Tunéziába utazás? Ki mit gondol?
Augusztusban megyünk Tunéziába, de őszintén szólva nincs kedvem. Húgom meg anyukám akar nagyon menni, mert több ismerősük is volt, és nagyon jókat mondtak Tunéziáról. Okok ami miatt nem szeretnék menni:
- rohadt meleg van augusztusban, habár elvileg “csak” 30 pár fok körül szokott lenni, annyi meg simán megvan Budapesten is, sőt.
- nagyon könnyű a hotelből is elkapni valami gyomorbajt, pl hasmenés, mert mint tudjuk a víz nem iható, de sokszor azzal a vízzel mossák pl a gyümölcsöket. Emiatt bennem lenne kicsit a para minden étkezés/ivászat alatt.
- főindok, terrorizmus. Ugye tudjuk, hogy 7 éve turistákat lőttek szitává gépfegyverrel. Azóta elvileg sokkal jobban védik a turista helyeket, de nem valami bizalomgerjesztő a helyzet attól még.
Indokoltak a félelmeim, vagy túlgondolom? Esetleg valakinek tapasztalatai vannak itt Tunéziával kapcsolatban?
Ez az, így kell csúsztatni. Ügyes.
De akkor tegyük tisztába: ugye abból indultunk ki, hogy ott "a nagy semmi van". Most ott tartunk hogy "ja, van, de az mind sz*r".
Tehát akkor mégis van, csak mint tippeltem fentebb, a TE igényeidnek kevés.
Pongyolán fogalmaztál, az orrod alá dörgoltem, de ahelyett hogy elismernéd, inkább fölényeskedsz.
Oké, legyél felvágós, "elhisszük", hogy bejártad a fél világot (örülj neki, bár senki nem kérdezte, és senkit nem érdekel). Ha elolvasod újra a kérdést és megpróbálod értelmezni, talán rájössz, hogy nem az volt a kérdés, hogy milyen jobb helyek vannak Tunéziánál.
"Törökország, Jordánia, egyiptom mind mind sokkal szeb és érdekesebb ezek után is" - ez a TE szubjektív véleményed. Sajnos én is jártam ezekben az országokban. Egyik sem tetszett, sőt. Mégsem mondom h "nincs ott semmi", vagy "dögunalom". Azt mondom, nekem nem tetszett. Tudod nem mindenki olyan mint te.
megint próbálod kiforgatni a szavaimat.
"elég szegényes kultúrád lehet ha neked Jordánia meg Párizs a "semmi erdekes".." - ilyet sehol nem irtam te agyoniskolázott, hanem pont az ellenkezőjét. Szövegértés egyes.
"Az ilyen jobb is ha tuneziaban rohad a semmiben😂" - Ez értelmetlen. Nem vagyok ott. Csak voltam, ugy mint te.
Te itt konkrétan szubjektív váleményeken vitatkozol.
#12 tedd már magad takarékra és ne itt spameld a kérdésem. Felfogtam, neked nem tetszett Tunézia, de most már lapozzunk. Elég 1x is leírni.
Nem mellesleg a Louvreban és National Galleryben úgyszintén voltam, csak nem tudom ez a tény miben befolyásolja a kérdésem. Ja, de tudom. Semmiben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!