Milyen az élet Kanadában?

Először mindenki Torontóba érkezik meg, mert oda jön a legtöbb repülőgép Európából. Eleinte mindenkinek tetszik is, nagyon más, mint az európai, pláne kelet-európai városok. De két hét után elkezd halálosan unalmas lenni, Torontóban ugyanis szó szerint nincs semmi. Ami van, azt két nap alatt megnézed, és egyik sem olyasmi, amit Pesten ne láthattál volna. A CN Tower nagyszerű, ezt aláírom, de nem szórakoztat egy életen át. Torontóból a legtöbben hamar elpályáznak más városokba, vagy legalább a külvárosokba.

A kanadaiak fő jellemvonása a végtelen udvariasság. Magyar szemmel már-már meghökkentően udvariasak. Eleinte azzal sem tudtam mit kezdeni, ha bementem egy boltba, és ott azzal fogadtak, hogy "hello, how are you today?" Mi, ez most tényleg megkérdezte, hogy volt a napom? A kanadai társadalom alapja a végtelen tolerancia. Ami azonban nem tévesztendő össze a nálunk prédikált vadliberális toleranciával: nem a sunyiságot, aljasságot tolerálják, hanem a másságot.

Ugyanakkor a kanadaiak sosem mondják a szemedbe, ha valami bajuk van veled. Továbbra is mézesmázosak, mosolyognak, udvariasak, de valahogy érzed, hogy a pokolba kívánnak. Ez kelet-európai szemmel roppant idegesítő, nálunk ilyet csak az utolsó patkány emberek csinálnak. De itt az említett tolerancia felülír mindent. Az a fő szabály, hogy soha senkit ne bánts meg úgy, hogy annak nyoma maradjon. Lehet valakivel éreztetni, hogy nem akarod őt a közeledben anélkül is, hogy odamennél hozzád, és elkezdenéd anyázni.

A másik dolog a canuckokról, hogy a legtöbbje végtelenül igénytelen. Olyan házakban, lakásokban élnek, amire Európában építési engedélyt sem adnának, vagy legfeljebb hobbitelekre vagy horgászkunyhónak. Ezen kívül a rendet és a tisztaságot külön fogalomként kezelik. Lehet a lakás vastagon mocskos, ha szépen vannak elrendezve a bútorok és van fenn függöny, akkor az rendben van. Találkoztam olyan házaspárral, akik csak 4-5 naponta fürödtek, ruhástul feküdtek be az ágyba háromnapos amerikai kirándulás után, és a kutyáiknak külön szarószobát tartottak fenn, mert lusták voltak levinni őket minden nap. Mondjuk ez már itt is extrém.

A "vidéki" városok közül Londont és Thunder Bayt láttam, ezekben éltem pár hónapig. Na, hát ott aztán végképp nincs semmi. Itt nincs olyan, hogy elmész sétálni vagy leugrasz a közeli boltba. Ha nincs kocsid, mozgássérült vagy. Ha sétálni akarsz a parkban, akkor elautózol a parkhoz, kiszállsz és ott sétálsz. Minden városnak van valami élete, de nagyon-nagyon halvány ahhoz képest, amit Európában megszokhattál. Toronto még csak-csak elmegy, de más városokban megöl az unalom. London egyetlen pozitívuma, hogy rengeteg gyönyörű veteránautó rohangál, mintha egy állandó veterántalálkozón lennél. Thunder Bayben pedig a részeg és drogos indiánok szolgáltatják az izgalmakat. Pont olyanok, mint a cigányok, csak még rosszabbul reagálnak a cuccra. Torontóban is sok a drogos, üvöltöznek összevissza az utcákon, de alapvetően ártalmatlanok. Az indiánok viszont nagyon aggresszívak, nekem is le kellett gépelnem egyet, mert rám támadt valami ajtót keresve az utca közepén. (Alapvetően abból indulnak ki, hogy a fehér ember sosem üt vissza, mert tolerancia meg minden. Hát, kifogott egy kelet-európait. De a zsaruk sem csináltak belőle ügyet, ez itt nem Magyarország. Bevitték kórházba, engem meg megkérdeztek, akarok-e feljelentést tenni. Nem akartam, kapott eleget.)

Montréal, és általában Québec teljesen más, mint Ontario. Montréal olyan, mintha egy alternatív Franciaországba tévedtél volna. Ráadásul sokkal olcsóbb is, mint Toronto: itt már 6-700 dollárért kapsz jó albérletet, míg Torontóban 1000-1200 dollár egy szar kis lyuk, ahol tisztán hallod, amikor a szomszédodnak csattog a fitymája. Itt persze franciául beszélnek, és míg az angol területeken minden ki van írva angolul és franciául is, a québeciek tesznek a kétnyelvűségre, és csak franciául helyeznek el minden feliratot. Igaz, négy hónap alatt összesen két québecivel találkoztam, aki nem tudott angolul.

Az egész országra az jellemző, hogy senki nem akarja elvágni a másik torkát egy kis előnyért, és senki nem akar élet-halál ura lenni, mint nálunk. Az a fajta erőfitogtatás, kincstári lenézés, amit nálunk a hatóságok, hivatalok megengednek maguknak, itt elképzelhetetlen. Nincs olyan, hogy elkap a rendőr az utcán, és kipakoltatja a zsebeidet, meg papírokat követel. Kocsival sem állítanak meg csak úgy. Ha mégis dolgod van a hatósággal, hivatallal, kormánnyal (ami itt nem egy távoli és elérhetetlen hatalom, hanem a mindennapok része, egy intézmény, mint az elektromos művek vagy a kórház) akkor egyenrangúként kezelnek, nem az a felütés, hogy mindenre gyanakodnak, alapból bűnözőként kezelnek, és soha semmilyen körülmények között nem lehet igazad. Nemhogy nem keresik a lehetőséget, hogy jól kib...anak veled, hanem kifejezetten emberségesen állnak hozzád, nem tesznek semmit a károdra, amit nem feltétlenül muszáj.

Például ha elkapnak a tömegközlekedésen jegy nélkül, akkor nem az az első, hogy "haha, most megfogtunk, köcsög", hanem először azt feltételezik, hogy biztosan elnéztél valamit, talán nem volt érthető a kiírás, rossz buszra szálltál. Ha minden ilyesmit kizártak, akkor jön csak az, hogy bírságolnak. Ez magyar szemmel elképesztő, hiszen nálunk ilyen mentalitással már másnap lehúzhatná a rolót a közlekedési vállalat, a rendőrség meg soha nem kapna el egy bűnözőt sem.

Ugyanakkor itt is rengeteg hülyeség van, amit Európában jobban csinálunk. Például rengeteg a pazarlás. Mindent eldobhatónak tekintenek, és mindent túlméreteznek. Az élelmiszerek akkora csomagokban kaphatóak, amit soha senki nem tud mind megenni, a fele, kétharmada mindig megy a kukába. A hatékonyság jegyében minden síkegyszerű és sivár, nem képesek egy szép épületet vagy bármi ilyesmit összehozni. Ezért akkora dolog náluk a popkultúra meg a képregény, mert olyan laposság veszi körül őket, hogy azzal muszáj valamit kezdeni.

A közlekedésben az a furcsa, hogy a repülőgép itt olyan, mint nálunk a sárga busz. Teljesen normális az, ha Budapest-London távolságokat szaladgálsz heti rendszerességgel. Busz vagy vasút nemigen van, illetve akad, de csak a legnagyobb városok között. Fél európányi területek vannak bármiféle közlekedés nélkül, csak a kis repülőterek kötik össze őket bármivel, illetve mindenkinek van kocsija.

Az autó viszont elképesztően drága. A benzin ára ugyan csak fele-kétharmada az otthoninak, de a kötelező biztosítás Ontarióban évente 2000 dollár körül van átlagosan, akár 4000 köré is felmegy, ha a kockázatok magasak (pl. friss jogsid van). Azzal tudod csökkenteni, ha pl. villanyautót vagy hibridet veszel, de az meg baromi drága. Québecben olcsóbb, ott csak a fele, de az se kevés.

A jogsi megszerzése még érdekes. Nem kell autósiskolába menni. Első körben bemész egy állami vizsgaközpontba, hogy csókolom, vezetni szeretnék. Itt elvégeznek egy egyszerű vizsgálatot, hogy látsz-e rendesen (olvasd le a táblát, nézz bele a gépbe, ennyi), majd beküldenek egy szobába, ahol érintőképernyőkön meg kell válaszolnod 30 kérdést a KRESZ-ről. Marha egyszerű, mellettem egy néger koppra betépve is megcsinálta. De ha nem sikerülne, 30 dollárért azonnal újrapróbálhatod, és egyébként sem ellenőrzi senki, hogy puskázol-e. Ha átmész, kapsz egy G1 tanulójogsit, amivel rögtön vezethetsz, ha az anyósülésen kísér valaki, akinek végleges, G jelzésű van (vagy bármi más, pl. kamionos, buszos, akármi). 1 évvel a G1 után visszamehetsz a vizsgaközpontba, hogy letedd a rutinvizsgát, és senkit nem érdekel, hol tanultad meg, ha átmész. Annyiban jó csak az autósiskola, hogy ha akkreditált suliba mész, akkor nem 1 év, hanem csak 9 hónap a türelmi idő. Ha átmész a vizsgán, akkor kapsz G2-est, amivel már korlátlanul vezethetsz egyedül, de csak 4 év balesetmentes vezetés után kapsz sima G-t, amivel egyrészt már oktathatsz mást, másrészt jelentkezhetsz nehéz járművekre szóló jogsiért.

Imádom Kanadát. Sosem akarok visszamenni, és ha megkapom a kanadai állampolgárságot, vissza is adom a magyart, és elfelejtem, hogy közöm volt ahhoz a balkáni szemétdombhoz. A magyar állam egész életemben csak elvenni tudott tőlem, tönkretenni az álmaimat, lerombolni az eredményeimet. Három év tartózkodás után lehet jelentkezni állampolgárságért, amennyiben ez alatt nem indult ellened büntetőeljárás és nem maradtál el az adókkal. Nem nehéz feladat!

1.

A helyzetet -bár felszínesen-, de elég jól jellemezted.

Van néhány kérdésem, ha megengeded. Beszéltél-e öregekkel, igazán öregekkel, akik látták az országot 30-40-50 éve, még Trudeau előtt? Tudod-e, hogy mi a helyzet az őslakosokkal, hogy 30 év alatt van az átlag életkoruk? Hány olyan környéken voltál, ahol egyik hivatalos nyelven sincs semmi kiírva? Láttad-e, hogy kik dolgoznak a farmokon?

Tudod-e, hogy kik és hogyan kapnak -általában- kormányhivatalban állást?

Aztán. Te mit tettél Mo-ért, amíg ott éltél? Azt már nem írom, hogy a "hazádért", mert látom, hogy nem volt az. Miért gondolod, hogy több járt volna neked?

Tudod, magyar forrást hiába is írnék neked, azt látom. De talán J.F.Kennedy szavát elfogadod még te is. Hogy ne azt kérdezd, hogy mit tesz your country érted, hanem hogy TE mit teszel for your country. Nem véletlenül írtam az eredeti angol-amerikai kifejezést. Mert ő még csak nem is fatherland-et mondott, ugye. Ami a te esetedben stimmel is, Mo-ra; igaz?

Mindegy, úgyis lelőtték, nem véletlenül, nem is függetlenül a fenti idézettől.

5

Azt honnan tudni?