Mik a pünkösdi szokásaitok? Hogy ünnepeltek?
Nálunk, a családban, az ismerősöknél ez egy viszonylag fontos ünnep az évben. Szeretjük a hangulatát, tartalmát, úgy az egészet egyben. Kisebb ünnep, mint a húsvét, illetve a karácsony, de nagyobb mondjuk a születésnapnál, névnapnál, kb. akkora, mint az újév.
A pünkösdöt megelőző szombat általában a készülődés napja, ilyenkor megcsináljuk az ételeket, leszedjük a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó díszeket, illetve el kezdjük feltenni a pünkösdieket. De a tojásfát, hasonlókat már általában áldozócsütörtökön, vagy az azt követő hétvégén leszedjük. A pünkösdvasárnap a legünnepélyesebb, ez a nap a családé, az ismerősöké. Ilyenkor ünneplünk, a házban, a kertben, mindenhol. Általában a napot az utolsó simításokkal, majd ünnepi reggelivel, hagyományos pünkösdi ételekkel kezdjük. Utána elmegyünk a pünkösdi misére, ami idén azért is rendkívül fontos volt számunkra, hiszen volt bérmálkozás, ezért jó sok vendég is volt. Utána hazaérve kicsit beszélgetünk, folytatjuk esetleg a díszítést, majd elfogyasztjuk a hagyományos, ünnepi ebédet. Utána kint vagyunk a teraszon, udvaron, meg a házban is, beszélgetünk, azokat a rokonokat, akik távol voltak, illetve nem tudtak eljönni, felhívtuk stb. Estefelé filmnézés, zenehallgatás. Ünnepi vacsora, majd hosszú ideig beszélgetés, pihenés (ez minden ünnepen így van). Átbeszéljük, a nap, illetve az év eddigi jeleneteit. A pünkösdhétfő is hasonlóan telik, de akkor már nem szoktunk misére menni, illetve az már kevésbé mozgalmas. Ez kissé lazább, pihenősebb. Kevésbé van jelen az az erős ünnepi készülődés. A díszek a következő vasárnapig maradnak fent.
Nálatok hogy szokott zajlani? Hogy ünnepeltek? Mik nálatok a szokások?
Épp emiatt nem szeretem a pünkösdöt, mert nincsenek jó hagyományok, amiket szűk családi körben lehetne gyakorolni, se ünnepi ételek, se ajándék.
Idén elmentünk cukrászdába.
#11.
Az rég baj, ha neked az ünnep az ajándékról szól. Bár a fogyasztói társadalom ezt sulykolja... "Ha nem veszel egy markolónyi ajándékot, nem is szereted a szeretteid!".
Ünnepi ételek vannak. A húsleves, rántott hús, pörkölt, fánk/palacsinta/torta/egyéb édességek, a perec, a kalács rendkívül tipikus.
Hagyományok szintén vannak. Például a pünkösdrózsázás, ami az udvarlás szándékát fejezte ki, néha névtelenül, néha arccal. Ott a pünkösdi királyválasztás, ami már a középkor óta egy rendkívül jó közösségi program. A díszítés, készülődés is lehet egy családi program.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!