Miért utálja mindenki az APEH (NAV) dolgozóit?
Mert a NAV az az intézmény, ami elveszi az emberektől a pénzt (még ha jogosan is), és ezt az emberek nem szeretik. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ők az „állami sarcolás” megtestesülései. Emellett meg ők azok, akik lebuktatják az „ebben a kemény világban feketézni kényszerülő, amúgy törvénytisztelő állampolgárokat”. Azt meg ne is említsük, hogy milyen történetek kerengnek a köztudatban arról, hogy nem az adó beszedésére, hanem a büntetésre mennek rá.
Nekem is van NAV-os ismerősöm, helyszíni adóellenőr és könyvelő egyaránt, mindkettő rendes – amilyen sztorikat ők tudnak mesélni… :D
Én nem dolgoznék ott, de az út mellé sem állnék ki trafipaxszal, meg a buszon sem lennék ellenőr. Függetlenül attól, hogy a szabályokat be kell tartani, sokan szükségből szegik meg. És a trafipaxnál alattomosabb pénzbehajtási módot nem ismerek.
Az adóellenőrökről meg annyit, hogy minden vállalkozó adót csal, hogy meg tudjon élni, ezért félnek tőlük. De én pl. nem szeretem, ha valaki a pénztárcámban turkál.
Alapvetően a magyar adóztatás eleve nagyon igazságtalan, mert aránytalanul nagy terheket ró arra a kevés emberre, aki hajlandó dolgozni. És én tuti nem csinálnám, hogy még őket zaklassam.
Konkrét példa, amikor pl. az egyik nagyobb cégnél találtak adóhiányt, és bíróság elég citálták a főnököt, hogy hány millióval megkárosította az államot. Mire ő azt mondta, hogy nem érti, milliárdokat befizetett adónak, országos szinten több száz embernek adott munkát. Ez nem számít? Ő károsította meg az államot? Az állam mit segített, mit adott neki? (Konkrét cég nevet nem írok, a férjem náluk dolgozott.) Szóval ebben azért tökéletesen igaza van. Nem kellett volna megkárosítania az államot, el sem kellett volna kezdeni vállalkozni, aztán akkor senki nem kap semmit, senki nem követel semmit.
Na, meg amikor azt olvasni az újságban, hogy mindenhol megszorítások vannak, adóellenőrt meg még vesznek fel, és egy csomó jutalmat szétosztottak, mert adócsalásokat lepleztek le. Hát, ez szerintem undorító.
Én inkább éhen halnék, de nem dolgoznék az adóhatóságnál.
15:40!
„Az adóellenőrökről meg annyit, hogy minden vállalkozó adót csal, hogy meg tudjon élni, ezért félnek tőlük.”
Nem mindenki csal. Sokan meg nem a megélésért csalnak, hanem a görög nyaralásért és a lapos tévéért. Nem kellene minden vállalkozót megélhetési bűnözőnek titulálni, és emiatt felmenteni. Van, aki igenis a nagyobb profitért csal adót, azaz lopja meg az államot, az országunkat, minket.
„De én pl. nem szeretem, ha valaki a pénztárcámban turkál.”
Az enyémben is turkálnak, még sincs semmi bajom vele. Miért? Mert nekem nincs takargatni valóm, és ezt egy olyan szükséges rossznak tekintem, ami ahhoz kell, hogy a társadalom rendezettebb, törvénytisztelőbb és gazdagabb legyen.
„Alapvetően a magyar adóztatás eleve nagyon igazságtalan, mert aránytalanul nagy terheket ró arra a kevés emberre, aki hajlandó dolgozni. És én tuti nem csinálnám, hogy még őket zaklassam.”
Az első részével tökéletesen egyetértek veled. A másodikkal már nem. Szerinted, ha nem lenne NAV, akkor hányan fizetnék be önkéntesen a hozzájárulásukat? Ne felejtsd el, nem csak a vagyonosodási vizsgálatokat végző, meg helyszínre kiszálló adóellenőrök dolgoznak ott, hanem olyanok is, akik az adóbevallásodat intézik, ellenőrzik. Ők miért zaklatnának?
„Konkrét példa, amikor pl. az egyik nagyobb cégnél találtak adóhiányt, és bíróság elég citálták a főnököt, hogy hány millióval megkárosította az államot. Mire ő azt mondta, hogy nem érti, milliárdokat befizetett adónak, országos szinten több száz embernek adott munkát. Ez nem számít? Ő károsította meg az államot? Az állam mit segített, mit adott neki?”
Az állam kihirdeti, hogy ki mennyit kell, hogy befizessen. Ha nem annyit fizet be, akkor törvényt szegett, ez ilyen egyszerű. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy „egy belépni tilos” feliratú ajtón bementél, aztán azzal védekezel, hogy te csak egy métert tettél meg befelé, nem jártad be az egész szobát. Csak úgy kérdezem, az a pár millió vajon hány állami iskolában tanító tanár éves fizetését fedezte volna?
(Egy több milliárdot befizető cégnek valószínűleg kisebb, könyvelési hibából adódó tétel nem oszt-szoroz sokat. Ha nagyobb, akkor az meg nem könyvelési hiba, hanem a bevétel elsikkasztása. Vagy mit gondolnál arról, hogy ha azt mondaná a tavaly 185milliárd nyereséget(!) elért MOL, hogy ő befizetett már több tízmilliárdot, de azt a töredék 2 milliárdot már nem?)
„Na, meg amikor azt olvasni az újságban, hogy mindenhol megszorítások vannak, adóellenőrt meg még vesznek fel, és egy csomó jutalmat szétosztottak, mert adócsalásokat lepleztek le. Hát, ez szerintem undorító.”
Szerintem tök jó, hogy azokat rendőröket kitüntetik, akik a hozzám, hozzád, majd a kórházakba, iskolákba betörő egyéneket elfogják. Ja, hogy azok csak a megélhetésért loptak? Akkor undorító, szemét, mocskos banda az egész rendőrség!
14:47!
„Tudom, ritka a hozzáállásom, de szerintem az adóhivatalban dolgozó emberek, ha jól végzik a munkájukat, tiszteletre méltó emberek. "Ha jól végzik a munkájukat" azt jelenti, ha inkább a gazdagoknál tartanak ellenőrzést, mint a szegényeknél.”
Nem ritka, én is tisztelem őket. Szerintem ők ugyanolyanok, mint a rendőrök vagy a parkoló cégek ellenőrei. Ha nem arra mennek, hogy bírságokat szedjenek be azoktól is, akik jól csinálták a dolgokat, hanem arra, hogy az emberek a szabályokat betartsák, akkor nincs baj.
De pont az utóbbi indok miatt tartom azt, hogy a „szegényeknél” is pont ugyanúgy kell ellenőrizni – többen vannak, és sok kicsi sokra megy, és nem lehet hagyni, hogy ők ne vegyék ki a részüket a társadalom iránti kötelességekből.
Szerintem a NAV-nál mint mindenhol Emberek dolgoznak,akik a vállalt feladatot elvégzik fizetésért. A munkakörükből adódik hogy a törvényt be kell tartatniuk, és mint tudjuk a törvényeket nem ők alkotják.
Akiknek tisztességesek a szándékaik, nincs mitől tartaniuk, én sem félek ha rendőrt látok, vagy BKV-ellenőrt. Soha semmi problémám nem volt az Adóhatósággal, az adófizetést úgy fogom fel mint pl. a villanyszámlát, gázcsekket is be kell fizetnem, nem utálom az ELMÜ-t és az ott dolgozókat.
Persze mindenki szeretné kikerülni az adófizetést mert feleslegesnek tartja hiszen szerinte nem kap érte semmit,de ez már egy másik téma, hogy hogyan működik a gazdaság.
Szerintem legközelebb kérdezd meg aki húzza a száját hogy mi a baja a munkáddal, szerintem fogalma sincs hogy pontosan mit dolgozol, mindenkiben a revizort látják :))))
Azért, mert a fentieken kívül sokan tapasztalják, hogy bemennek tanácsot kérni, és sokszor még ott ők maguk sem tudják, hogy mi is van, hárman mondanak három félét és persze, ha úgy alakul, majd nekünk kell tartani a hátunkat, meg fizetni a büntetést miattuk.
Arról meg ugyan nem mindenki tud, de nagyon frusztráló, mikor itthonról lesed, hogy külföldön az adóhivatal ingyenes oktatást tart arról, hogyan kell mindent kihasználni a törvényekből, hogy minél kevesebb adót kelljen legálisan fizetni, meg mennyivel egyszerűbb elindítani, fenntartani egy vállalkozást, minimum összegek vannak, ami alatt nem is kell adózni, nincs ennyi papírozás, sorban állás, az alkalmazottak mindig tudnak segíteni, nincs túlbonyolítva az egész rendszer, itt meg csak várhatod, hogy na mit b@sztam el megint, vagy mit találnak megint ki, hogy mivel fizessek megint többet, vagy milyen kedvezménytől szabadítanak megint meg. Mikor meg aztán megnézed, hogy mennyi szart befizettél és milyen hulladék dolgokra költik ezt, akkor egyáltalán nem tudsz szeretettel gondolni a NAV-ra, főleg, hogy téged cseszegetnek, de bodzázós merdzsós alakokat le se szarják, meg sok nagy halat se, de a kis nyomorékot azt lehet cseszegetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!