Milyen vicces/kínos esküvői történeteid vannak?
Rokonok esküvője, 1985 vagy 1986. Rokonságban mai napig emlegetik.
Az egész egy vicc volt, szinte az utolsó pillanatban összeszervezve.
Vasárnapra rakták, aznap volt a faluban a búcsú. Előtte nap volt a búcsú bál = sok volt a másnapos, köztük a vőlegény is, aki az utolsó pillanatban esett be (katona volt).
Mindenki a anyakönyvvezetőnél várta az ifjú párt, de nem szólt senki nekik, hogy a templomban kezdenek.
Ráadásul csúsztak is, mert a szomszédos falunál lerobbant a menyasszonyt szállító kocsi.
Anyukám és a nagynéném állították össze a menyasszonyi csokrot azokból a virágokból, amiket találtak (november volt, és jó hideg is).
A menyasszony tanújánál nem voltak ott a papírok. A gyűrűt elfelejtették, úgy kérték kölcsön a húzásra a szüleim gyűrűit.
A kaja elég kevés volt, pia annál több.
A pia hatására a vőlegényből kijött az őszinteségi roham, hogy ő nem is szerelmes, csak azért veszi el a menyasszonyt, mert az a gyerekét várja (2 évvel később különköltöztek, de a válást csak kb. 10 éve intézték el).
Az örömszülők összevesztek.
Azt hitték egy idős nénire, hogy meghalt, pedig csak elaludt (a sok piától), és senki nem mert hozzáérni.
Rokonom esküvőjén voltam én a „hivatalos” fotós.
Mondtam, hogy ugyan fényképész vagyok, de teljesen másfajta. Sem felszerelésem, sem tatasztalatom sincs. Esküvőn sem voltam soha.
Erősködtek, de-de, fotózzak csak én.
Kölcsönzőből kivettem egy nagy teljesítményű vakut, a sajátomat meg mellékfényként, derítőként használtam volna.
A kölcsönzött vakuról kiderült, hogy kontakthibás. Nem villan el, amikor kellene.
Gyors szerelés, miközben zajlanak az események.
Sem tanácsi (régi sztori) sem templomi esküvő nem volt ismerős. Miután a géppel megküzdöttem, sikerült mindig rossz helyre állnom.
Lagzira ellőttem minden tekercset. Ezek egy része ügy alulexponált lett, használhatatlan.
3 tekercsből kettő tönkrement a laborban.
Nagyon nagy égés volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!