Ha a poggyász ennyi késéssel érkezik?
Rövid (hétfő-szerda) útra repultem EU-n belül, csak kézipoggyásszal, viszont oda és vissza is átszállással.
A visszafelé út kiinduló pontján sorban állás közben egyszer csak közölték, hogy betelt a hely a kabinban és lemennek a nagyobb kezipoggyaszok a gép aljába. Az enyém egy sporttáska volt. Már eleve nem érintett jól, hiszen nyilván mást és másképpen pakolsz, ha nem egy nagy, merev falú bőröndöd van.
Ezután átszállással hazajöttem, és voila! A táskám nem jött meg.
Most (!) kaptam értesítést, hogy megjött, ami számomra egy érthetetlen és pofátlan dolog, hogy szerda óta ennyit kellett várni.
Nem tudom a biztosításbol értelmesen kihámozni, hogy mi van ilyenkor, de ekkora csúszásnál is van kártérítés? Vagy csak panaszt lehet (érdemes) tenni?
Nagyon fel vagyok háborodva. Egyrészt hogy a kézipoggyászt lerakatják az aljába, másrészt a pofátlanul hosszú késésért. Mivel ez egy kisebb táska a bőröndokhoz képest, nem is értem, hol dekkolt ennyi ideig és miért. Benne vannak a gyógyszereim is.
Nem a biztosításodat olvasgatnám - amit szerintem tök fölöslegesen kötöttél meg -, hanem a légitársaág szabályzatát. Amit persze elfelejtettél itt megemlíteni.
De egyébként üdv a 21. században, ahol a cégek annyi poggyászt engednek a fedélzetre, amennyi befér. Ha erről lemaradsz, a te felelősséged NÉMELY cégnél a poggyász felvétele a szalagról. Igen, van ilyen átszállásos lehetőség is már manapság.
Ezért nem toporzékolnod kéne, hanem esetleg megértened az új világot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!