Kezdőoldal » Utazás » Ázsia » Olcsón eljutni Vietnámba és...

Olcsón eljutni Vietnámba és Indonéziába (már) nem lehet ezek szerint? Két fő, repülővel. Több repjegykeresővel próbálkoztam, még két hónapos eltéréssel is indulás-érkezés között és 550.000 FT alatt nem talált egyik sem jegyet (jó előre foglalva sem).

Figyelt kérdés

A legolcsóbb repülőjegyeket a Skyscanner ajánlotta föl.

Novemberi indulással voltak olyan napok abban a hónapban, hogy nem egész 100.000 forint alatt egy fő tudott volna repülni Vietnámba.

Ugyanakkor! Visszafelé január eleji indulással már 170.000 és 200.000 forintok voltak (utazónként) a repülőjegyek árai sajnos.

Így a legolcsóbb retúr repülőjegy két fő számára valamivel több mint fél millió forint lenne (lett volna).

Márciusi visszaútra pedig nem mutatott semmit - mikor a teljes hónap árazásait kívántam volna megtekinteni.


Elképzelhető, hogy lesz olyan aki azt fogja mondani, hogy ez egyáltalán nem sok, hiszen ha megérkezel Indonéziába, vagy Vietnámba, akkor azért nem Edinburgh-i árakkal kell számolni (szállás, belépők, illetve még éttermek aktív látogatása). Ugyanakkor viszont ha hozzávesszük a majdnem 600.000 forintos retúr repülőjegyet és így nézzük az ottani költségeket, úgy már azért nem kevés. Legalábbis nekünk.



jún. 2. 21:35
 1/7 anonim ***** válasza:
53%

Azért figyelmedbe ajánlanám, hogy az fejenként 700 euro, gondolom oda vissza. Az a világ egy csomó országában egy alsó középosztálybeli pár számára két heti bérük. Szóval nem a repjegyarakkal van a baj, mert a Covid után, a háború okozta energiaválsággal megtetézve egy akármilyen tengerentúli út kb. 800 dollárba van/kopf és a világ simán kifizeti.

Talán ha eljutsz fapadossal Ryad, Dubaj vagy valami hasonló HUB-ba, és onnan valami ázsiai fapadossal tovább, jó sok időt az átszállások között ráhagyva, esetleg. Próbáld a kiwit. De ne tőlük vedd a jegyet, csak ha tudod mivel jár, mit kockáztatsz

jún. 2. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Mennyiért szeretnél eljutni Délkelet-Ázsiába?
jún. 3. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Régebben 170-210 eFt között lehetett repülni oda retúrjeggyel. Nyilván fejenként, nem két utazóval számolva.


Ma már boldog lennék, ha két egyén 400 eFt-ért oda-vissza el tudna jutni és másfél-két hónapot eltölteni (mely időintervallum nyilvánvalóan olcsóbb lenne, mint például Edinburgh, vagy Barcelona - de ennek már nincs köze a repülőjegyekhez).

jún. 3. 13:07
 4/7 anonim ***** válasza:

Tehát nem vetted észre, hogy mi történt a légiközlekedési iparban az elmúlt 3-4 évben. Ez nem baj, nem mindenki figyeli ezt a területet árgus szemekkel.

Röviden: a Covid alatt a repülés földbe állt, hatalmas veszteségeket szenvedett el és a munkavállalóinak jó részét is el kellett bocsátania. Stuwiek, pilóták, földi kiszolgálók, mindenki érintett volt a dologban.

Közben az emberek utazasi kedve nem csökkent, és minden ellenkező híreszteléssel ellentétben pénzük is van. Amikor a járványt lefújták, a kereslet robbanásszerűen tért vissza a piacra. Tök mindegy, hogy Magyarországról ezt esetleg nem így érezzük, irreleváns. A repülés nem magyar piac, hanem világpiac, és ott ez van.

A légitársaságok sem a leállított gépeikkel, sem a folyamatosan késő megrendeléseikkel, sem a munkaerővel nem tudták tartani a lépést a robbanással. Kapacitás hiánnyal küzdenek, még mindig. (Most az üzemanyag áremelkedésre nem térek ki)

Ráadasul úgy néz ki, mindenáron be ajarják hozni amit a Covid alatt vesztettek és egyelőre bármilyen áron el tudják adni a helyeiket.

Rövid távon nem is valószínű, hogy visszavennenek az araikból.

Légy üdvözölve a világleállás utáni világban!;)

jún. 6. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

2 főre 500k retúr repjegy az pont, hogy már inkább jó ár ( feltételezem poggyásszal).


Abba is gondolj bele, hogy 4-5 éve nem 400 ft volt egy euró, hanem 350.



Az egész világon azért emelkedtek a bérek is, itthon is, csak elnyeli nálunk az infláció + gyenge forint.

jún. 14. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
amúgy írod, hogy - nem kevés összeg, legalábbis nektek -, de 2 hónapos utazást nézel eleve :D Azért ott is megy a lóvé, csak a tengerparton dögleni meg csövezni meg nincs sok értelme szerintem.
jún. 14. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Van köztünk egy nagyon döglődős, én sokkal inkább pusztulás a parton _ÉS_ környezet/épületmustra pártján állok(nék). 😅
jún. 14. 23:09

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!