Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Adózás, könyvelés » Ilyen esetben mi a megfelelő...

Ilyen esetben mi a megfelelő eljárás?

Figyelt kérdés

Én most egy nagy vállalatnál dolgozom viszont nálunk is volt leállás és ebben a leállásban hivatalosan be voltam jelentve a vállalatnál októberben.


Ekkor találtam egy másodállást amit a munkahelyemen nem jelentettem be, egy raktárban dolgoztam alkalmanként négy órában. Jelenléti ívet írattak alá, szerződésre már nem emlékszem.

A lényeg, hogy októberben csak 10-12 napot dolgoztam a mellékállásban ennél a másik cégnél és kaptam érte borítékban 63 ezer forintot. Viszont a NAV ügyfélkapum azt jelzi, hogy novemberben és decemberben is foglalkoztatva voltam. De én ekkor a saját munkahelyemen dolgoztam, mert eltudtak helyezni a vészhelyzet idejére másik munkakörben. Amit beosztással és le és feljelentkezésekkel is tudok igazolni.

Azért aggódom mert a NAV ügyfélkapu jóval magasabb összeget könyvelt el valami 440 ezer forintnyi összeget ha jól néztem amit ennél a cégnél kerestem. Félek hogy valami fizetési kötelezettség keletkezik ebből.

Írtam az ottani főnöknek ő kb elküldött hogy ők befizették utánam az adót és minden rendben lesz, hagyjam őt békén. De hivatalosan egy napot sem dolgoztam nekik november decemberben, a NAV fele meg mégis így lett elkönyvelve.


Ilyenkor mit tudok tenni? Ez egyszerűsített foglalkoztatás volt.


Csak nekem kicsit gyanús ez mivel ez egy alvállalkozó akit egy nagy cég fizet hogy lássa el a munkát. Ezek szerint papír szerint engem dolgoztattak novemberben és decemberben is. Felvették a pénzt helyettem és a nevemben adóztak.

Erre tudtam következtetni.

De közben meg nem is dolgoztam náluk semmilyen formában ebben a két hónapban és az októberi foglalkoztatásomnál is rossz napok és rossz összegek lettek elkönyvelve.


Én ezt az egészet már februárban jeleztem az ottani főnöknek mert már akkor jött egy levél nekem de azon is egyértelmű volt hogy rossz az összeg, azt mondta adminisztrációs hiba. Na most ezek szerint mivel meg van az adószámom attól tartok ezt legközelebb is el fogják játszani? Jeleznem kéne a NAV fele?


2021. máj. 15. 18:02
 1/3 A kérdező kommentje:
Ja a NAV oldala azt írja 0 Ft az adótartozásom tehát rendben vagyok. Viszont ez nagyon zavaró.
2021. máj. 15. 18:07
 2/3 anonim ***** válasza:

Lehet egyeztetni az adóhatósággal ilyen ügyben. Viszed a papírjaidat, amiről Neked igazolásod van, és rendezed a rendezetlen dolgokat.

Az is lehet, hogy rossz adóazonosítóra adták be az adatszolgáltatást a NAV-hoz és az nem is Rólad szólt volna, hanem valamelyik másik dolgozóról. Elég elütni egy számot, ami pont a Te adóazonosítód lett így. Nem tudjuk.


Azt nem tudom elképzelni, hogy a Te neved alatt számfejtenek úgy bért, hogy nem is dolgoztál meg érte. Megfizetnek mindent utánad, hozzád tartozóként jelentik a NAV-nál a jövedelmet és mindenki boldog.


Két dolgot tudok elképzelni:

1./ Csalnak a neved alatt és másnak fizették ki azt a nettó bért, amit papíron Neked számfejtettek.

2./ Adminisztrációs hiba történt.


Első esetben óhatatlanul megnyomták a későbbi nyugdíjadhoz a jövedelmet.


Innentől kezdve kizárólag a Te döntéseden múlik, hogy mit lépsz.

Senki nem tudhatja, hogy lesz-e következménye még vagy sem annak, ami történt.

2021. máj. 16. 06:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Az a baj hogy én el tudom képzelni. Ez egy alvállalkozó aminek egy nagy cég fizet. Simán lehet hogy a nagy cégtől felvették a pénzt azzal az indokkal hogy embert vesznek fel belole. Es a nevemben simán lehet hogy felvették a pénzt. Az adószámomon. De mindegy már így hogy felhívtam nekik a figyelmét már nem élnek vissza vele.
2021. máj. 16. 14:32

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!