Akik külföldön élnek/ tanulnak! Ti milyen szintű nyelvtudással mentetek ki és mennyi ideig tartott, amire teljesen belejöttetek és gond nélkül kommunikáltatok?
Gimisként Ausztráliába mentem cserediáknak, egy tanévre. Már akkor jól beszéltem az angolt (C1 szint), de ott azért kellett pár hét, hogy megszokjam az ottani angolt. Az iskolában annyira nem volt gond, inkább a mindennapokban, amikor sokan nem tudták, hogy ki vagyok, mi vagyok, honnan jöttem. De 1-1,5 hónap után belerázódtam, és semmi gond nem volt.
3 nyarat töltöttem Barcelonában (egyet gimnazistaként, kettőt már egyetemistaként), és az első útnál még csak középfokú szinten beszéltem, de semmi probléma nem volt. Sőt, akkor nem is beszéltem senkivel angolul, vagy magyarul a szüleimen, barátaimon kívül, kint csak spanyolul szólaltam meg, és rengeteget fejlődött a szókincsem is. A másik két nyáron már azért mentünk rendesen bulizni, több emberrel az angol volt a közös nyelv, ráadásul jött velem egy magyar barátnőm is, vele magyarul beszéltem, és érződött, hogy ez kevésbé volt intenzív.
Erasmuson is voltam (Amszterdamban), sosem beszéltem hollandul, nem ismertem a nyelvet sem, de az angollal megoldottam mindent gond nélkül.
Hidd el, ha már ott leszel, simán fog menni.
Olaszországba jöttem Erasmusszal, középfokú nyelvvizsgám volt de az első pár hét kemény volt, aztán belejöttem. Ami rengeteget segített, az hogy olaszokkal laktam együtt nem pedig a többi külföldi erasmusossal (ott mindig mindenki angolul beszélt csak, hiszen az volt a közös nyelv, míg én rá voltam "kényszerítve" hogy olaszul beszéljek reggeltől estig).
Azóta olasz férjem lett és kint élek, így már ha nem is anyanyelvi szinten, de egész jól megy az olasz :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!