Milyen szokatlan szokásaitok vannak Szenteste,Karácsonykor?
Már nincs ajándékozás egyáltalán (édesanyám halála óta, négy éve.) Előtte sem volt néhány évig, mert hosszabban haldoklott.
Persze lenne ajándék felajánlás másik rokon részéről, de hát bőven durva és bántó szavak kíséretében, régi jó szokás szerint...
Néhány napja kiderült, hogy haldoklik egy idősebb rokonom (unokabátyám vagy nagybátyám, apám legidősebb bátyja.)
Próbálok reménykedni, hogy unokanővérem támasza lehetek. Ha nem is ezen a karácsonyon esetleg, de a következőn. Páromat is próbálom a szaván fogni, hogy hadd lássam azt a meglepetést, amit szánt nekem...
MEGELŐLEGEZETT BIZALMAT(!) kaptam 2020. 2021. karácsonyán, illetve szenteste napján, valamint december 23.-án - és 2022. őszén.
Tavaly karácsony sem volt a legboldogabb, de majd talán egyszer elviselhetőbbek lesznek a próbatételek.
Ja, és a megelőlegezett bizalom mellé BÉKESSÉGET(!) is kaptam 2020.-ban, illetve 2021.-ben. 2016. és 2019. között hihetetlenül magányos voltam és fázott a lelkem. Karácsonykor.
Ezekkel a sorokkal azoknak szeretnék most REMÉNYT ÉS TÁMOGATÁST(!) nyújtani, akiknek éppen vagy haldoklik egy szerettük, vagy halálos beteg.
Esetleg ők maguk vannak bármilyen oknál fogva reménytelennek tűnő helyzetben és túl hosszú a veszteglési időszak egyhelyben.
Kisüt még a nap a felhők fölött, újra kék lesz az ég...
Apukámmal fagyit szoktunk enni 24. este
Ez úgy alakult hogy ő mindig is kórházban dolgozott és sose volt ideje sütit sütni. Munkatársaitól és a betegeitől szokott kapni, abból hoz haza meg másnap úgyis megyünk mamáékhoz így ő feleslegesnek látta hogy azzal bajlódjon, hogy ő is külön süt.
Talán 8 éves lehettem amikor a karácsony esti kötelező filmnézés közben beállított egy doboz fagyival.
Azóta ez kötelező karácsonyi program nálunk pedig már 16 éves vagyok én is :D
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!