Van valakinek tapasztalata Spanyolországról?

Én júliusban voltam autóval Calellában. Egy két rövidebb pihenővel 22 óra volt az út Szlovénia-Olaszország-Franciaország útvonalon.

Olaszországon úgy keresztül lehet menni, hogy elég az országból való kilépésnél fizetni, ezzel szemben a francia autópálya tele van fizetőkapukkal.

Az olasz autópálya 57, a francia 45euro, a spanyol 10euro volt (csak oda). A szlovén egy hónapos pályamatrica 10000Ft volt, azt még itthon a határ előtt megvettem. Nekem üzemanyaggal+pályadíjjal 200ezer Ft volt + egy örök élmény.

"Február elseje a galgók (spanyol agarak) világnapja. Sajnos ez nem egy vidám alkalom: ezen a napon végződik a hivatalos vadászati idény Spanyolországban, mellyel együtt megkezdődik a feleslegessé vált galgók emberi ésszel felfoghatatlanul brutális megkínzása és tömeges lemészárlása. Az agaras vadászat Spanyolországban tradíció, amihez sajnos a feleslegessé vált agarak kivégzése is szorosan hozzátartozik. Állatvédők által közzétett adatok szerint a kb. 170 000 vadász Spanyolországban összesen 490 000 galgót tart, melyből évente körülbelül 50 000 galgótól szabadulnak meg. A vadászok ezt persze tagadják, mint azt is, hogy az agarak számukra csak munkaeszközök, akiket minden jogi következmény nélkül szabadon legyilkolhatnak. A spanyol kormány pedig hallgat, mert mintegy 1 milliárd euró üti a markát az agaras vadászat révén, ezen kívül 27 000 munkahely kötődik hozzá. Rengeteg jóérzésű spanyol ember harcol a galguerok (agaras vadászok) rettentő szokásai ellen és egyre több támogatást kapnak a világ -főképp Európa – több országából is. Nagyon fontos, hogy minél többen értesüljenek a spanyol agarak helyzetéről, mert a politikának nem áll érdekében, hogy változtasson az idevágó állatvédelmi törvényen – ez csak abban az esetben történik meg, ha a nemzetközi nyomás elég hathatós lesz. Jó példa erre (a szintén spanyolországi) bikaviadalok esete- a nemzetközi összefogásnak köszönhetően egyre több helyen tiltják be ezeket az országban, milliók írnak alá petíciókat és tüntetnek a bikaviadalok ellen.

A galgók mai helyzetének megértéséhez szükséges némi információ a múltjukról. A spanyol agarak eredetét tekintve ma elfogadott álláspont az, hogy a fajta őseit az arabok hozták magukkal Spanyolországba. A galgó egy Észak- Afrikában honos agár fajta, a sloughi (arab agár) leszármazottja. Ezek az agarak a származási országaikban valaha komoly tiszteletet élveztek, csak nemesemberek tarthatták őket. Hatalmas megtiszteltetés volt, ha egy vendég agarat kapott ajándékba. Ezt a tradíciót a spanyolok is átvették. A galgók nemesi családok megbecsült tagjai voltak, vadászatokon vettek részt, ellátásukért szolgák voltak felelősek. Ezeken a szolgákon keresztül kerültek az agarak a szegényebb rétegekhez, minek következtében számuk robbanásszerűen megnövekedett. A szegény családokat a galgó élelemmel látta el, de ha már nem volt alkalmas a vadászatra, nem tudták tovább tartani. Felvetődött a kérdés, hogyan szabaduljanak meg tőle? A lőfegyverek drágák voltak, így maradt – olcsó és egyszerű megoldásként – az agár felakasztása. Ami annak idején egy kényszerhelyzet volt, manapság semmi más, mint brutalitás és gyilkolási vágy.

A huszadik századi Spanyolországban közkedvelt sporttá vált az agárverseny, rengeteg galgó és angol agár versenyzett országszerte, összesen 16 agárpályán. A nyolcvanas években a gazdaság fejlődésével párhuzamosan nőtt a galgók száma mind vidéken, mind a városokban- a gazdasági helyzet javulásával egyre többen tudtak galgót tartani. Sajnos a vadászidény végén az agarak lemészárlása is tradíció maradt.

A huszonegyedik században a galgók helyzete tovább romlik. Hatalmas szaporítótelepek évente többtízezer kölyköt termelnek, akik meggyilkolt elődeik helyébe lépnek a következő vadászidényben.. Ezeken a telepeken mindennemű higiéniai előírás betartása, oltások, szabad mozgási lehetőség nélkül nőnek fel. Enni általában száraz kenyeret kapnak, sokaknak így szinte teljesen költségmentesnek tűnik a galgók tenyésztése. Jogi szabályozás nem létezik, a felelős szervezetek tétlenek, a “tenyésztés”-hez elegendő, ha az embernek van egy galgó párja és egy kis fedett területe.

A menhelyeken, gyepmesteri telepeken leadott galgók átlagos életkora 2-3 év, idősebb korukban ugyanis már nem képesek arra a teljesítményre, amit elvárnának tőlük. Jó teljesítményt produkáló agarak néhány évig a tenyésztést szolgálják, de nagyon ritka, hogy 8 évesnél idősebb agár még a gazdájánál él. A vadászidény végeztével először a kanok kerülnek be a gyepmesteri telepekre tömegesen, pár hónappal később jönnek a szukák. nekik ugyanis még világra kellett hozniuk egy almot. Aktív éveik alatt sincs jó soruk, sokakat vernek, kínoznak, edzésként autók, motorok után kötve vonszolják őket, így szintén rengeteg -nem ritkán halálos – baleset történik. Enni csak annyit kapnak, hogy éhen ne haljanak, ha egy galgó összeesik a kimerültségtől vadászat vagy edzés közben, egyszerűen ott hagyják az út szélén. Társaik, akik túlélik a vadászidényt, a legtöbb esetben szörnyű kínok között halnak meg: a legkedveltebb kivégzési módszer a “zongorázás”: az agarat felakasztják egy fára úgy, hogy a hátsó lábai leérnek a földre. Szerencsétlen állat így tipeg az életéért küzdve akár órák hosszát, amíg végül bele nem fárad, és saját magát fojtja meg. Szintén előszeretettel bevetett módszer az agarak kiszáradt kutakba dobása, szájuk kipeckelése és így sorsukra hagyása, lelövése, savval leöntése. Sokuknak eltörik a lábát vagy medencéjét, vagy „egyszerűen“ agyonverik őket. A galguerok persze állítják, hogy ők ilyet nem tesznek, az ezerszámra dokumentált esetek azonban merőben mást mutatnak. Szerencsére egyre több az olyan vadász, aki az agarait leadja egy menhelyen, ezek viszont sok esetben már az idény vége előtt dugig vannak agarakkal."

Forrás: [link]