Kiss-Kárpáty Ildikó kérdése:
Van olyan fórum ahol adózási ügyben tudnak nekem tanácsot adni, lehetőleg ingyen?
Figyelt kérdés
Ugyanis az állam megvásárolt tőlem két kisebb földterületet, és akkor azt mondták, hogy a vételárból nem kell majd adózni. Most viszont az ellenkezőjét hallottam, hogy mégiscsak kell. Ráadásul az egyik földterület már több mint 10 éve a nevemen szerepelt, míg a másikat pont abban az évben örököltem, amikor megvette az állam, szóval nem tudom mi ilyenkor a teendő adóügyben.2013. dec. 3. 15:23
1/2 anonim válasza:
Találtál egy ilyen fórumot.
Kevés az info.
Milyen jogcímen vásárolta meg Tőled az állam a két földet, és pontosan mi az előzménye a dolognak.
Ez azért érdekes, mert lehet, hogy egy, az SZJA törvényhez kapcsolódó átmeneti jogszabály teszi lehetővé az adómentességet. Amíg nem tudok előzményt, nálam sem indul be fejben a computer.
Egyébként tényleg nem kéne, hogy adómentes legyen egyik sem, de mondom, lehetséges, hogy van valamilyen átmeneti szabály erre.
Például létezik olyan, hogy magánszemély értékesít földet, de egy olyan illető veszi meg, aki mezőgazdasággal akar foglalkozni, és ezt valamilyen módon igazolja, akkor az eladónak nem kell utána adót fizetnie.
Ilyesmit keresnénk, de ahhoz kéne az előzmény...
2/2 A kérdező kommentje:
Nem mezőgazdasági céllal vette meg az állam, hanem egy víztározót akarnak ott kialakítani. Tehát kivonják a művelés alól.
2013. dec. 10. 00:14
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!