Melyik a szebb város, Prága, vagy Budapest?
Erre csak az tud jól válaszolni, aki mindkét várost ugyanolyan mértékben ismeri vagy éppen nem ismeri.
Budapestet jól ismerem hisz milliószor jártam benne. Tele van sok szép épülettel és látnivalóval, melyeket minden nap képes vagyok megbámulni. Viszont jól ismerem a csúnya és szemetesebb részeit is. Sok-sok kellemes/kellemetlen emlék fűz ide.
Prágában egyszer turistáskodtam. Azaz csak a látnivalók után mentünk, melyek gyönyörűek. Nem láttam ez idő alatt koszos és ijesztő utcákat és külső kerületeket sem. Tehát csak a szépet. És nagyon jól éreztem ott magam.
Ezek alapján mondhatnám Prágát, de nevetséges lenne ezt kijelenteni ahhoz képest, hogy Budapestet mennyire ismerem.
Külföldiektől kellene érdeklődnöd. :-)
Én mindkét várost nagyon ismerem és nekem egyértelmű, hogy Budapest.
Prága is szép, de meg lehet unni, negyedik alkalommal már tiszta unalom, ráadásul Pesthez képest jóval kisebb.
A belváros szűk utcáihoz képest Budapest tágas és folyamatosan megújuló belvárosi közterei sokkal jobbak, mint PHA
a külvárosok pedig sokkal változatosabbak Pesten mint Prágában.
Amúgy Csehország, mint ország összességében ezerszer jobb, fejlettebb, élhetőbb mint Magyarország..a csehek sokkal jobban élnek és ezerszer kulturáltabbak mint a magyarok, a vidék milliószor jobb, mint a magyar vidék, de Prága nem egy nagy eresztés
Budapest!
Változatosabb, hangulatosabb, nagyobb, élettel telibb, bájosabb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!