Hogyan élik meg a gyerekek amikor rájönnek, hogy nem létezik mikulás, fogtündér, húsvéti nyúl?

Személyes történeteket várnék olyanoktól, akik emlékeznek, hogy ők miként élték meg, vagy szülőktől, akiknek a gyermekük élte át.

Személy szerint én nem is emlékszem, hogy mikor jöttem rá, de egészen biztos, hogy nem hagyott bennem semmilyen nyomot. Mintha mindig is tudtam volna.

Bár ebben az is segíthetett, hogy 4 éves koromig a szüleim jehova vallásúak voltak, szóval addig nálunk nem is járt mikulás, Jézuska meg nyúl, utána viszont már volt.

Én nem gondolom úgy, hogy ez traumaként érné a gyereket, viszont a filmekben gyakran látni a valóságra éppen ráeszmélő bömbölve elrohanó és a szülőket hazugnak kikiáltó gyerekeket.

Pedig minden árulkodik róla. Például, hogy már október végén is tele a bolt meg a tv a karácsonnyal, ezt vedd azt vedd, húsvéttal hasonlóképp.

A Jézuska meg egyáltalán hogyan keveredett bele?

Amerikába és Angliába a télapó viszi a karácsonyi ajándékot 25.-én, nincs december hatodikai csokieső.

Szabad egyáltalán ilyen butyutaságokban tartani a gyerek hitét?

Az nem gond, ha hisz a mesékben, a csodákban, szereti ezeket, de nekem ez olyan érdekes.

És miután elkezdődik ez az őrület, már ki sem szabadna vinni a gyereket a lakásból? Mi van ha meglátja, hogy Józsika anyukája épp vesz egy halom mikulás csokit?

Pistike azt fogja hinni hogy Józsika anyukája a télapó manója vagy ez akkor hogy van? :D