Milyen messzire lehet menni kirándulni?
Állítólag már április eleje óta a Balatonon gyülekeznek sokan (EZT TETTÉK SZÓVÁ A MÉDIÁBAN, HOGY SEMMIKÉPPEN NE TEGYÉK!!!)
Láttam közterületeken fiatalokat "bandázni". Láttam kerékpározó felnőtteket/fiatalokat egymás közelében - és olyat is, hogy fiatal lány a lánnyal, fiatal lány a fiúval, stb.
ELMÉLETBEN LEGINKÁBB CSAK A LAKÓTERÜLET KÖZELÉBEN ÉRDEMES bevásárolni - meg egyéb halaszthatatlan dolog (kinek mi.)
Ui: ugyanis a Normafához kirándulókat is fokozottabban ellenőrzik és bírságolják - állítólag. NAGYON NEM AJÁNLJÁK MÉG A SZABADTÉRI GYÜLEKEZÉST - a napos, derült időjárás ellenére sem.
A szokásos kerékpáros edzőkört kénytelen vagyok megtenni, ha nem akarok nagyon lepukkanni, ami olyan 50-60 km a hegyek között így tavasszal, nyár elején.
A lényeg, mihamarabb kijutni emberekkel zsúfolt lakóövezetből, kevésbé látogatott területek felé. Ott is nagyobb távolságokat tartok másoktól amikor elmegyek sétáló embrrek mellett. Nem megyek mások után sem kerékpárral 50 méteren belül.
Pontos helyet azért nem mondok, mert ha elolvassák mondjuk százan hogy az a rész kihalt és üres, akkor legközelebb mindenki odamegy. 😉
Nekem (és sokunknak) szüksége van időnként arra az emberektől távoli edzőkörre még így 65 évesen is,sőt megyek majd később is amíg érzem, hogy könnyen megy.
Másképp lepukkannék, leépülnék és olyanná válnék mint általában a 65 éves lepukkant öregek, ha nem tartanám magamban a jó kondíciót.
Ez éltet, ez tart fiatslon, mint ha most is 36 éves lennék. Ezt semmiért nem adom fel, mert az a leépülést, megöregedést és a véget hozná.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!