Veszett már el csomagotok reptéren?
Egyszer nem érkezett meg a csomagom. Ott maradt az indulási reptéren valahogy, ki tudja miért.
Másnap kiszállították a lakcímemre. És szerencsére a hazaút során történt. Az azért nem annyira kellemetlen, mintha megérkezel egy konferenciára minden nélkül :D Egy időben rendszeresen repültem, kb. havonta 1x. Voltak érdekes élmények, de csomagos csak ez az egy :)
Nekem egyszer veszett el. Bécsből Spanyolországba utaztam munka miatt. Két feladott poggyászt volt a jegy árában. Az egyik a bőröndöm volt, a másiknak pedig feladtam hátizsákba téve egy pár munkavédelmi cipőt. Ez nehezen fért volna a bőröndbe és úgyis két csomagot adhattam fel. A bőrönd rendben megérkezett Madridba, a hátizsák nem.
Miután a kijelző szerint az utolsó csomag is felkerült a szalagra, de a hátizsákom sehol, megnéztem a speciális csomagok átvevőhelyét, ott sem volt. Így elsétáltam a légitársaság -- esetünkben a Lufthansa - helyi ügyfélszolgálatához és bejelentettem az elveszett csomagot. Rögzítették a problémát és megígérték, hogy utána néznek.
Így be kellett szereznem egy másik munkavédelmi cipőt a munkához. Másnap hívtak telefonon, hogy a csomagot megtalálták a bécsi repülőtéren, valószínűleg lesodródott a szállítószalagról. Kérdezték, hogy utánam küldjék-e a következő járattal vagy kiszállítsák-e az általam megadott címre?
Mivel akkor már hamarosan jöttem haza, az utánam küldés felesleges lett volna. A kiszállítást nem kértem, hanem hazaérkezéskor átvettem a csomagot a bécsi repülőtéren. Odamentem a megfelelő pulthoz, elmondtam, miért jöttem, a hölgy megnézte a számítógépben, majd bevitt egy csomagraktárba, ahol a polcon várt a hátizsákom.
Elég gyakran repülök, kb. 5x-6x egy évben. Voltak már meredek szituációk; mikor Nepálban az utazótáskám egy olyan tolható kontérnerbe dobták bele, mint az amerikai filmekben a postákon a levelesládák. Vagy Indiában nézegették a táskámat, majd a jegyemet, majd megint a táskámat, megint a jegyemet, odalépett egy kb. 13 éves gyerek, kivette a kezemből és elvitte a táskám. Közben mormogott valamit a pultos. Lekopogom, de eddig minden mindenhova megérkezett és épségben.
Olyan már volt, hogy két bartánőmmel voltam Hollandiában és ők kezdő repülők voltak, akkor meg még jó volt a KLM. Mondom akkor menjünk azzal, legyen nekik ilyen élmény is. Az ő bőröndjeiket (ikrek, nem tudom ez számít-e valamit) Párizsba küldték el. Ott álltunk a Shcipolon és lövésem nem volt mit kellett volna csinálni. Végül felhívtuk az ügyfélszolgálatot, hogy itt állunk a poggyászkiadónál. Elküldtek minket egy KLM pulthoz. Mondták, hogy 4-5 nap míg megérkezik, hova küldjék, illetve adtak kis pénzt (fejenként kb. 200 eurót, valahogy így) hogy vegyenek pár új ruhát. Szóval első utunk egy táskaboltba vezetett, onnan meg a Primarkba és akkor így kihúztuk azt a pár napot. Végül sikeresen megkapták.
Nekem eddig csak egyszer veszett el feladott poggyászom. Interkontinentális utazásnál a tervezett esti gép műszaki hiba miatt nem tudott elindulni, törölték, a reggeli átfoglalt gépet lekéstük, helyben újrafoglalták. Az új gépet épphogy elértük, de a csomagok nem, így a következő két átszálláshoz sem értek oda időben a csomagok.
Mi 1 nappal később értünk a célállomásra. Egyik bőrönd további egy, másik bőrönd még egy nappal később érkezett meg. Alaposan felborult miatta a teljes utazásunk.
Mivel járat törlés volt, több ezer kilométeres útnál, meg a csomagok is késtek, így elég komoly kártérítést kaptunk. Azt hiszem, fedezte a repjegy teljes árát a kártérítés.
Néhány napos utakra én is általában csak kézipoggyásszal utazom, de a jóval hosszabb, főleg távoli és hidegebb helyekre általában több és vastagabb ruhákat is viszek, így kell a feladott poggyász is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!