17 évesen lehet szülői engedély nélkül repülni Európán belül?
Amikor a 2 lányom kijött hozzám otthonról, ugyanezt a kérdést tettem fel itt és mindkét válasz megérkezett. Szóval készítettem egy mindkét szülő által aláírt papírt, egyik oldalán magyar, a másik oldalán angol szöveggel, hogy én is és a nejem is engedélyezzük a kiutazást. Ráírtuk, hogy milyen címen fognak lakni és én fogom várni őket a repülőtéren, amihez telefonszámot is adtam. Így egyértlemű volt, hogy senki nem kényszertette arra őket, hogy elhagyják az országot és például én "elraboltam/elraboltattam" őket otthonról.
Magyarországon nem kérték, bár a lányaim (16 és 13 évesek voltak akkor) odaadták, amin csak csodálkoztak, hogy ez meg micsoda. Az angol oldalon is ugyanez volt, annyi különbséggel, hogy felhívtak, hogy várok-e valakit külföldről. Mikor elmondtam, hogy igen és hogy kicsodákat, akkor elengedték a lányokat és fel tudtam őket kapni a kijáratnál.
Szóval azt mondom, hogy ha van rá mód, akkor legyen egy ilyen papír, így ha valakinek baja van, előveszed, ha pedig senkit nem érdekel, akkor legfeljebb megutaztattál egy darab papírt. Bár a kérdésedből érzek némi ellentétet ezzel kapcsolatban (Rám küldheti a rendőrséget?).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!