Pozsonyba megyünk a hosszú hétvégén. Mennyire kell "félnem" ott magyar turistaként? Sajnos, hát rám a média, így kicsit félek az atrocitásoktól. Olyanok válasza érdekel, akik voltak ott pár hónapon belül.

Teljesen hülyeség ez a magyarok elleni atrocitás - én 17 éves magyarországi magyar létemre már hatszor jártam Pozsonyban, volt, hogy egyedül is, és soha semmilyen atrocitás nem ért a magyarságom miatt (konkrétan csak egy tipikus tyúkagyú picsa üvöltött le hogy "lefotóztam", valójában a villamost fotóztam de mindegy).

Legutoljára idén nyáron (elején és végén) jártam Pozsonyban, semmi problémám nem volt. A szlovákok úgy általánosságban nem magyargyűlölők, vagy hasonlók, pláne az elmúlt 5-7 évben, amióta a politikai kapcsolatok is normalizálódtak (a legutóbb már egy nyíltan fasiszta párt is próbált magyar szavazatokat szerezni, megjegyzem kevés sikerrel) Nyilván vannak szélsőjobboldali idióták, akik a mai napig utálják a magyarokat, de nagyon kevesen, és ők nem a liberális Pozsonyban élnek, hanem főleg északnyugaton, Trencsén és Zsolna környékén.

Magyarul ugyan nem igazán beszélnek a városban, mert magyarok nem nagyon élnek Pozsonyban, hanem annak keleti és déli agglomerációjában, de a szolgáltatásokban dolgozók többsége beszél angolul, vagy legalább valahogy kézzel-lábbal el tudja magyarázni a dolgokat. Igaz, nekem könnyebbséget jelent, hogy van egy minimális (A1 alatt lévő, de azért valamennyire használható, elég turistaspecifikus) szlováktudásom, de hidd el, egy étteremben, vagy múzeumban inkább az lesz a probléma, ha nincs nálatok készpénz (Szlovákiában kevésbé elterjedt a bankkártya használata).

Szóval összességében semmi aggódnivalótok nincs, Pozsony egy nagyon szép kis rendezett főváros, szellős és kellemes, szuper látnivalókkal, kiváló közlekedéssel, tisztasággal és rendezettséggel (úgy néz ki ahogy Budapesten kellene kinéznie), ideális egy hosszú hétvégére. Ezenkívül Pozsony mint az ország legnagyobb városa, nyilván liberálisabb - ezt ne politikai értelemben értsd, hanem hogy nyitottabbak bármilyen nemzetiségű más emberek felé, beleértve a magyarokat

Azért sok magyar is él ott (is), mint minden irányban a határon túl.

10 éve az akkori barátnőm Pozsonyban lakott és a vonatpályaudvaron a pénztárnál ő kért jegyet. Nem beszélt jól szlovákul, úgyhogy kis oda-vissza kérdezősködős bénázás volt közöttük, mire beleszóltam és magyarul kértem jegyet: A jegyárus elmosolyodott és magyarul válaszolt... Eleve ezt kell megpróbálni mindenhol elsőre. Ott laknak, csak nem derül ki eléggé, még egymás előtt sem. Ami elég szomorú :/

Volt egyszer egy nagyon …ja várj, szóval nem kell tartanod semmitől…, szóval volt egy érdekes riport a szlovákok-magyarok viszonyáról. 100%-ban szlovák felmenőkkel rendelkezők, 100%-ban magyarok is voltak a kérdezettek között, és fiatalok, idősek is.

Nagyon tanulságos volt. Régi dolgok, de a mai világra is hat.

Pl. az egyik olyanról mesélt, hogy neki az iskolában azt tanították, hogy régen a magyarok mind urak voltak, a szlovákok mind szolgák.

Nem megyek bele részletekbe. Mindenféle dolog előfordult benne, olyan is ami összeköt, olyan is, ami elválaszt.

Napjainkban biztosan nem népszerű az, aki látványosan és hangosan hirdeti, hogy a felvidék magyar, hogy soha nem volt szlovák, és adják vissza stb.

Van egy nép, amelynek soha nem volt saját hazája, de még a létezésüket is eltagadják sokan. Érthető, ha erre nem a kalapjukat dobálják magasra, sej, te rutyutyú. De egyébként ugyanolyanok mint bárki más.

Ha éppen nem hergeli őket egy barom nacionalista politikus, akkor békések és barátságosak.

Elmondom a legsúlyosabb sérelmemet, amely az évtizedek alatt ért.

Magyarul tudó eladó csak szlovákul akart kiszolgálni. Jól kitoltam vele. Megismételtem szlovák nyelven a mondókámat. Ez volt a legdurvább.

Meg amikor a pénztáros nem volt hajlandó helyjegyet adni a vonatra, az ellenőr meg jól megbüntetett. Ez a kettő volt durva.

Meg egy olyan, hogy álltunk sorban a pénztárnál vonatjegyet venni.

De nem nyitott ki a pénztár. A vonat indulása egyre közeledett.

Amikor beült a csaj, akkor sem nyitott ki.

Panaszunkra csak olyasmit ismételgetett csak, hogy na eszpresszom hungaria jeden hodinu meszkát. Nem értettük.

Egy pali segített a sokadik próbálkozás után. Ő fordította le nekünk, hogy a vonat késik egy órát, nyugi. Lecsillapodtunk.

Aztán elballag arra egy öreg vasutas. Erre a pénztáros:

Miska bá! Hozzon már egy kávét!

Ha nincs a vastag plexi, pár nyaklevest kapott volna.

Ezek harminc évnél régebbi dolgok.