Parádfürdőn, egy épület története érdekelne. Tudnátok segíteni nekem?

1919 után szállodaként működött, a világháború végén a szovjetek állomásoztak benne egy darabig, majd 1949 és 1988 között SZOT gyermeküdülő volt. Ezután a Heves Megyei Önkormányzat tulajdonába került, és 2008-ig idősek otthonaként üzemelt. Azóta ha jól tudom üresen áll.

Egykor a település leglátogatottabb nevezetessége volt az üveggyár. Mintha az idő megállt volna az üveggyár felett, a málladozó tető, a rendezetlen udvar, a betört üvegek elszomorító látványt nyújtanak, különösen a falu elején álló felújított kastéllyal szemben Jelenleg szinte már csak állagmegóvás folyik az üzemben, a termelés gyakorlatilag leállt. A rendszerváltás óta több tulajdonosváltáson átment üzem néhány éve felhagyott az országhatáron túl is elismert ólomüveg gyártásával és csiszolásával, ezt követően már csak hagyományos eljárással készültek üvegtermékek. 2005 őszén jelentették be, hogy új néven, új tulajdonossal már 2005-ben 100 dolgozóval újraindul az üveggyár. A vállalkozás magyar tulajdonban maradt, és folytatható a több száz éves üveggyártási hagyomány, Kristály Manufaktúra Parád 1708 Export-Import Kft. néven. A gyár történetéből érdemes kiemelni, hogy 1710-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelem állíttatta fel az első üveghutát, a mai üveggyár elődjét Parádóhután. Szinte egyedülálló, hogy ez az üzem lassan 300 éves múltra tekint vissza. Van olyan feltevés, mely szerint Rákóczi hadiipari termelés céljával állította fel a hutát, bár erre konkrét bizonyítékok nincsenek. A Rákóczi-szabadságharc bukása után birtokai idegen kézre kerültek. A debrői uradalom és benne Parádóhuta új tulajdonosa gróf Aspremont Károly lett. A termelés mennyiségéről nincsenek pontos adataink, azt azonban tudjuk, hogy a műhely nemcsak a debrői uradalom szükségleteit elégítette ki, hanem ellátta a környék településeit is ablaküveggel, háztartási edényekkel. 1740-ben Grassalkovich Antal vette meg debrői uradalmat, így Parád is az ő tulajdonába került. 1767-ben Parádsasvárra került a műhely, melynek oka az volt, hogy az egyre jobban fejlődő manufaktúrának a korábbi hely már nem tudott elég fát biztosítani. Az üveggyártásban egyébként nem ismeretlen az üzemek vándorlása, 50-60 éves működés után lebontották és néhány kilométerrel távolabb ismét felépítették az üzemet, ahol volt elegendő faanyag. A Parádóhutáról átköltözött üzem neve hosszú időn keresztül Újhuta volt. 1776-1824 között az Orczy család bérelte az uradalmat, ezt követően Kaán Sámuel. Új korszak kezdődött a parádi gyár történetében, amikor a 19. század közepén Károlyi György vette bérbe a debrői uradalmat és vele az üveghutát is. 1846-ban iparmű-kiállításon a gyár díjat nyert, s még ugyanebben az évben Károlyi György Pesten üzletet nyitott a parádi termékeknek. Két évvel később már szenet is használnak a kemencék fűtésénél, ami akkoriban igen ritka volt. Szintén Parádon használtak először szódát a sokkal drágább hamuzsír helyett. Az 1800-as évek második felében többször is bővítették az üzemet, 1867 után már évente 3,6 millió palack hagyta el az üzemet. A nagytömegű palackgyártást az országos hírűvé vált parádi gyógyvíz, más néven csevice forgalmazása tette szükségessé. A dualizmus kora a parádi üveggyártás számára is fellendülést hozott. Károlyi Mihály 1890-ben vette át apjától az uradalmat, s vele a gyárat. Az úgynevezett csevicés üvegek adták a gyár forgalmának nagy részét. 1923-ban a gyár nagy része leégett, ám még abban az évben hozzákezdtek az újjáépítéséhez. Az új kemencék beállításával a parádi gyár állította elő a hazai gyógyszeres üvegek 90 százalékát. 1945 után élte legválságosabb időszakát a gyár, az 1948-as államosításkor felmerült a bezárás lehetősége is. 1949-54 között szünetelt a termelés. A drága szállítási költségek miatt az akkori kommunista vezetés inkább szövőgyárat látott volna szívesen az üveggyár helyén. Így előbb szövőüzem működött, később karácsonyfadíszeket készítettek itt. 1954-ben azonban megindult a rekonstrukció, alig három évvel később már lényegesen bővítették is az üzemet. Egy évtized alatt a termelés megötszöröződött, a termékek mintegy 40 százalékát exportálták. Az 1960-as évek második felében jelentős kivitelt bonyolított a gyár Kanadába, az Egyesült Államokba és több európai országba is.

Én is 1978-ban teleltem itt, de úgy emlékszem, három hetet. A tanárokra nem emlékszem, sok szobatársra igen, az Il Silenziora is :) Na meg a reggelire kancsóban kapott puncs ízére. Ezt jó volna újra megkóstolni...