Nyaralás idén nyáron Horvátországba? Pl oltás nélkül mennyire lesz járható? 😀
Oltás nélkül kifele teszt, hazafele szintén teszt vagy karantén. Jelenleg aszthiszem ez a helyzet. Hogy nyáron mi lesz nem tudni. Június elejétől, közepétől biztos lazítanak a szabályokon.
Nekünk júniusra volt foglalásunk, lemondtuk. Foglaltunk inkább aug végére, addigra bízunk abban hogy be leszünk oltva. 2.oltás után 14 napnak el kell telnie.
@4 Azért azóta tényleges világjárvány lett a covidból, meg többet is tudunk róla, plusz nyárra nagyjából az egész EU-ban lesz lehetőség oltatni, nehéz így tippelni.
A hármas válaszoló megoldását látom a legvalószínűbbnek, annyival kiegészítve, hogy a nyár első felében még nem biztos, hogy elég lesz az oltás, mert elég bizonytalan az EU-szintű szabályozása a védettségi igazolásoknak.
Oltás nélkül majd csak a Balatonra mehetsz.
Jelenlegit már leírták, hogy kifelé friss teszt, befelé friss teszt és/vagy 10 napos karantén.
Nyártól az oltási igazolvánnyal lehet majd átlépni a határt.
A horvátországi vendéglátósokat jelenleg is oltják soron kívül, így gyanítható, hogy szintén elsősorban a beoltottak fogadására készülnek a tengerparti régiókban.
Nem céljuk, hogy a beoltatlanok ott lebzseljenek és esetleg miattuk újra zárni kelljen majd mindent, ami óriási anyagi veszteség nekik.
Az ár az szelektálni fogja a nyaralni vágyókat.
Mivel kifelé friss pcr teszt kell, visszafelé ugyanebből kettő db. avagy 10 nap karantén, ezért esélyes, hogy a kispénzűek erre nem fognak vállalkozni, hiszen egy átlagos családnál ez 100ezer Ft körüli plusz kiadás lenne.
Hát lehet pcr teszttel is olcsóbban kijön az ember, mint ha szimplán Balatonra menne.. 😀 Érdemes számolgatni
. Xd
Horvátok -jelenleg- elfogadják az EU által jóváhagyott gyorsteszteket is, van egy lista a horvát kormány honlapján. Ezekhez egy tízes alatt már hozzá lehet jutni.
Egyébként a horvátok baromi komolyan gondolják ezt a szezont, ez abból is látszik, soron kívül (!) oltják a turisztikai dolgozókat (pincéreket, szállodásokat stb.). Nagyon szimpatikus továbbá, hogy már áprilisban sem csinálnak politikát a vakcina fajtájából sem, csak legyen valami.
De egyébként a horvát beutazási szabályok között van az is, hogy a ZÖLD színű EU/EGT országokból a vírus előtti időszakhoz hasonlóan szabadon lehet beutazni. Ha nyárra lecseng nálunk a covid, akkor megint zöld színt kap Magyarország, ez esetben nem fognak nézni semmit.
Belföldi turizmust meg nem kell félteni, tavaly is rengetegen megették, hogy az Adria-partjain terjedő korona másabb, vagy rosszabb lenne, mint ami a Balcsin terjed. Én tavaly voltam itt is és ott is, és kisebb tömeg volt Splitben, mint Siófokon. Úgyhogy hajrá!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!