Mit érdemes venni Dubaiban? A dubai bazárban elfogadják az eurót, vagy kell pénzt váltani?
Én is repülövel voltam Dubaiban. Egyáltalán nem csak egy börönd vihetö. Mi ketten a férjemmel 3 böröndöt vittünk.
Ugye ott nagyrészt dress code van. Ezért többféle ruhát kell vinni. Étterembe, mall-ba vállat, térdet takaró ruha kell.Plusz fejkendö.
Hazafelé meg hoztunk pl. sok szép selyem sálat, vízipipát, szárított gyümölcsöt, hagyományos nöi ruhát (abaját), aranyat, édességet.
Ha szeretnéd, hogy kétszáz forintot érjen az euród, akkor nyugodtsn fizess azzal, egyéb esetben javasolt az első reptéri ATM-ből felnyalni valamennyi készpénzt, a legtöbb helyen úgyis lehet fizetni kártyával.
Azt sem tudjuk, hogy melyik bazárról beszélsz. Az óvárosban van egy ilyrm turistákra szakosodott fűszerdömping, ami nem rossz, főleg ha nem járt még az ember az Arab-világban, de autentikusnak semmiképp nem autentikus. Az igazi, működő bazárok Dubajban ma légkondicionált bevásárlóközpontok, de nem is tudom mit várnánk egy gazdag országtól, ahol nem szükséges úgy élni, ahogy 200 éve tették.
A dress code nagyon laza, egy fejkendőt érdemes bedobni nőként, ha mecsetbe menne, meg ugyanezért legyen egy hosszú nadrágod, de amúgy senki nem csesztet semmiért. A közeli sivatagos részekre szerintem mindenképp érdemes kimenni, menj fel a Burdzs-Kalifába, strandolj egyet. Ezeken felül is csomó dolog van, vidámparkok, tropikáriumok, amit akarsz. Értem az ellemérzésedet, én is így mentem oda, aztán kiderült, hogy amúgy teljes jó hely.
Nekem az egyik kedvenc uticelom Dubai. Hogy hany kg lehet a böröndöd, az a legitarsasagtol függ, amivel repülsz. Pl. az Emirates 32 kg-ot enged meg, plusz a kezipoggyasz, ahol szinten elöirasok vannak. Legjobban jarsz, ha az ottani penznemben, dirhammal/AED fizetsz. EUR-t nem hiszem, hogy elfogadnak.
Ha a "regi" Dubai erdekel, akkor az al-Bastakiyya-t ajanlom, vagy ha a bazar erdkel, füszer-aranypiac, akkor Deira. Ha valami erdekesseget akarsz hazavinni onnan, akkor a Palm-sziget vegen van az Atlantis hotel, elötte van egy automata (mint a regi cigaretta, vagy ragogumi automatak), es lehet 24 karatos arany ermet venni megfizethetö, napi aron.
Ha marad idöd, es nem a regi Dubai erdekel, akkor a Burj Khalifa, a vilag legmagasabb epitmenye jelenleg, a 148. emeletere turistaknak fel lehet menni (nem ingyen). Es meg rengeteg sok latnivalo van ott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!