Haza akarok menni. Mi a szart lehet csinálni Grúziában?
26-án hajnalba érkeztünk, de az egész egy rémálom már, legszívesebben hazamennék. Január 2-ig elvileg maradunk, de már nézegetem a jegyejet, hogy hogyan juthatnék még idén haza Magyarországra. Baromi nagyot csalódtam, semmit sem tudunk kezdeni magunkkal.
Az első szállást így is otthagytuk, mert adtak egy putrit, amiben víz sem volt meg fűtés, visszaköveteltük a pénzt. A másik egy sima vendégház, ahol most vagyunk Tbilisziben, ez tűrhető, van, ami kell, de totál elszigetelve a putrik közepén. Voltunk a belvárosban, a sétáló utcában, az sem volt nagy cucc, a hegyek kopárak és szarok, hó sincs, csak maszatos szar eső. Borozni lehet, azt csináljuk, mióta megjöttünk, de ennek semmi értelme. Senki sem beszél szinte angolul, azt sem tudták elmondani, hogy működik az a kva kártya a buszhoz, csak grúzul meg oroszul mutogatnak, mint az idióták. Barátságos emberek, de használhatatlanok. Utálok itt lenni, csak nagyon drága lenne módosítani a járatainkat és próbálok valami jobbat kihozni a helyzetből, de őszintén szólva Budapesten több dolgot tudnék csinálni, mint itt. Természetesen a rohadt térképen is minden grúzul van, semmit nem képesek normális betűkkel kiírni. Gondoltuk, elmegyünk még fürdeni valahova, de más nincs itt, időpazarlásnak érzem ezt az 5 napot itt még... Mit lehet itt csinálni, komolyan?
Elnezest az OFF-ert: mit vartatok? Miert nem csekkoltatok jobban h mi van ott?
Tobben vagytok es senkise nezett utana?
En megertem h csalodtal, de nem neztetek utana hova mentek?
Mondjuk a kopár és sz** hegyen is lehet turazni.
Couchsurfingen nezzetek utana ki van ott angolul beszelo.
Szerintem zseniális hely, de tény, hogy igényel előre tervezést és rugalmasságot - bár ez igazából szinte a teljes posztszovjet térségre igaz.
Nem tudom, voltatok-e Batumiban, a tengerparton (kocsival reggel elindulsz, délután már ott vagy, vagy talán van éjszakai vonat is) vagy megnéztétek-e a Kutaisi körüli kolostorokat, voltatok-e Goriban Sztálin szülőhelyén, a Kazbegi csúcsa alatt (ott lesz hó), az álomszép grúz hadiúton, Uplistshike vaskori sziklavárosàban vagy Csiaturában felvonózni egy félelmeteset a festői helyre épült csúnya bányászváros felett az 50-es évek óta fel nem újított kötélpályákon vagy épp a Svetitskhoveli katedrálisban. És valahol Borzsomi környékén van kisvasút is.
Az angoltudás hiánya ne zavarjon, pár szót azért minden nyelven el tudsz sajátítani, plusz papír és toll legyen mindig nálad. Van még bő 5 napotok, béreljetek egy terepjárót és hozzátok ki a lehető legtöbbet ebből a fantasztikus országból!
Gratulálok, te vagy az első élő ember, aki akkora gyökér, hogy nem érzi magát jól Grúziában. A gyökeret nyugodtan vedd szó szerint, hiszen felelsz az életedért, felelsz azért, hogy tapló maradtál.
Gondolom semmit nem olvastál indulás előtt a Kaukázusról, fingod nincs róla, hogy a legtutibb túraútvonalak vannak a környékeden. Képtelen vagy felfedezni a piacaikat, a gasztronómiájukat, a kultúrájukat. Helyette a szar telefonodat nyomkodod és azért érzed szarul magad, mert nem az otthon megszokott laminált parkettás környezetben vagy.
Tudnod kell, minden csak neveltetés kérdése. Szar iskolákba jártál, hülye maradtál. Nincs mentség.
Ha elfogadsz még egy tanáccsot, jövőre menj a balatonra. Az való neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!