Volt már úgy, hogy cserben hagytak vagy faképnél hagytak titeket a magyarok külföldön?
Külföldön vagyok most a barátnőmmel 3 hónapig és egy jófej lány felajánlotta nekünk, hogy elvisz megmutat pár dolgot, illetve barátokat keres.
Elmentünk vele és igazából mi nagyon jól éreztük magunkat, sokat beszélgettünk vele és örültünk, hogy végre találtunk egy magyart akivel lehet jönni-menni.
A vége az lett, hogy másnap amikor kérdeztük szinte már barátként, hogy mikor megyünk legközelebb mert nagyon jó volt, elkezdett olyanokat írni, hogy nagyon negatív érzései vannak velünk kapcsolatba, hogy mostanában nem igazán ér rá és hogy ne háborgassuk a békéjét, meg hogy majd később beszélhetünk. Mondhatom, hogy teljesen a padlóra vitt bennünket, napokig találgattuk, hogy mivel sérthettük meg, mit csináltunk rosszul. Majd ráírtunk két hét múlva újra, mire csak annyit mondott, hogy ő helyiekkel szeretne barátkozni és nagyon jól elvan velük.
Ez az egész ismerkedés számunkra olyan volt mintha egy óriási érzelmi pofonfába futottunk volna bele. És nem is igazán örülünk a tudatnak, hogy ilyen emberek futkosnak itt körülöttünk és tudják, hogy itt vagyunk a közelükbe, illetve magának az ismerettségnek sem örülünk, mert a végén még a helyi barátainak is elkezd mondani valami marhaságot és mivel kicsi ez a város könnyen belefuthatunk kellemetlenségbe.
Szóval legjobb lett volna, ha fel sem vesszük vele a kapcsolatot. Más is járt így? Ez általános?
Megmérgeztek, betettek egy taxiba és azt mondták a taxisnak vegyen el tőlem bármennyi pénzt, vigyen ahová akar. Mindent hallottam, de nem tudtam kommunikálni. Illegálisan dolgoztak, én cégvezető voltam (DK-Ázsia).
Régóta kint elő magyar autószerelő majd segít, mert nem indul az autónk nagyon nagy a gond. Szinte minden kicserélt az autón, mert "$z@r" volt, elkértem a kiszedett dolgokat. Mindegyik újabb volt, mint amit belerakott, semmi nem volt elromolva sem. Viszarakattam vele mindent. Utólag kiderül, csak az akksi csere kellett. Első autó volt, tapasztaltlan diák voltam külföldön (Nyugat-EU).
Helyi magyar ajánlotta majd mindent lerendez, 12 éves biznisze van az adott beachen. Csináljunk együtt valamit. Aztán mikor elkezdtük volna, jött, hogy neki beszélni kell a partnerekkkel, akikről az elejen nem volt szó. Aztán kiderült, hogy csak alkalmazott. Aztán, hogy turista vízummal van 12éve, semmi legalis státusza nincs. Aztán betett, mikor mással kezdtem volna ugyanazt a vállalkozást. (Másik dk-ázsiai ország)
Nekem nem artattok kulfoldon a magyarok, de nem is nagyon ismerek magyarokat. Errefele kevesen vannak egyebkent is.
Nem mondanam hogy alapszabaly hogy keruld a magyarokat, inkabb csak tartsd meg a 2 lepes tavolsagot. Ne azert haverkodj valakivel mert magyar, hanem azert mert kedveled mint ember. Tanuld meg a helyi nyelvet es a helyiek kozt lesznek ismeroseid meg olyan emberek akik nem vernek at.
En talaltam kint munkat, talaltam ingatlanugynokot, talaltam hitelbrokert, vettem hazat, vettem autokat es egyik alkalommal sem segitett magyar mert tudom a nyelvet es mindent eltudtam intezni magamtol.
7: ez nem a helyi nyelvtől függ, hanem attól a természetes reakciótól, hogy néha az ember keresi a sajátját. És az elejen mindig jó "haverok" a problémás magyarok is. Minden nyelven, minden népben vannak kóklerek. Sajnos, a magyarokban eleve benne van a kib@ßósdi és aki külföldre megy, abban kevesebb a gátlás. Az átlag magyarok arányaikban nehezebben mennek külföldre, mint más környező összevethető méretű nép (mint pl. lengyel, román), világnyelvet is nehezen tanul meg, a jó része nem biztos körülmények közé megy, hanem szerencsét próbál, sokszor nem egészen szabályos kondíciókkal és ez úgy ütközik ki a felhozatalon, hogy több az alantas, kicsinyes ember kint. Tisztelet a kivételnek, de a kérdés most nem a pozitív oldalról szól és konkrét történetekről szól.
A pozitív esetek tényleg jóval kevesebben vannak, általában többet tapasztaltabb emberek, akinek nem kellett simliskedni, irigykedni ahhoz hogy boldoguljon.
8: pontosan így látom én is.
Az meglepő lenne hogy a kerdes kiirasa ota sikerult kinyomoznunk hogy egy a lany baratsagara irigy harmadik magyar b@$ott ki velunk? ezzel a lannyal is? Mivel igy teljesen az illetore van utalva aki egy olyan ugyeskedo simlis felkapaszkodott alak akit leirsz.
Gondolom nem.
Ugy gondolom jobb az egeszet elengedni.
Az viszont kulon szegyen hogy az itteni orszagbeliek a legnagyobb joindulattal es igyekezettel segitettek ennek az embernek felepitenie magat amelynek csak az lett az eredmenye hogy az igy felszivott tudasaval es erejevel csotanykent tapossa le maga korul a tobbi szamara barmilyen szempontbol konkurens magyart.
En elengedem ezt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!