Ennek a háznak mennyi lesz a vételi költsége?
Most akarunk venni egy 3 milliós házat. Ez lesz az első házunk, még eléggé tudatlanok vagyunk a vásárlás menetével.
Az ügy ott tart, hogy sikerült megegyeznünk az árról és hitelképesek is vagyunk. Milyen költségek fognak ezután jönni? És 3 milliónál ezeket hogyan lehet kiszámítani? Aki tud, már számokat is írhat, sokat segítene. Az elkövetkező hónapokban 30-30ezer Ft-unk marad, amit erre fordíthatunk, de részletfizetés gondolom nem minden esetben igényelhető, plusz kölcsönt erre nem szeretnénk felvenni. Illetve a másik kérdésem az lenne, hogy a tulajnak mennyi adót kell fizetnie a vételár után? Ez egy %-os adat lesz, vagy más is befolyásolja? A válaszokat előre is köszönöm!
Igazad lehet a 9. válaszban. Én is láttam a neten ilyesmit. Mindenképp utánakérdezek. Ma délután megyünk az ügyvédhez, hátha ő is tud erről valamit.
A bankban úgy mondták, hogy a 3 millió 30%-át tehát 900000Ft-ot kellene befizetnünk önerőt. Viszont nekünk ennyink nincs, és így jutottunk arra, hogy megegyezünk a tulajjal: Az adásvételire ráírjuk a 3 millión felül ezt az önerőt(hogy kifizettük neki), és így fogja a 3900000 70%-át, tehát 3 milliót hitelezni a bank.
A tulaj belement abba, hogy ne fizessük ki neki az önerőt, hiszen neki csak a vételár kell, a 3 millió. Viszont ugye adóznia kell a 3 millió után is, és a 900000után is.
Kérjetek ki egy hiteles tulajdoni lapot. Ha azóta nem változtattak, akkor 6000 Ft a díja. Arról kiderül. Kisebb költség, mintha átvágna benneteket közel 100 rugóval.
Évente sávosan csökken a fizetendő adó mértéke, 5. évben megszűnik. Tehát amit ő mondott, az csak akkor állna fenn, ha egy éven belül vásárolta volna a szóban forgó ingatlant.
"Lakás vagy lakóház eladása esetén csak akkor kell SZJA-t fizetni, ha az eladó az ingatlant kevesebb, mint 5 éve vette. Egyéb ingatlan esetében a megszerzést követő 15. év után nincs SZJA fizetési-kötelezettség."
Innen: [link]
Esetleg olyan lehet, hogy nem lakócélú az ingatlan. De az is kiderül a tullapról. Tehát a tulajdoni lapot mindenképpen ki kellene kérni (helyrajzi szám és/vagy terméesztbeni cím alapján, a tulaj neve se árt hozzá). Ezek az információk rajta lesznek, a tulajdonos ezzel nem tud vitatkozni.
Nagyon szépen köszönöm a részletes válaszokat!
Nagyon sokat segítettetek vele!
Majd megírom még mit sikerült, és hogyan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!