Magányszemélyként hogy fizetem a TB-t szabályosan?
November 1 óta vagyok munkanélküli sajnos és február 1-ig kaptam álláskeresési járadékot. Ekkor a munkaügyi központban fel is hívták a figyelmemet, hogy rendezzem a biztosítási jogviszonyomat. Pár napon belül elmentem a NAV kerületi ügyfélszolgálatára. A "recepciós" kitöltette velem a 11T1011 számú űrlapot (adat és változásbejelentő lap egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezettek részére), majd az ügyintéző hölgy lepecsételte és elmondta, hogy 45 napig még biztosítva vagyok ingyen és kiszámolta, hogy március 16-tól kell fizetnem, de mindig csak tárgyhót követően (tehát április 16-án). Azt is felírta nekem egy lapra, hogy naponta mennyit kell fizetni és ez havonta mekkora összeg. Ezután adott egy előrenyomtatott csekket, amiről csak az összeg hiányzott és mondta, hogy még postai úton is fogok kapni egy levelet a NAV-tól erről.
Nos én azóta sem kaptam semmilyen levelet, értesítést, határozatot vagy nem tudom mit küldenek ilyenkor! Pedig áprilisban be is fizettem az első részletet. Most kéne fizetnem a következőt, de szerintem ez így nem oké, hogy semmilyen hivatalos papírom sincs erről az egészről a bejelentőlap másodpéldányát leszámítva. Potyára meg nem szeretnék 6000-ket fizetni.
Mivel az ügyfélszolgálaton sose veszik fel a telefont és személyesen sokat kell várni, ezért nagyon megköszönném, ha valaki aki ért ehhez megírná, hogy ez az eljárás így rendben van-e, vagy menjek be reklamálni?
A NAV malmai is lassan őrölnek :)))
Jól teszed hogy fizeted, mert amíg nem lesz más bejelentett biztosítási jogviszonyod az adóhatóság minden hónapra előírja neked a 6390Ft-ot. A fizetési kötelezettségről szóló határozatot előbb-utóbb megkapod.
Te eleget tettél a kötelességednek, kezedben a másolat hogy bejelentetted, közben fizeted is, így biztosan nem lesz következménye, se késedelmi pótléka, mintha elmaradtál volna a befizetéssel.
Sokan évekig nem fizetik, rájön egy halom kés.pótlék, és csodálkoznak, ha a NAV megy végrehajtani hozzájuk. Persze közben igénybe veszik az eü-ellátást is, mert ugye nekik az jár.
"November 1 óta vagyok munkanélküli sajnos és február 1-ig kaptam álláskeresési járadékot. Ekkor a munkaügyi központban fel is hívták a figyelmemet, hogy rendezzem a biztosítási jogviszonyomat."
Ez nagyon érdekes, ugyanis a Munkaügyi Központ ellátása alatt VAN TB-d, és utána a M.Kp. végpapírral az önkormányzathoz kell menni jövedelempótló támogatásért, aminek folyósítása alatt szintén biztosított vagy.
Ha nem vagy álláskeresőként regisztrálva, és nincs bérrendszerű jövedelmed, csak AKKOR kell fizetni zsebből a TB-t, ami most kb. 5 E Ft, és a NAV-val kötött szerződés alapján megy, tehát ott kell intézni, velük.
"Mivel az ügyfélszolgálaton sose veszik fel a telefont és személyesen sokat kell várni, ezért nagyon megköszönném, ha valaki aki ért ehhez megírná, hogy ez az eljárás így rendben van-e, vagy menjek be reklamálni?"
A központi számot felveszik, ami 40-42-42-42.
Íme: [link]
Köszönöm mindenkinek a válaszokat!
2. válaszoló: kicsit figyelmetlenül olvastál szerintem:) Amúgy nem fordultam segélyért az önkormányzathoz, mert nem lennék rá jogosult.
Az a lényeg, hogy jól teszed, ha fizeted, mivel köteles vagy rá. Az a határozat meg előbb, vagy utóbb megérkezik.
Szabályos, ahogy teszel.
A recepciós enyhén szólva nem volt naprakész a törvényekben és nem állt a hivatása magaslatán még a régebbiekben sem.
Először is nem a 11T1011-et kellett volna kitöltetnie, hanem a 12T1011-et.
Másodszor: Idén már nem küldenek határozatot.
Január 1-től változott a törvény: az adózás rendjéről szóló törvény szerint a 'T1011 számú adatlapon történő bejelentkezés végrehajtható okiratnak minősül. Ez azt jelenti, hogy a NAVnak nem kell határozatot hoznia a bejelentés alapján, hanem az adatlapon közölt adatok alapján előírja az adófolyószámládon a járulék fizetési kötelezettséged.
"45 napig még biztosítva vagyok ingyen": Passzív jogon jogosult voltál az ellátásokra, nem pedig biztosítva voltál.
A tárgyhót követően minden hó 12-ig (ha ez ünnep, vagy munkaszüneti nap, akkor a következő munkanapig) kell megfizetned a járulékot (most májusban pl május 14-ig)
Azt is mondhatta volna, hogy a csekket nem küldik automatikusan, azt külön igényelni kell (nav.gov.hu, letölthető nyomtatványok, csekk)
Nem volt rendben az eljárás, mivel félretájékoztatott, de hiába mennél be reklamálni, mert részint nem tudod bizonyítani, hogy az ügyfélszolgálatos adott rossz tájékoztatást, másrészt ha tudnád bizonyítani, akkor sem mennél vele semmire, mert a törvényt neked kell tudnod a NAV szerint.
A legegyszerűbb és leggyorsabb amit csinálhatsz:
Bemégy bármelyik okmányirodába, vagy kormányablakhoz és nyitsz egy ügyfélkaput.
Letöltöd a csekk igénylő nyomtatványt és igényelsz 12 db csekket egészségügyi szolgáltatási járulék fizetéshez. (gyorsabb, mint a postai út)
Az ügyfélkapun keresztül le tudod kérdezni az adófolyószámládat akár több hónapra előre is. Esetedben kérdezd le 2013 január 15-ig.
A késedelmes napokra ráteszik a késedelmi pótlékot (majd 2013 szeptemberében), mert valóban elmaradtál a befizetéssel, de nem lesz egy nagy összeg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!