Ha ilyen okok miatt hamarabb elhagytuk a szállást, visszajárhat a pénz?
Egy családi nyaralót béreltünk ki egy hétre. A hirdetés szerint a tulaj takarít és főz napi szinten (az udvar másik felén lakik egy kis házban). Ez fontos szempont volt, hiszen ha már nyaralás, nem akartam főzéssel tölteni az időm.
Amikor odaértünk egy nagyon idős néni fogadott minket (86 éves). A tulaj nagymamája. Ő lett volna, aki takarít és főz ránk. Furcsa érzés volt, de gondoltam ez ilyen családi vállalkozás. Az első nap mást se hallottunk a konyhából, csak hogy a néni kesereg, hogy mindene fáj, alig bír állni stb. Gyakorlatilag együtt főztünk. A takarítást megcsináltuk magunk. Másnap ettünk étteremben, szóltam a néninek, hogy ne főzzön. Harmadik nap megint együtt főztünk meg, lényegében én. A néni mondta ugyan, hogy neki ez a dolga, de láthatóan örült a segítségnek. Negyedik nap reggel végül hazamentünk inkább (egy hétre fizettünk). A tulaj nem hajlandó elengedni legalább a maradék napok árát, mert hogy mi mentünk el előbb. De nekem nem vette be a gyomrom, hogy egy állni alig tudó néni jóformán kiszolgáljon minket.
A római jog óta alap, hogy vigyázzon magára a vásárló.
Te befizettél valamire, amire értelmes ember nem aott volna egy garast sem. Ráadásul olyanokat írsz, hogy a tulajtól vártad el a főzést. :)
Mindezt magyarországon, az EU közepén 2022-ben. Tényleg röhögnöm kell.
Őszinte tanács 1:
Pereld be bíróságon.
Tanács 2: legközelebb keress valami rendes nyaralást. Felelsz a döntéseidért.
És kérlek ne ránk mutogass.
Ha a hirdetésben az szerepelt, hogy az étkezés benne van a szállás árában, mint szolgáltatás, akkor a szállásadó igenis kötelezhető a szállás árának visszafizetésére a részetekre.
A 3-sal meg ne foglalkozz, vélhetően megnézte a Gladiátor című filmet és most úgy érzi, mindent tud a római jogról :)
Rohadtul kezdem utálni, hogy a honfitársaim zőme nem tanul, nem olvas, nem tájékozódik, és nem felel a döntéseiért.
Persze felelhetnél, kedves kérdező, mondhatnád, hogy ezt elszartad. Valószínűleg vehettél volna ki rendes apartmat is, SŐT, elmehettél volna rendes országba rendes tengerpartra, hegyek közé, vagy ahova akarsz is abból a pénzből, amiből a hölgy főzött volna neked. Nem tetted.
De ez csak részben szar ügy.
A nagyobb szarság az, hogy bambán nézel ki a fejedből. Sunnyogtál, választottál valami védiki szart, és elkulloghatnál azzal, hogy bocsi, tévedtem. Legközelebb a trivagon foglalok. De nem.
És ,ág az sme jön be neked, hogy kiállsz magadért.
Helyette itt érdeklődsz, meg tördeled a kezed.
Tényleg menj bíróságra. És legközelebb kezdjél magaddal valamit. Ne holmi nyanyáknál nyaralj, hanem utazz. Mi vagy te, hogy eddig jutottál? Mit végeztél, mire vitted? Hogyan birkózol meg az életed más gondjaival, ha ekkora tutyimutyi vagy????
Mellesleg 3-as voltam.
3. és 6. Sötétebb vagy egy fekete lyuknál.
Semmit nem tudok arról, miképpen találta meg és foglalta le a szállást a kérdező, és azt sem, mennyit fizetett érte.
Rengeteg helyen nyaraltam kiadó magánháznál, és soha, de soha nem volt gond vele. Belföldön épp úgy, mint külhonban.
Sajnos nem mindenki rendelkezik a te értelmi képességeiddel, és nem minden ki képes olyan empatikus lenni, mint kegyed.
Sajnos, mivel ilyen hülye vagyok magam is, nyomok egy kövér pirosat, és jeleztem is a modinak, hogy csak veszekedni akarsz.
Én is jeleztem a mondóknak a 3-as és 6-os választ. Szerintem piásan írt, vagy ő is foglalkoztat egy idős nénit, és most ezt nagyon mellre szívta, vagy csak mi (földi halandók), nem értjük magas intelligenciáját. :(
Azért azt megnézném, hogy a kérdező melyik rendetlen országban járt, ahol a néni által egy hétre főzött árból el tudott volna menni egy rendes országba vagy oda ahová akar nyaralni. :D Túl bölcs gondolatok ezek.
Kérdező! Teljesen együtt érzek veled, jól tettétek, hogy eljöttetek, én már csak azért jogi útra terelnem a dolgot, hogy a néni megszabaduljon a teher alól. Lehet a gyerekek erőltetik és nem akarják belátni, hogy a mamának már nincs ereje. Ami valóban nem egy 70-80 éves feladata.
Nem tudom mi a jó döntés, de egy visszajelzést mindenképpen adnék a panziónak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!