Fiús leszbikusok, butchok! Keringőztetek a szallagavatótokon?

más kedvéért ne csináld, ha nem akarod....

az hogy tudod hogy nem éreznéd jól magad hülyeség, mivel még sosem élted át, nem tudhatod biztosra.

Nem tudom mi olyan rossz abban hogy nőnek öltözz/viselkedj, de szerintem ki kell próbálni milyen, ha szar lesz tökmindegy mert csak 1X kell átélned egész életedben, és lehet később még sajnálnád is hogy nem mentél el, és kihagytad a lehetőséget....

17/F

Nem tudom pontosan, rám melyik címke illik... talán, ha már muszáj, akkor a tomboy. :D Mindenesetre pulcsis-farmeros lány vagyok, aki nem igazán sminkel, a magassarkúval is csak alkalmanként vagyok halandó megbékélni, és úgy általában magasról teszek az ilyen csajsziskodásokra. :D

Keringőztem a szalagavatón (meg később az egyik operabál nyitótáncában is) mert poénnak tartottam, és a többiek is mondták, hogy baromira kíváncsiak erre a jelenségre. A tánc jól ment, a srác jó haverom azóta is, és a nép teljesen el volt ájulva a metamorfózistól. :D Úgyhogy, ha van kedved, simán! Ha nincs, akkor meg nem kell erőltetni. Nem a világ vége.

Egyébként a volt sulimban azóta már egy leszbikus ismerősöm elintézte magának, hogy a barátnőével keringőzhessen. Nem tudok róla, hogy bárki belekötött volna, de az egy ilyen suli.

23L

Haha, jó kérdés.

Külsőre nem vagyok annyira fiús (többnyire a férficipő, férfitáska, férfideó szintjén megmaradok, most épp hosszú hajam van), akkor még kevésbé látszott rajtam, de a női szerepek már akkor is nagyon messze álltak tőlem. Nagyon sokat tépelődtem rajta, mert nem vonzott a fehér ruha, se a tánc, de mégiscsak azért ez egy lépés az ember életében...

Végül úgy döntöttem, hogy inkább röhögjek azon, hogy belementem, mint hogy sajnáljam, hogy kimaradok valamiből, és megkértem a legjobb barátomat, hogy táncoljon velem. Akkor még neki sem coming outoltam, de nagyon nagy élmény volt vele táncolni, végigökörködtük a próbákat, és sosem éreztem kellemetlennek, hogy lányt táncolok - de ez rajta múlt legfőképpen. Nélküle valószínűleg kínszenvedésnek éltem volna meg, így viszont jólesik visszagondolni rá. Ettől függetlenül a ruha meg a frizkó máig traumatizált, utáltam próbálgatni a ruhákat, végül random választottam egyet, hogy vége legyen, nem is tetszett, szarul is állt, a fodrász a rövid-félhosszú hajamat nemes egyszerűséggel HÁTRAZSELÉZTE, hogy valami szalagavatós álkontyot készítsen belőle, de akkor már csak röhögtem az egészen, megvannak a képek, hát valami hihetetlen az egész, el se hiszem, hogy belementem... Én nem bántam meg, örülök, hogy átélhettem ezt, mert rongyrázás, túlzás, meg valahol felesleges is, de mégiscsak egy búcsúzás az iskolától, a közösségtől, valamennyire mindenki izgul, várja, örül, a vége jó móka és a próbák sok közös röhögésre adhatnak alkalmat. De az is igaz, hogy a mi iskolánkban végig kötelező volt a néptánc, és bár emberhiányból gyakran táncolhattam fiút, azért hozzászoktam ahhoz, hogy le kell nyelni ezt a szart, és a szalagavatós kötelező néptánc így is nagyon kellemetlen volt számomra. Ha van olyan partnerötleted, akivel azt gondolod, élveznéd, szerintem vágj bele.

Cipő: nekem 43-as lábam van, és én egész egyszerűen vettem a Deichmannban egy pár ezer forintos ócska 42-es fehér balerinacipőt, amibe még épphogy bele tudtam gyömöszölni a lábamat, a ruhát úgyis a cipőmérethez igazítják, nem fog látszani, és tényleg nem veszed fel többet. Utána eladtam mondjuk Vaterán, de amúgy se került szinte semmibe.