Elmehetek úgy Székelyföldre, hogy egy mukkot nem szólalok meg idegennyelven, csak magyarul? Milyen arányban vannak ott románok?
Hibás logika!
Ha csak magyarul szólalsz meg, akkor mindig idegen nyelven beszélsz ott!
Volt hasonló aggodalmam. Mint utóbb kiderült, feleslegesen.
Persze egy olyan románnal, aki nem beszél magyarul, nem fogsz tudni Einstein elméleteiről beszélgetni.
De egyszerű dolgokat meg lehet oldani.
Én a nyáron több alkalommal kértem és kaptam útbaigazítást úgy, hogy én mondtam magyarul, a másik románul.
És mindketten értettük egymást. Próbáld ki!
No persze gesztusok, mutogatások stb. kíséretében. És sok mosolygással.
Amivel nem lehet célt érni, pedig sokan próbálkoznak vele:
L A S S A N ÉS S Z Ó T A G O L V A, jó hangosan dumálni, majd a végére hozzábökni, hogy nem érted b+.
Persze.
A wiki szerint 2011-ben 23% román volt és 72% magyar.
Voltam Székelyföldön már sokszor, néhány éve minden évben mentünk. Nekem az a tapasztalatom, hogy a románokkal ott hiába próbálsz meg angolul vagy németül beszélni, egy mukkot nem tudtak (vagy nem akarnak megszólalni), szóval emiatt ne aggódj, így is úgy is kézzel-lábbal tudsz kommunikálni. Pár fontosabb mondatot megtanultam románul is, de az a baj, hogy utána nem értem, amit válaszol... :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!