Érvényesíthetek családi járulékkedvezményt?
Tavalyi évben a családi adó- és járulékkedvezményes adóelőleg nyilatkozatot a férjem nevére írtuk csak, mert elég nagy volt a jövedelme ahhoz, hogy teljes egészében ki tudja használni.
Az adókedvezményt teljes egészében ki is használta, és járulékkedvezményt is érvényesíteni tudott esetében a munkáltatója.
Év közben nekem sajnos úgy alakult, hogy nagyon alacsony lett a jövedelmem.
Megtehetem ezt most az éves adóbevallásban:
- A családi kedvezményből levonjuk azt az összeget, amit a férjem munkáltatója év közben járulékkedvezmény címen már érvényesített.
- A fennmaradó összeget pedig teljes egészében én veszem igénybe, úgy, hogy a teljes jövedelmem után nem kell fizetni adót, és az év közben befizetett tb járulékaimat is visszaigénylem.
Nekem ugyebár így vissza fog járni az összes befizetett adóm, és járulékom. A férjemnek pedig meg kellene fizetnie az összes szja-t, amit év közben nem vontak tőle a nyilatkozat miatt. Viszont ugye az adó-visszatérítés miatt mégsem kell megfizetnie.
Ez így teljesen szabályos?
Az egész csak azért érdekes, mert ahogy számolom:
- Ha év elején már tudtuk volna, hogy mekkora jövedelmeink lesznek, és úgy adjuk a nyilatkozatot, hogy mindketten a jövedelmünknek megfelelően ki tudjuk használni, akkor egész évben csak adókedvezményt tudtunk volna érvényesíteni. Nem jutott volna keret járulékkedvezmény igénybevételére. - Tehát rosszabbul jártunk volna azzal a pénzzel, amit járulékkedvezmény címén év közben a férjemnek jóváírtak, és amit most én visszaigényelek járulékkedvezmény címen.
- Mindez persze csak azért, mert az adóval nem kell foglalkozni, mivel azt adó-visszatérítés címén úgysem kell megfizetni.
Ha holnap lesz időm/affinitásom, akkor előkeresem.
Újra nem írnám le, mert egy jó részét nem is én írtam, hanem egy kolléga, és az egészet egyben kell látni.
Nem számoltam végig a dolgokat, de a VISSZADO lehetőség miatt úgy osztozkodtok egymással a pároddal a családi kedvezményen, ahogy Nektek a legkedvezőbb anyagilag.
Erről a NAV is adott ki közleményt akkortájt, amikor elindult ez az egész.
Most megengedőbb volt az állam, semmiféle következménye nem lesz.
Nyugodtan számolgass, hogy Nektek melyik varia a legjobb anyagilag.
Kérdezted, hogy ez így teljesen szabályos. Igen, az.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!