Engem elsősorban eleve a kisebb települések érdekelnének, meg a kemping helyek, csak nagyon nem látom át ezt az egészet, mert a szüleim még a várost sem igazán akarják elhagyni, és soha nem is igazán néztem az utazásokat, de most már nagyon mennék.
Csak még tanulok, és mellette oké, hogy dolgozom, de azért annyira jól nem keresek, hogy 3 napra csak úgy zsebből kivegyek 600k-t.
Csómó lehetőség van, és pont ezért nem teljesen értem mire gondolsz.
Buszon, vonaton általában van diákjegy. Lehet aludni hostelban, vagy alternatív szállásokon.
De ami igazán fontos, hogy diákként van lehetőség a tanulmányi lehetőségeket vagy a kultúrális csereprogramokat kihasználni. Campleaders, Erasmus.
De enélkül is lehet olcsón utazni, pl Worldpackers.
Amíg viszont nem pontosítod, hogy mire gondoltál, addig nem tudok az általános válasznál jobb választ adni.
nov. 23. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
2/7 anonim válasza:
Nézd meg az iskoládban kínált önkéntes ill. cserediákprogramokat. Az Erasmus (ha nem modellváltós az iskolád) mellett van még ezer más is, pl. az adott szakterület nemzetközi diákszervezetei szoktak ilyeneket kínálni, és vannak olyanok is, amihez egyáltalán nem is kell diáknak lenned. Pl. [link]
nov. 23. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
3/7 anonim válasza:
Erasmus, Interrail program. Magyarországon belül diák országbérlettel szinte ingyen utazol. Szállásnak olcsó panziókat válassz, ne 5csillagos luxust.
nov. 23. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
4/7 anonim válasza:
A diák országbérlet szinte ingyen van. Magyarország nem olyan nagy. Én a balcsira is úgy mentem tavaly, mivel a szállások árát túlzónak gondoltam, hogy este hazamentem vonattal aludni és másnap reggel visszamentem. A kistelepüléseken is általában reggel és este van busz a megyeszékhelyre, így reggel oda tudsz menni, este meg vissza, onnan meg már van vonat Budapestre (tegyük fel hogy ott laksz, ha azon túl az már problémás).
nov. 23. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
5/7 anonim válasza:
26 év vasúton jelentős kedvezmények vannak egész Európában. Egyébként Nyugat-Európában sokszor adnak fiataloknak úgy is kedvezményt például kulturális intézményben, hogy csak az életkort nézik, az állampolgárságot nem.
nov. 24. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
6/7 anonim válasza:
Van Európában egy Youth Hostel hálózat, rengeteg olcsó szállással. Igaz, ezek gyakran 4-6-8 ágyas szobák, de legalább lehet ismerkedni. Mi nagycsaládként jártunk több helyen Németországban, Franciaországban, mivel a gyerekekkel másként nem tudtunk egy szobában aludni, amikor még kicsik voltak. Mindenhol aranyosak voltak velünk.
nov. 24. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
7/7 b1812567 válasza:
Olcsó szállás? Hostelek, vidéken kis magán szállások, panziók, nyáron kollégiumokban is lehet szobát kivenni. De lehet aludni váróteremben, buszmegállóban, parkban.
Olcsón utazni? Stoppolás! Érdekes emberekkel találkozhatsz, jókat beszélgethetsz, van hogy kávéra is meghívnak, vagy kerülnek a kedvedért, de van akinek szállása is lett éjjelre. Persze bizonytalanabb, mikor érsz oda, meg néha végül más úton vagy máshová jutsz mint eredetileg tervezted, de ettől lesz kalados.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!