Hol jobb az időjárás, éghajlat? Bécsben vagy Budapesten szerintetek?

Budapest a mérsékelt öv alatt helyezkedik el, kontinentális éghajlatú város, az éves középhőmérséklet 11,0 °C. A júliusa legmelegebb hónap, a havi középhőmérséklet ekkor a 21°C-ot is megközelíti. Az eddigi legmagasabb hőmérsékletet (40,7 °C) 2007. július 20-án regisztrálták. A leghidegebb hónap január, ilyenkor az átlagértékek -1,6 °C körül alakulnak. Az eddigi legalacsonyabb hőmérsékletet (-25,6 °C) 1987. január 13-án mérték. Az utolsó tavaszi fagy átlagos határnapja április 15.[24] A napsütéses órák száma évi 2040.[25][26] A csapadékmennyiség éves átlaga 516 mm, a legcsapadékosabb hónapok a június és a november. A Dunán leggyakrabban két árhullám vonul le, az egyik tél végén (jeges ár), míg egy második nyár elején (zöldár). Budapest szélvédett főváros, ami a Kárpátok, illetve a Dunántúli-középhegység vonulatainak köszönhető. Az uralkodó szélirány északnyugat-délkelet irányú. Az őszi és téli időszakban gyakori a szélcsend, emiatt a ködképződés.[27]

Budapest sokévi átlagos havi középhőmérsékleteit tekintve elmondható, hogy a leghidegebb hónap a január, míg a legmelegebb a július. Az évi közepes hőingás 21,1°C.

Budapest átlagos évi csapadékösszege 533 mm, két esősebb (kora nyár és késő ősz), és két szárazabb időszak (tél közepe-kora tavasz és kora ősz) váltja egymást. A legkevesebb csapadék február-márciusban hullik, a legcsapadékosabb hónapok pedig – nagyjából kétszer akkora összegekkel – a május-június.

Budapesten a napsütéses órák éves összege átlagosan 1930 óra, de évről évre nagy változékonyságot mutat. Megfigyelhető a napfénytartam jellegzetes évi menete, a nyári hónapokban van a maximuma (havi 250-270 óra), míg november-január időszakban a minimuma (havi 50-70 óra).

Budapest állomástörténeti leírásából láthatjuk, hogy a mérési körülményekben több, jelentős változás következett be. A legnagyobb változásokat az állomás áttelepítések, a mérési időpontok és a mérési módszerek változásai okozták, amelyek inhomogenitásokat eredményeznek az adatsorban. Hangsúlyoznunk kell, hogy klimatológiai, de különösen éghajlatváltozási vizsgálatokat kizárólag hosszú, jó minőségű, homogén adatsorokon végezhetünk. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál kidolgozott homogenizálási eljárással korrigált éves középhőmérsékletek homogén idősorán az emelkedés mértéke lényesen eltér az eredeti mérések alapján kapott értéktől még országos átlagban is, egyes állomások esetében pedig a tendencia jellege is megváltozik.

A CD-n az eredeti, ellenőrzött, pótolt, de az inhomogenitásoktól még nem mentes adatsorozatot adtuk közre, az alábbi éghajlati leírás is ezek alapján készült.

A városok éghajlata – nagyságuktól függően – eltér tágabb környezetük klímájától. A városok belseje felé haladva a hőmérséklet általában magasabb, mint a peremrészeken, ez az úgynevezett hősziget jelensége. A budapesti megfigyelési idősor belvárosi, sűrű beépítettségű állomás adatsora, fellelhető benne az időben egyre növekvő városhatás.

Az éghajlat jellemzéséhez olyan időszakot kell választani, amely elegendően hosszú ahhoz, hogy az éghajlat változékonysága csak kismértékben jelenjen meg a klimatológiai karakterisztikákban, és egy általános képet nyújtson a térségben előforduló éghajlati jellemzőkről. A Meteorológiai Világszervezet ajánlása szerint általában 30 éves periódus adatai alapján célszerű éghajlati leírásokat készíteni. A budapesti adatsor hosszúsága lehetővé teszi, hogy az elemzéshez az 1971-2000 közötti 30 éves időszakban mért értékeket vegyük alapul, melyek a jelen klímát leginkább jellemzik. Különösen érdekes az 1971-2000-es sokéves átlagoknak a megelőző, 1961-90-es átlagokkal történő egybevetése.

A levegő hőmérséklete

Az éves középhőmérsékletek sorozatát tekintve jelentős ingadozást láthatunk a XX. század folyamán. Az 1940-es évek közepéig emelkedett a hőmérséklet, majd egy hidegebb periódus következett be, a melegedési folyamat az 1970-es években kezdődött ismét, és azóta is tart. Hideg évek túlnyomórészt a század első felében fordultak elő Budapesten. Az évszázad leghidegebb éve 1940, amikor az évi középhőmérséklet mindössze 8,8ºC volt.

A tárgyalt, 1901-2000-es időszakban a legmelegebb évek a globális hőmérsékleti tendenciákkal összhangban a múlt század utolsó évtizedében léptek fel, ezek rendre 2000, 1994 és 1992 voltak. Az éves középhőmérsékletek sorozatából az 1971-2000 közötti időszak átlaghőmérsékletére 11,4ºC adódik, ami mintegy két tized fokkal meghaladja az előző, 1961-90 közötti periódus átlagát. Az 1991-es év az utolsó az évek sorozatában, aminek az átlaga az 1971-2000-es normál érték alatt alakult. Jelentős az évről-évre fellépő változékonyság, a hőmérséklet emelkedő tendenciája azonban az utóbbi 30 évben egyértelműen kimutatható. Az évi középhőmérsékletek sorozatára illesztett lineáris trend szerint a melegedés mértéke meghaladja a 0,9ºC-ot a 100 év során, amelynek nem kis része a fokozódó városhatásnak tudható be.

A hőmérséklet átlagos éves járását tekintve elmondhatjuk, hogy a január havi átlagok a legalacsonyabbak, a júliusiak pedig a legmagasabbak. A legmelegebb és a leghidegebb hónap középhőmérséklete közötti különbség az éves közepes hőingás. Budapest megfigyelési sorozatán ez az érték általában 20ºC körül alakul, de előfordultak kiugróan magas (28,3ºC), illetve alacsony (13,5ºC) értékek is, főleg a század középső évtizedeiben.

Hideg telek gyakrabban léptek fel a század elején, az 1971-2000 közötti időszakban a leghidegebb évszak középhőmérséklete 1,6ºC. A téli hónapok közül leghidegebb a január, 1961-1990 között a januári átlag -0,5ºC, míg az 1971-2000 intervallumban a januárok átlaga már pozitív, 1ºC-kal magasabb, mint az előző normál érték. A téli hónapok középhőmérséklete változékony az egyes évek között, voltak évek, amikor a napi középhőmérsékletek csak néhány esetben csökkentek 0ºC alá. Rendkívüli hideget regisztráltak azonban 1942 januárjában, amikor a havi középhőmérséklet Budapesten mindössze -8,7ºC-ot tett ki, a hónap minden napján negatív volt a napi maximum. A legenyhébb 1983 januárja volt, 4,8ºC-os havi átlaghőmérséklet és 2,3ºC-os átlagos havi minimumhőmérséklet lépett fel, ezek már megközelítik a márciusra jellemző értékeket.

A leghidegebbet 1929. február 11-én mérték, a minimumhőmérő -23,4ºC-ot mutatott ezen a napon. Fagyos napok, vagyis amikor a napi minimumhőmérséklet 0ºC alá süllyed, döntően november és március között alakulnak ki, számuk az egyes években igen eltérő lehet. A század első felében fellépő hideg telek következtében három olyan év is volt, amikor a fagyos napok száma elérte a 100-at. Számuk jelentősen csökkent, a század folyamán mintegy 12 nappal lett kevesebb. A megfigyelések szerint a század utolsó harmadában egyedül 1996-ban alakult ki 80-nál több fagyos nap.

A nyári hónapok közül a legmelegebb a július, 1971-2000 átlagában 21,8ºC. A legmelegebb 1995 júliusa volt 24,9ºC-os havi átlaghőmérséklettel, a leghűvösebb pedig az 1913-as év júliusa, a havi átlag mindössze 18ºC-ot tett ki ebben a hónapban. Az eddigi legmagasabb havi középhőmérsékletet nem júliusban, hanem 1992 augusztusában észlelték, értéke 26,6ºC. A 100 éves idősor abszolút maximuma 39,5ºC, 1935. július 28-án lépett fel. A melegebb periódusok jellemzői a hőségnapok, amikor a napi maximumhőmérséklet eléri a 30°C-ot. Kiemelkedően magas számban fordultak elő hőségnapok 1947 nyarán, 53-szor regisztráltak 30ºC-nál magasabb napi maximumhőmérsékletet. Az 1971-2000 időszak nyarai átlagosan 21 hőségnappal jellemezhetők. Az 1970-es évek közepétől rendkívüli módon megemelkedett a meleg éjszakák száma, a 100 év tekintetében mintegy 9 nappal, például 1992-ben és 1994-ben 30 olyan nap volt, amikor a hőmérséklet nem csökkent 20ºC alá.

A tavaszi időszakra a gyors melegedés jellemző. Míg márciusban a havi középhőmérséklet 7ºC alatt van, addig a májusi átlag megközelíti a 17ºC-ot. A tavaszok sokéves átlaghőmérséklete 1971-2000 között 11,8ºC. A múlt század utolsó éveinek pozitív eltérései miatt jelentős melegedés tapasztalható ebben az évszakban is az elemzett időszak során.

A három őszi hónap átlaghőmérsékletei az átmeneti jelleg miatt, hasonlóan a tavaszi hónapokhoz, nagy eltérést mutatnak. Szeptemberben a sokévi átlaghőmérséklet 17ºC, októberben 11ºC, novemberben pedig 5ºC körül alakul. Az őszi hőmérsékletek 1971-2000-es átlaga 11,2ºC. Hűvös őszök főleg a XX. század elején domináltak, a növekedés a teljes idősort tekintve ebben az évszakban a leglassúbb.

Az évi abszolút hőmérsékleti szélsőértékek átlagaival jellemezhetők az átlagosan egy éven belül várható extrém hőmérsékletek. Az 1971-2000-es időszakra vett átlagos abszolút maximum 34,7ºC, három tized fokkal magasabb, mint az 1961-1990-es érték, az abszolút minimumok átlagosan -10,6ºC-ot vettek fel 1971 és 2000 között, ez két tized fokkal alacsonyabb érték a korábbi normál időszak átlagánál.

Csapadékviszonyok

A budapesti éves csapadék 1971-2000-es átlaga 534 mm. Az elmúlt évszázad folyamán a csapadék mennyisége csökkent, mértéke a 100 év alatt megközelítette a 10%-ot. Az évek közötti változékonyság igen jelentős, a csökkenés ellenére nagycsapadékú évek a század végén is előfordultak, s voltak aszályos évek a század első felében is. A legszárazabb és legnedvesebb évek csapadékösszege között több, mint kétszeres a különbség. A száz év alatt kétszer haladta meg az éves csapadékmennyiség a 900 mm-t, a konkrét érték 1937-ben 988 mm, 1915-ben 940 mm volt. A legszárazabb négy évben (1997, 1992, 2000, 1973) a 400 mm-t sem érte el az éves összeg.

A tavaszi csapadékmennyiség sokévi átlaga 134 mm, a 100 év alatti csökkenés ebben az évszakban volt a legjelentősebb, megközelítette a 30%-ot. A legszárazabb tavasz 1993-ban volt, amikor a 3 hónap alatt lehullott mennyiség nem érte el a 45 mm-t. A legtöbb csapadék az éves szinten is a legcsapadékosabb 1937-es évben hullott, ekkor 382 mm volt az évszakos összeg, ami több mint másfélszerese a második legnedvesebb tavasz évszakos összegének (1914, 214 mm).

A tavasz előrehaladtával a csapadék mennyisége folyamatosan nő, a márciusi átlagos 30 mm-es összeg csupán 1 mm-el haladja meg a legszárazabb, februári értéket, májusban viszont ennek több mint kétszerese, 62 mm a sokévi átlag. Az átlagos növekedés ellenére, a csapadék nagy változékonyságának köszönhetően a 100 év alatti két legszárazabb tavaszi hónap 1973 májusa és 1910 márciusa volt 0,8 mm havi összeggel. A legcsapadékosabb két hónap a már említett 1937-es év márciusa és májusa volt 150 mm-t meghaladó értékekkel.

A nyári csapadékösszeg 1971-2000-es átlaga 158 mm, eloszlása a 100 év alatt gyakorlatilag egyenletes volt. A század elején és végén egyformán előfordultak aszályos és árvizeket okozó, nagycsapadékú évek is. A legszárazabb, 50 mm körüli csapadékösszegű három nyár is nagyjából 50 évenként követi egymást (1904, 1947 és 2000). Legtöbb, 420 mm-t meghaladó mennyiségű eső 1999 és 1955 nyarán hullott, ami 100 mm-rel több, mint az ezt követő rekordok.

Az év legcsapadékosabb hónapja általában a június, melynek átlagos csapadékösszege 63 mm, a július és augusztus ennél lényegesen szárazabb, 45 mm és 49 mm a sokévi átlag. Ennek ellenére a 100 év alatti legcsapadékosabb hónap 1955 augusztusa volt 263 mm-rel, a legcsapadékosabb júniusban, 1999-ben ennél 25 mm-rel kevesebb eső esett. A legszárazabb hónapok a nyár második részében alakultak ki, júliusban 8, augusztusban 6 évben maradt 10 mm alatt a havi összeg, a legaszályosabb nyári hónapban, 1962 augusztusában 0,3 mm volt.

Az őszi csapadékmennyiség sokévi átlaga 133 mm. Gyakorlatilag megegyezik a tavaszi értékkel, de a 100 év alatti csökkenés ősszel nem olyan jelentős, 20% körüli érték. A száraz őszök eloszlása viszonylag egyenletes volt a XX. században, a legszárazabb, 1986-os őszön az évszakos összeg nem érte el a 30 mm-t. A legcsapadékosabb őszökön (1952, 1915 és 1993 folyamán) 280 mm fölötti értékeket mértek.

Az őszi hónapok közül november a legcsapadékosabb, a sokévi átlag 53 mm, míg szeptemberben és októberben egyaránt 40 mm. A múlt század legszárazabb őszi hónapjai közül szeptemberben 8, októberben 7 olyan volt, mikor a havi összeg nem érte el az 5 mm-t. A 100 év alatt egyetlenegyszer, 1995 októberében fordult elő, hogy a havi összeg 0 mm volt, ebben a hónapban csapadéknyomot is csupán négy alkalommal regisztráltak.

A téli csapadék 1971-2000 közötti átlaga 110 mm. Ez a legszárazabb évszakunk. A téli csapadék rendkívül fontos a talaj vízzel való feltöltődése szempontjából, ezért a száz év alatti, mintegy 12%-os csökkenés nagy károkat okozhat egyes növénykultúrák fejlődésében. Az elmúlt évszázad legszárazabb két tele az utolsó évtizedre esett, ekkor az évszakos összeg nem érte el a 40 mm-t (1989/1990 és 1991/92 folyamán). Nagy csapadékú telek a 80-as évektől eltekintve rendszeresen előfordultak, kiugróan sokat havazott 1935/36 telén, ekkor 300 mm-t mértek.

A három téli hónap közül – rövidsége miatt is – február a legszárazabb, a sokéves átlag 29 mm. Januárban 37 mm, míg decemberben a februári érték másfélszerese, 44 mm a szokásos összeg. A 100 év alatt a februári csapadék változott legszélsőségesebben a téli hónapok között, ebben a hónapban mérték a legkevesebb (1998, 0,2 mm) és – szárazsága ellenére – a legtöbb csapadékot (1969, 136 mm) is. Száraz hónapok egyébként a tél minden szakaszában előfordultak, a múlt században decemberben 5, januárban 2, februárban 7 alkalommal fordult elő, hogy 5 mm-nél kevesebb volt a havi összeg.

A csapadékos napok számának 1971-2000-es átlaga 77, a 100 év alatt közel 20%-kal csökkent. Az elmúlt évszázadban a csapadékos napok száma és a csapadék éves összege egyaránt csökkent, ezért érdekes, hogy az egy csapadékos napra jutó átlagos csapadék mennyisége néhány millimétert nőtt.

A havas napok száma 1971-2000 között átlagosan 31 volt, a 100 év alatt mintegy 17%-kal csökkent, amihez a csapadékmennyiség csökkenése és a hőmérséklet emelkedése egyaránt hozzájárult. A leghavasabb telek az 1935 és 1956 közötti időszakban fordultak elő, a hóban legszegényebb év pedig 1989 volt, amikor mindössze 4 napon hullott hó.

A napfénytartam jellemzői

A napfénytartam mérése 1912-ben kezdődött. Az éves összeg sokévi átlaga 1930 óra, 88 év alatt értéke néhány százalékkal csökkent. A legnapfényesebb évek 1931 és 1946 voltak, amikor az éves összeg megközelítette a 2300 órát. A legkevesebbet, 1500 órát a mérés kezdetének évében, 1912-ben sütött a nap. Ennek oka az, hogy az alaszkai Katmai Nemzeti Park területén lévő Novarupta vulkán kitöréséből jelentős mennyiségű por került a légkörbe, ami világszerte csökkentette a besugárzást.

Az éven belül decembertől júliusig növekszik, majd ezt követően csökken a napsütéses órák száma, tehát a maximális érték nem a csillagászatilag lehetséges maximum hónapjában, hanem egy hónappal később következik be. A két szélsőséges hónap átlagos értékei 52, illetve 250 óra.