Miért van az hogy a nyugati kapitalista országokban semmin nem elégedetlenkedek, minden jó még a nehézségek is, míg a volt szocialista országok mindegyikében semmi sem jó?

Például fiatal éveimben számtalanszor jártam Nugat-Európát kerékpáron vagy ritkábban motorral, a többi turista közt a parkban vagy egy nudista strandon aludtam. Esetleg akkor fürödtem meg ha a vadonban épp egy alkalmas tiszta vizű tavat találtam. És mégis minden szupernek tűnt, szinte minden utamba kerülő lány meg akart ismerkedni velem, vagyis mint a mesében, minden jó volt és nagyszerűen éreztem magam. Még akkor is röhögőgörcsöt kaptam magamtól amikor bicajjal defektet kaptam és az ártéri szúnyoginvázió miatt nem tudtam megjavítani ezért kénytelen voltam eljátszani a "Metternich futása Bécsből" című humoros karikatúra saját verzióját, aki futva tolja a biciklijét a legközelebbi településig, szelídebb és kevesebb szúnyog reményében és persze közben úgy nézve ki mint az a méhész aki magára engedi szállni méheit.

De jártam volt szocialista országokban is. Sőt, nem akarom túl részletezni de egyikben fémkeresővel aranyrögöt is kerestem mivel gyerekkorom óta hobbim. És mégis olyan érzésem volt hogy abban a volt kommunista régióban akkor sem maradok tovább ha biztosan tudom hogy percek múlva egy kilós színarany rög kerül elém. És persze fogadalmat is tettem hogy soha nem fog többé előfordulni hogy volt kommunista országba még egyszer betegyem a lábam. Vagy elvileg idehaza gyöngy életem van vagy akár jobb is simán lehetne, mégsem tűnik jónak semmi. Folyton átver mindenki, vagy elég ha csak megpróbálják. Gyakran gondolok arra hogy pálmafás trópusi helyeken is jobb lenne csavargónak lenni ha az nem bűzlik a bűntől és a diktatúrától. Szóval nem az anyagi világgal van bajom, hanem inkább az emberek tisztességével.