Volt már, hogy ennyire megfogott titeket egy hely?

Az ausztriai alpok, az igazi vidéki élet (Bucheben környéke).

Hasonlóan festői környezetben voltunk már Norvégiában, de valahogy egész más volt a vibe, itt tényleg otthonosan is éreztük magunkat, bárhova néztünk a nyugalom áradt mindenhonnan. Hegyek, völgyek, patakok, lelassult élet, állatok mindenhol. Mentálisan olyan szinten feltöltődtem 1 hét alatt, amire már nagyon rég nem volt példa. Már csak ülni, és bámulni a hegyeket, a korai naplementét felért egy hét relaxációval.

Nagyon sokat szorongok általában, munkám is iszonyú stresszes, de itt teljesen lelassultam, és úgy éreztem, hogy ott szívesebben lennék tehénpásztor is, mint itthon az, ami (amihez 10 évet egyetemen töltöttem egyébként..)

Lehet csak a totális kiégettség váltja ezt ki belőlem, de iszonyú felemelő volt, és így kereken egy hónappal később sem megy ki a fejemből. Azt hittem majd elmúlik, meg visszarázódom, de sehogy nem megy.

Erősen gondolkodom rajta, állásokat nézek, ingatlanárakat, stb.

Viszont az áttelepüléshez el kellene hagynom a pályát, mert a hegyvidéken nem sok szükség lenne a szaktudásomra, de igazából tényleg csak annyi tart pályán, hogy ha már beletettem ennyi időt és ledoktoráltam, akkor már dolgozom benne, de már nem szeretem, kiábrándultam, nem kívánja semmelyik porcikám, de mindenkinek kiesik a szeme amikor pedzegetem, hogy esetleg elhagynám ezt a pályát. De már eleve a doktorim közben kiégtem, és már el tudnám engedni az egészet. Bármit szívesen csinálnék ott, tényleg, azt érzem hogy jól tudnék alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz.

Ja, és az sem elhanyagolható, hogy párommal ez az első igazi konszenzus, mert őt ugyanúgy elvarázsolta, mint engem. Ha eladnánk az ingatlanununkat, bőven lenne tőként új életet kezdeni arrafelé, az önerőnk is meglenne egy takaros hegyi ingatlahoz.

Viszont még a családalapítás is előttünk van, azt is megfigyeltem, hogy a gyerekek hogyan élnek ott, és egyszerűen semmivel sem szeretnék kevesebbet a sajátomnak. Egész más dimenzió

Köszönöm a válaszod! Persze, bárhogyan is döntünk, rengeteg kutatás fogja megelőzni, ekkora kalandorok sajnos nem vagyunk.

Igen, ez egy jó kis völgy, bár láttuk a felkapott részeket a közelben, az nem is volt meggyőző (zell am see-kaprun, kitzsteinhorn 3000+ is megvolt). Persze, turistaként izgalmas volt, de áldás volt visszatérni a nyugiba, a legtöbb nap helyben túráztunk (koln-saigurn), jóformán senki nem volt, kifejezetten nyugis helyet kerestünk, így kötöttünk ki a rauris völgyben. Viszont útközben is rengeteg szép falvat láttunk.

Norvégiában él a nővérem már közel 20 éve, igazad van abban amit írsz, tenyleg példa nélküli egy nép a norvég az eddig hallottak alapján. Ő ott is alapított családot, egyetemet is ott végezte. Én sajnos nem hiszem hogy meg tudok birkózni a nyelvvel, pedig rengeteget tudna segíteni kezdetben, párom erre is nyitott lenne, sőt erre talán jobban. Mondjuk az angolom nagyon erős, és azzal biztat testvérem, hogy ott a 80 éves nénik is folyékonyan beszélik az angolt. Ausztriában talán hazánk közelsége is vonzó.

Mindegy, iránynak ez jó, amit sikerült megtanulni magamról, hogy a nagyon kicsi népsűrűségű hegyvidéki falvakban érzem jól magam. Elképesztő volt látni azt a biztonságot, amiben a gyerekek jönnek-mennek, hogy minden buszmegálló egyetlen ház szinte, mintha tanyák lennének, de egymáshoz elég közel, így az ember nem érzi magát a civilizáción kívül, de elég messze vannak ahhoz, hogy megtalálja mindenki a maga csendességét.

Egyébként kutató vagyok(földtudomány), és lehet attól gurult el a gyógyszerem, hogy az elmúlt 10 évem a természet megfejtésével/tanulásával töltöttem egy íróasztal mögött, benne viszont alig voltam. Pedig pont az ilyen gyönyörű vidékek és tájak tereltek a természet szeretete felé, aztán ez lett belőle. Egy házi könyvtár, meg jó sok jegyzet. Meg egy állami szférás munkahely, ami melegágya volt egy jó kis burnout-nak.. :)

Na mindegy, lehet csak ábránd marad és majd kiheverem, de nagy kár lenne érte.