Valaki elmagyarázná, miért jó és éri meg a Wellnessezés?
Sokan járnak, gyakran járnak.
Én nem igazán értem, de nem is adtam neki igazán próbát. De jelen állás szerint nem is akarok, csak érdekel, mások miért szeretik.
Számomra nagyjából ugyanolyan, mint otthon, annyi különbséggel, hogy komfortosabb, szebb, nem kell magadra főzni és takarítani, illetve van helyben szauna.
Megér-e többszázezer FT-ot egy-két éjszakára ott lenni, ahol 90%-ban ugyanazt tudja csinálni az ember, mint ha otthon lazulna?
És vajon az embernek hány napi keresetébe kerül a Wellnessezés? Mert nemcsak a milliárdosok mennek, hanem az átlagnál kicsivel jobb módú egyének. Ha most belegondoltam, hogy valaki keres havonta nettó 1 millió Ft-ot (az már elég jó...), neki is napokat kell dolgozni reggeltől estig azért, hogy aztán két nap alatt elherdálja egy olyan helyen, ahol többnyire ugyanazt tudja csinálni, mint otthon, csak komfortosabban.
Szerintem ez csak annyit ér, hogy ki lehet tenni facebookra meg instagramra menőzni vele, hogy volt az ember egy drága helyen, hogy a többiek orra alá dörgölje hogy jó dolga van.
Ez az én nézőpontom, lehet hogy erősen lesarkított, de éppen ezért kíváncsi vagyok arra, mások hogyan látják.
Az emberi élet nem rációkra alapul. Nem gépek vagyunk.
Ebédelni lehet zsíros kenyeret is, sámlin ülve, marokra fogott vereshagymával.
És lehet olyan helyen is, ahol egymillió alatt még köszönni sem köszönnek, ha belépsz az étterembe.
De azért a kettő között vannak fokozatok. Ha a te gondolatmenetedet követem, akkor egy rend ruha elég egész éltre, ha nem szaggatom el. Felesleges olvasni, tévézni, színházba menni stb. Kocsi sem kell, lehet gyalog is menni…
Ünnepek sem kellenek, tüzijáték sem, nyuszi sem, Jézsuka sem, semm.
De akkor minek él az ember?
Na jó, nem azért, hogy wellnessbe mehessen.
Áraktól függetlenül: ebben az üzletágban pont azt nyújtják, hogy nem a szállodai szobádban unatkozol, hanem változatos módon regenerálódhatsz. Uszoda, szauna, masszázs, konditerem stb. egy helyen.
Nem ugyanazokat a falakat bámulod, mint otthon, nem ugyanazt a nőt (na jó, ha magaddal viszed, akkor igen), másfajta finomságokból választhatsz stb.
Jó dolog az, hidd el.
„Valamikor csak az elit járt ilyen helyekre kikapcsolódni. Sajnos amióta a szépkátyával a társadalom kulturálatlan és viselkedni nem tudó rétegei is odajárhatnak "ingyen", azóta az igényesebb emberek máshol keresik a kikapcsolódást.”
Így van! Szegény P. Szilva is egyre-másra tolja ki a videóit a jó modorról. Igaz, az újgazdagoknak tanít viselkedést, nézetem szerint tapló stílusban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!