Érdemes küzdeni az álmomért? Vagy inkább keressek másik (uti) célt?
9 évvel ezelőtt lehetőségem volt pár hónapot eltölteni Dubaiban egy szezonális munka keretében.
Azonban látástól vakulásig dolgoznom kellett, nem igazán volt szabadnapom.
Így nem sokat láttam a munkahelyeimen és a szálláson kívül másból.
Azóta sok minden épült kint.
Visszavágyom.
Nézegettem utakat.
Egy főre egy hét olyan 400-450 ezer forint lenne költőpénzzel együtt alsó hangon.
Ez a mostani fizetésemből viszonylag sokára kigazdálkodható összeg a havi költségeimet figyelembe véve.
Nem tudom, hogy érdemes e ezért a célomért egyáltalán küzdeni.
Baromi sok pénz ez egy hétért.
Sokszor voltam már külföldön.
Általában 150-200 ezerben megállt az út , ezen felül vittem költőpénzt.
Gyűjtsek türelemmel és majd egyszer összejön a pénz?
Vagy inkább nyáron menjek el kb 200 ból valahová és érezzem jól magam?
Nem tudom hogyan jött ki neked az a nagyon sok nulla, de dubajba 40 ezerből most is elrepülhetsz. Ha egy picit összeszeded magad és keresgélsz, 30 alá is levihető a retúr jegy.
Odakinn 50 euróért két főre elég sok helyen kaphatsz szállást. Fűtésre nem kell költened, a kaja nem vészes, utazgatni valószínűleg tudsz helyben, ha már jártál ott.
Igaz, a költőpénz nagy úr, főleg ha az ember aztá látja, körülötte mindenki behódol a fogyasztás mételyének.
Te tudod amigo, de valószínűleg ha 150-200 ezreket írsz egy külföldi útra, fogalmad nincs arról, hogy egy kis tanulással ennyiből egy egész család külföldi nyaralása megoldható.
Szóval kezdjed apránként, olcsó repülőjegy, olcsó szállás, olcsó transzfer...
"olcsó repülőjegy, olcsó szállás, olcsó transzfer" olcsó húsnak híg a leve
na de hova megy a wizz, és onnan be is kell jutni, ha meg poggyászt ad föl már nem is olyan olcsó
nekem Dubai a soha nem akarom látni listámon van, de ha neked ez a vágyad akkor inkább gyűjtsd a pénzt, de a vágyad soha ne add föl, és az a 400-500E azért ma már nem olyan sok pénz max fél év alatt össze lehet gyűjteni
egyetértek a 4. válaszoloval. Dubai a nem tul drága uticélok kozt van.
annak idején én azért választottam, mert oda volt legolcsobb a szállás és a repjegy...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!