Szerintetek ebben az esetben miért éri meg valakinek külföldre költözni?

Előre leszögezném, hogy pusztán véleményekre lennék kiváncsi, senki felett nem ítélkezem, soha nem szóltam bele még abba, hogy az ismerőseim hogyan menedzselik az életüket, csak elméleti szinten tettem fel a kérdést.:) Tehát a személyes véleményem az, hogy a külföldre költözés ezekben a szituációkban abszolút érthető:

-piacképes szakmája és nyelvtudása van valakinek(orvos, mérnök, szakács, kőműves vagy egyéb szakmunka stb.): teljesen megértem, hogy hiába keresett valaki esetleg mérnökként mondjuk otthoni viszonylatban jól, ha kint 5-6x ennyit kap(talán keveset is mondtam) és jobb,élhetőbb munkakörülményeket, van előrelépési lehetőség is, valószínűleg én sem haboznék kimenni.

-komoly anyagi gonddal küszködik:ide nem csak azokat értem, akiknek nagyon sok adóságuk van, szó szerint már ételre is szűkösen futja, hanem azokat is, akik bár az otthoni fizetésből kitudtak minden kötelező költséget fizetni, de mást nem, nincs pénz pihenni, tartalékolni ugyancsak nem tudnak stb.

De miért jó sokaknak az, hogy bár itthon ha nem is milliomosként, de normálisan éltek, rendes állással, ehelyett felszámolnak mindent és elmennek Angliába vagy más német nyelvterületre raktári munkásnak, takarítónak vagy vendéglátósnak? Én az egyetem előtt voltam kint két évig egy raktárban(érettségi után rögtön kimentem, 1 év után beadtam a jelentkezésem az egyetemre, majd még egy évet halasztottam). Nem nagyon kerestem mást, annyi célom volt, hogy minél több pénzt összespóroljak az egyetemre (nem akartam diákhitelt felvenni vagy a szüleim terhelni)és amennyire lehet megtanuljam az angolt. Az első pár hónapban még az újdonság ereje miatt elvoltam, de utána egyre kimerültebb lettem fizikailag és mentálisan is, a második évnél már striguláztam egy kis füzetkébe a napokat, annyira ki voltam készülve. Az, hogy fizikálisan nehéz volt, az egy dolog, de ennyire monoton munkát napi 8, sokszor 10 órában csinálni rettenet volt, szabályosan azt éreztem, hogy kezd az agyam is leépülni. De kitartottam,mert tényleg motivált az, hogy tudtam,hogy mikor van vége. Szóval az ott töltött idő alatt rengeteg emberrel találkoztam(nem csak a magyarokra gondolok, egy csomó kelet-európaival kapcsolatban totál ugyanez a helyzet, ez nem a mi sajátosságunk), és nagyon sokan évek óta raktárakban vagy más alja munkában dolgoznak , annak ellenére, hogy diplomás/értelmes emberek. Ismertem mérnököket, akik beragadtak, még az első 1 évben próbáltak a szakmájukban elhelyezkedni, de azt mondták, hogy ez a fajta munka annyira leszívja az energiájuk, hogy nincs erejük a munkakeresésbe időt fektetni. Egy másik ismerősöm otthon 400 ezer forintot keresett, de ő úgy gondolta, hogy majd itt karriert csinál, eleinte csak kényszerből vállalta el a raktári munkát, aztán azt vette észre, hogy eltelt 5 év és még mindig ott van. Számtalan hasonló példát tudnék mondani, az ismerőseim ugyszintén. Mikor rákérdeztem, hogy szeretnek e itt lenni, külföldön dolgozni, kivétel nélkül mind azt mondta, hogy nem, gyűlöli, otthon sokkal jobb volt, ha kapna jobb állást, akkor azonnal hazamenne. Ti mit gondoltok, az utóbbi eset miért jó bárkinek is?