkor bármikor gondolhat megint egyet és kijelenti szó nélkül... úgyhogy figyelnem kell az adatokat, ha egyszer végre egyenesbe jövünk, nehogy megint halmozódni kezdjen a tartozás.

Ha jól tudom, akkor csak a saját jogon fizetendő eü.járulék kijelentkezése történik meg automatikusan a munkaviszony kezdetekor, ha megint megszűnne, akkor újból nekünk kellene kérni a visszejelentkezést, mint májusban is. ugye?

Ez pedig nem lenne túl jó, egyrészt eléggé feltűnő a ki-be jelentgetés, nem ez a normális, hanem az hogy x évig folyamatosan egy helyen dolgozik valaki....másrészt nekünk kell figyelni hogy rendben legyen minden. Ha lenne másik munkahely akkor már rég elment volna oda dolgozni, de sajnos nem sok válogatni való van... azt kell megbecsülni ami van, ráadásul kevés pénzért.. (órabér..)

(csak legalább normálisan rendeznék az ügyeket! Nem úgy,hogy nekik jó legyen a dolgozó meg le van sz...va!) :(


A másik meg, amit ki tudtam deríteni az általad írt lekérdezésből, hogy heti 20 órában van bejelentve augusztus 1-től.

Ez ugye napi 4 óra.. Keresgettem neten, de nem találtam róla infőt, hogy ez a fajta munkaviszony, mint részmunkaidő mit is jelent járulékfizetés szempontjából?

Remélem nem olyan, mint a napi bejelentés, mert pont amiatt tartunk ott, ahol.. hogy ott nem fiezttek eü. hozzájárulást.. A 20 órásnál hogy van?

Már kezd nagyon bonyolódni a dolog, mert ha nem fedezi, vagy csak részben a befizetendő összeget, akkor megint vissza kell jelentkezni magán úton fizetésre. Jajj.. sok ez hirtelen.

És tudod mi a legbosszantóbb az egészben? Hogy egy árva szót nem szólt a cég, semmit nm tudnánk az egészről, majd jönne a több százezres csekk és kész.

És persze a Te segítséged nélkül nem haladtunk volna előre sem...! :)

Elküldtem az átvezetési kérelmet a 15.029 ft-ról, ha az rendben lesz akkor minél előbb kifizetjük a tartozást is, csak mostmár ne kavarjon bele a munkáltató.

Most ennyi, szia.

2014. aug. 12. 10:35
 13/14 anonim ***** válasza:

Az is lehet a bejelentés oka, hogy ha napi bejelentéssel dolgozott (alkalmi munkásként), akkor 1 évben csak 90 napot dolgozhat ugyanannál a munkáltatónál és letelt a 90 nap.


Jól tudod, csak a munkaviszony létesítésekor automatikus a kijelentkezés, ha megszűnik a munkaviszony (és egyéb jogon nem lesz jogosult az eü. ellátásokra), akkor ismét be kell jelentkeznie eü.szolg.járulék fizetésre (a 45 nap passzív jogosultság után)


"egyrészt eléggé feltűnő a ki-be jelentgetés, nem ez a normális, hanem az hogy x évig folyamatosan egy helyen dolgozik valaki.."

Hát, manapság már nem feltűnő a ki-be jelentgetés, sőt inkább megszokott.

Viszont ha a munkáltató ilyen "nagyvonalúan" kezeli a be-ki jelentgetéseket, akkor nektek kell figyelni, hogy munkaviszonyban van-e.

Az adóbevallásnál majd egyeztesd a munkáltatótól kapott adatokat a járulékadat kivonatban megtalálható adatokkal (sok munkáltató "elfelejt" igazolást adni az alkalmi munkából származó kifizetésről)


Ha valaki munkaviszonnyal van bejelentve, akkor lényegtelen, hogy hány órát dolgozik hetente/naponta, mindenképp biztosított, nem kell maga után fizetnie az eü.járulékot.

A megbízási jogviszonynál kell figyelni a jövedelem nagyságát, ott el kell érni egy határt, hogy biztosított legyen.

A napi bejelentésnél pedig semmiképp nem lesz sem biztosított, sem jogosult az eü.ellátásokra; ha egyéb jogon nem biztosított/jogosult, akkor maga után kell fizetnie.


Remélem, most már rendeződik az ügyetek.

Ha mégis megszűnne a munkaviszonya, kérelmezzétek vagy a foglalkoztatást helyettesítő támogatást az önkormányzatnál, vagy a TB rendezését a járási hivatalnál. (mindkettő feltételeit megtalálod a szociális törvényben)

Azt pedig, hogy ki számít biztosítottnak, vagy eü.ellátásra jogosultnak, itt megtalálod: [link]


Jutott még eszembe közben, hogy ha ti adtátok be a T1011-es bejelentkezést, akkor már egy ideje nem kell a NAVnak határozatot küldenie a fizetendő összegekről (csak ezt sok ügyfélszolgálatos elfelejti), hanem a T1011-es végrehajtható okiratnak minősül (határozat nélkül előírják a fizetési kötelezettséget az adófolyószámlán és erről nem kell értesítést küldeniük)

Valószínűleg ezért nem kaptatok ti sem határozatot. Egyszer csak jelentkezett volna a NAV inkasszóval, vagy fizetési letiltással.


Remélem, most már rendeződik az ügyetek.

Majd írd meg, átvezették-e rendben az összeget.

Ha pedig még valami kérdésed van/lesz, írj nyugodtan, megpróbálok segíteni.

2014. aug. 12. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 A kérdező kommentje:

Ismételten köszönöm szépen a sok segítséget!

Egyelőre várok a csekkre meg az átvezetésre, ha valami van írok. :) További szép napot!

2014. aug. 13. 12:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!

Adataid védelme fontos számunkra!

Mint a weboldalak többsége az interneten, honlapunk működéséhez és célzott hirdetések megjelenítéséhez mi és hirdetési partnereink is cookie-kat tárolunk az általad használt eszközön. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a hozzájárulásod szükséges. Erről az adatvédelmi tájékoztatónkban részletes információkhoz juthatsz, illetve bizonyos cookie-k használatával kapcsolatban további lehetőségeid vannak.